Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

erotikus fantasy történeteim (18+)

InspiredByFantasy

Randi – III. rész (18+)

Nem veheted el az akaratomat!

2024. február 24. - JuS

Szikrázó napsütés, délelőtti zsongás, távoli szirénák hangja. Kábán bámulok az ablak felé az ágyamból. Bántja a szememet az erős fény, a fejemre is húzom inkább a takarót. Nem akarok felébredni, nem akarok gondolkozni. Úgy érzem magam, mint akit fejbe vágtak. Annyira szét vagyok csúszva, szinte azt sem tudom, hol vagyok, aztán bár komótosan, de a tudatom csak kezd tisztulni. Megállapítom, hogy szörnyen sok baromságot álmodtam. Ám akkor leesik, hogy nem, rohadtul nem álom volt az előző nap éjszakája.

Tovább »

Randi – II. rész (18+)

Az enyém vagy

2023. december 31. - JuS

Éjszaka, sötét utcák, késő őszi hideg. A srác az oldalamon lelkesen kísér engem hazafelé a házibuli után, bár ő nem sejti, hogy nem ott lakom, amerre épp megyünk. Nem akarom, hogy tudja, hol talál meg, ha keresne még. A fene kérte, hogy kísérjen haza, de egyszerűen levakarhatatlan volt. Oké, hogy az egyik barátnőm haverja, de engem nem kell kísérgetni, sosem tette senki. Már rég otthon lennék, ha nem jött volna velem! 

Tovább »

Egy kis további személyes blogolás... mert szükségem van rá

2022. szeptember 22. - JuS

Máshol nem igazán tudom és/vagy akarom ezeket leírni, de muszáj valahova kiírnom magamból, különben csak mérgeznek a gondolatok. Ugye, valahogy így: nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.

Szóval fasza érzés tudni, hogy egy löttyedt testű, 56 éves tehénnel ment félre a kedves párom. És nem egyszer, de nem is kétszer. Fasza tudni azt is, hogy a hölgyemény szó nélkül szopta le a szájába tolt láthatóan HPV-s farkat. Fasza érzés az is, hogy orvosi kezelés helyett (hiába kértem rá) egy ilyen igényes hölgyet választott beszélg... á, helyesen: baszélgetésre. Fasza érzés tudni azt is, hogy egy ilyen igényes hölgy löttyedt, ki tudja milyen nyavalyákat hordozó pináját nyalogatta, hisz a franc tudja milyen hapsikkal kúrt ő előtte, ha ez esetben is szó nélkül szopta a szemölcsös farkat. Hjajj... És az igényes hölgy "készen áll egy kapcsolatra" két profillal is a badoon, a facsén meg szépen mosolyog a szőkére festett fejével a világra a képein, meg kedélyesen elcseverészik a barátosnéival a kommentekben. Kíváncsi vagyok tudják-e róla, hogy ilyen igényes a kedves Krisztácskájuk... De az még parább, hogy így kezd további férfiakkal, és gondolom nem reklámozza nekik, hogy előttük egy HPV-s hapsit szopkodott. Nagyon nagyot csalódtam az emberekben. Amúgy is sok rosszat néztem ki belőlük, de ez... Mostanában bárkire ránézek, végigpörög az agyamban, hogy vajon ugyanolyan igénytelen ember-e, mint ez az ingyenribi, vagy akár a párom. Nem tudok már őszintén rámosolyogni senkire, nincs kedvem beszélgetni, nincs kedvem kapcsolatot tartani. Eddig se rajongtam a kedves fajtársaimért, de most kifejezetten viszolygok sokuktól. A HPV-t is basszus hány éve szedhette össze a jóemberem! Mert csak ő lehetett, hiszen én tizenéve senki mással semmilyen intim viszonyba nem kerültem. Azt meg már inkább le se írom, hogy honnan szerezte. Annyira "boldoggá" tesz, hogy sok hasznosabb dolog helyett kibaszott sok pénz megy el ezeknek köszönhetően orvosi kezelésre. Az is boldoggá tesz, hogy hosszú hetekig várhatok, mire én is eljutok a foglalt időpontomra. És akkor még arról nem is beszélve, hogy vajon hány hét, hónap vagy év, mire akár tudatosan el lehet halványítani az undort, meg csökkenteni a bizalomvesztést ésatöbbi.

Régen azért szerettem annyira az animéket, mert a többségükben a gonosz karakternek mindig felvázolták a múltját, hogy mennyi rosszat kapott a környezetében élőktől, és attól lett olyan, amilyen. Valójában ugye nem is gonosz, csupán egy érzelmileg megkínzott, meggyötört karakter, aki próbálja enyhíteni a fájdalmát. Most én is a gonosz karakternek érzem magam, aki bizony szeretné elengedni a józan eszét, és bosszút állni mindenért mindenkin, amivel a 38 évem alatt bántottak. Nem szolgáltam rá. Nagyon nem. Régen sem, és most sem. Nincsenek szép gondolataim, és sokszor szünetel az empátiám mások irányába. Csupán megszokásból viselkedem úgy, ahogy szoktam. Nem jön olyan őszintén, mint évekkel ezelőtt.

Tényleg az autózás maradt meg az egyetlen igazi örömömnek. Kifogyhatatlan mennyiségű eurobeat zene, és jó kis kanyargós utak. Az adrenalin élvezetesebb, mint a szex. Ezerszer. Ebben nem basz át senki, nem fertőz meg senki semmivel, itt én döntök, az én felelősségem minden. És ugyanolyan elvarázsolt vigyor ül ki az arcomra, ha egy igazán jót mentem valahol, mint régen, amikor szerelmes voltam még fiatal koromban. A különbség csak annyi, hogy ez sokkal jobb érzés. És szarok én az adrenalinfüggésre, szarok mindenre!

Végezetül pedig, kapja be minden undorító, hazug, igénytelen ember! Utálom a fajtátokat, és felvállalom, hogy nagyon sok rosszat kívánok nektek! Rohadjatok meg, köcsögök! (Akinek nem inge, az meg, ugye, ne vegye magára.)

Ja, és amúgy a Randi című sztorimnak jön majd a folytatása valamikor. Mert készülget, készülget, de sokszor nehéz ráhangolódni. Pedig ez sem egy vidám, vagy épp kedves sztori. De már 10 ezer szó felett jár, és úgy fest, hogy hat részes lesz. Persze, ha nem lenne így szétbaszva az életem, már ez is rég kész lenne...

Shit happens... (egy kis mese a saját életemről)

2022. július 11. - JuS

Már egy ideje ismét írok, és gondoltam nemsoká bejelentkezek egy nem tervezett folytatással, de aztán az élet közbeszólt. Úgyhogy nem ezzel gondoltam visszatérni az írós blogomra, de egyszerűen kikívánkozik belőlem. Mert máshol ennyire őszintén nem tudom leírni.

Röviden egy kis közvetlen előzménnyel úgy néz ki a dolog, hogy a párom a szokásos önző, egoista módján úgy nagyjából egy hónappal ezelőtt megint tök jogtalanul beszólogatott nekem, majd megsértődött, ahogy mindig szokta. Ezután egy teljes hónapon át szinte nem is szóltunk egymáshoz, ő szart a fejemre, én meg már úgy voltam vele, hogy nem nekem kell ezt a dolgot rendbe tenni, elég volt tizennégy éven át küzdeni ezekkel a faszságaival. Természetesen ő kapva kapott az alkalmon, és kihasználta a partnerkereső alkalmazások előnyeit, és beújított magának egy nálam idősebb nőt titokban. Akivel mellesleg már korábban is levelezgetett. A slusszpoén csak ezután következett. A drága úgy gondolta, jó ötlet a születésnapomon is kúrni ezzel a gerinces picsával, akivel amúgy kibeszélte a problémáinkat a félrekúrások alkalmával. Mert ugye vele kell megbeszélni a problémáinkat, nem velem. Természetesen miután kiélvezkedte magát a picsával, utána hazajött felköszönteni engem.

Hát, hozzábasztam az ajándékát, és őt magát is kibasztam a lakásból, hogy ha akar még valaha velem bármit, akkor azon nyomban eltakarodik. Nem érdekel hova, és mennyi időre, csak tűnjön el a szemem elől, különben... már nem tudom mit mondtam, de a gondolatom a ”megölöm” volt. A legnagyobb gyökérséget tette meg velem, amit nem egyszer átbeszéltünk már. Ugye, hogy mi fér bele és mi nem a kapcsolatunkba. Egy-egy ártatlan, kihagyhatatlan félrelépés nem a világ. De a tervezett, titkolt, sunyi félrekúrás, na, az nem fér bele. Hát, mit érdemel az ilyen? Ha az írott sztorijaim szereplője lenne, nem biztos, hogy megérte volna a másnapot.

Sokat csalódtam már az emberekben életem során, de ennyire undorító módon még senki nem bánt el velem, a bizalmammal. Nagyon régóta nem szeretem az embereket, és ez egyáltalán nem javul az évek során. Külső szemlélőként ezt ugyan nem mondaná meg rólam senki, mert kedves vagyok, kulturáltan viselkedem, ám valójában, ha tehetem, egyre jobban kerülöm sokak társaságát. Az írásaim sem véletlenül nem szólnak hétköznapi emberekről, helyzetekről, mert egyszerűen muszáj kikapcsolnom abból a sok szarból, amiben mások élvezik a dagonyázást. Én viszont, köszönöm, de nem kérek belőle. A férfiak sem nyűgöznek le. A saját párom is folyamatosan csak csalódást okozott. És amikor azt hittem, ezt már nem lehet fokozni, akkor még odabaszott egy jó komolyat. Annyira gáz a legtöbb hapsi. Persze, tisztelet a rettentően kevés kivételnek. Sőt, nekik igazából nagyon-nagyon nagy respect!

Én meg azért teremtek legtöbbször rosszfiú jellegű főhősöket, mert vigasztaló értékű számomra, hogy ezek a férfiak a rosszfiússáguk ellenére a maguk módján mégis korrektek, egyenesek, felelősségteljesek, következetesek (kivételek itt is akadnak, hiszen nem minden sztori szólhat ugyanarról), és ezt láthatóvá, nyilvánvalóvá is teszik. De a többségük ugye nem is ember. Mert úgy könnyebb ilyenné tenni őket. Ha emberi karakterek lennének, akkor képtelen lennék ilyenre megírni őket. Ezek a karakterek a maguk sajátos módján tisztelik a másik személyt, akivel dolguk akad. Nem feddhetetlenek, nem tökéletesek, de vállalják a felelősséget a tetteikért, nem sunyulnak, hanem férfiasan beleállnak a helyzetekbe. Engem pedig végtelenül elszomorít és elkedvetlenít, hogy a saját párom viszont, akit minden igyekezetemmel próbáltam a férfias tartás felé terelni hosszú éveken át, magasról tojt az egészre, és sunyi, alattomos módon tette, amit tett. Olyan mértékben csalódtam benne, hogy nem tudom, valaha kívánni fogom-e őt újra. A férfiasság szikráját sem látom már benne. Ha majd esetleg valaha ismét látnám, kérdés, hogy elhiszem-e.

Őt soha nem érdekelte igazán, hogy ki vagyok én. Nem ismert, nem is erőltette meg magát, hogy igazán megismerjen. Nagyon régóta tudta, hogy itt találja az írásaimat, de ez sem érdekelte különösebben. Pedig igazán sokat elárulnak a lelkivilágomról az írásaim. Nem szépítek, nem finomkodok bennük, töményen ott van a véleményem, az adott témákhoz a hozzáállásom. Hogy ezeket épp melyik karakter mondja ki, az már változó, sokszor pont nem a főhős. De a ”kedves” páromat mindig csak annyi érdekelte, hogy neki mindig jusson szex. Ha meg bármilyen okból nem jutott, akkor ment a sértődés és a bunkózás. De hogy én mit akartam? Az senkit nem érdekelt. Pedig azt sem lehet mondani, hogy hallgattam volna róla. Aztán az is rettentően lelombozott, és elvette a szextől a kedvem, hogy ez a drága hapsi napi rendszerességgel vagy egy órányi időn át verte pornóra a farkát. Végtelenül unalmas volt látni, izgalmat meg az égvilágon semmit nem okozott. Csak az értetlenséget, hogy hogyan lehet erre nap mint nap ennyi időt elbaszni, amikor annyi más érdekes, izgalmas, szórakoztató dolgot lehetett volna együtt csinálni, amire aztán sosem jutott idő. De a farokverésre mindig. Én meg hiába szex köré felépített történeteket írok, ezek bőven többről szólnak, mint pusztán a szexről. Mostanában rövidülnek is a szexjeleneteim, hiszen legtöbbször nem azok a legfontosabb részei a sztoriknak. Ergo, én egyáltalán nem azért írom a sztorijaimat, hogy szexről írhassak. Ha kihagynám belőlük, akkor se élvezném kevésbé az írást. Pornót meg nem nézek, sosem néztem, hentait is csak időszakosan. És azokat is csak azért, mert kedveltem a szexen kívüli cselekményüket. Ha az nem tetszett volna, akkor csupán a szexért nem néztem volna.

A férfiakhoz való viszonyulásom... Vonzalom szempontjából a fiatalabb éveimben olyasmi volt ez, mint a Pokoli nászban Enna és Gref viszonya. Fene tudja miért mindig az elérhetetlen pasikon akadt meg a szemem. Eskü, nem szándékos volt. És soha senkit nem csábítgattam, vagy vittem félre. Felnőtt éveimre aztán a hozzáállásom jelentősen megváltozott. A Vöröskében a csaj határozottsága és beletörődése egy az egyben a sajátom is. Én is belefáradtam már az életembe, szívesen átadnám a gyeplőt benne egy arra érdemesnek. A párommal viszont teljesen értékelhetetlen volt ilyen szempontból a kapcsolatunk. Ő egyébként sem nyitott felém soha igazán. Mindig csak úgy csinált ”mintha”... Én meg hajlandóságot mutattam rá, hogy elhiggyem, képes lassanként jó irányba változni. Hisz az élet írta sztorik talán nem ugyanazzal a dinamikával működnek, mint amiket én alkotok. Pedig úgy tűnik, nem kellett volna ilyesmire gondolnom, sem figyelembe vennem.

Az utóbbi években azért is hallgattam el itt a blogomon (is), mert túl sok volt már a csalódás az életemben. Aztán egyszerűen az autózás adrenalinja hirtelen több élvezetet kezdett adni, mint bármi egyéb. Volt vagy egy teljes év, amikor mindennél jobban kívántam azt, hogy beüljek az autóba, és csak úgy menjek a végtelenbe, tanulgatva közben, hogy hogyan lehet egy full gyári, lomha shitboxból kihozni valami élvezhetőt. Milyen jó is volt murvás parkolóban először berántani a kéziféket, ami amúgy nem is fogott rendesen. De ott jó volt, élmény volt. Jobb volt az egész, mint a szex. Magányomban lehunytam a szemem, és a váltón éreztem a tenyerem, a talpam alatt pedig a pedálokat. Nem éreztem azt sem, hogy nő vagyok. Vezetés közben ez nem számít, teljesen lényegtelen. Az anyagiak persze gátat szabnak ennek az élvezetnek, mivel kifejezetten csóró vagyok. A munkámat, a szabadidőmet főként a folyvást elégedetlenkedő páromhoz igyekeztem igazítani, ezért így se normális keresetem, se semmim nem volt soha.

Genetikailag persze nem kicsit összeillünk ezzel a hapsival. Nem vagyok hülye, nem véletlenül választottam. De ez nem egy általam írt sztori, ahol nyitottak egymásra a karakterek a vonzalmon túl is. Ő nem volt az rám sosem. Nem is kellett volna neki ennyi esélyt adnom. Most viszont megkapta az utolsót. Ha ezt is hagyja elúszni, akkor az életemben egy teljesen új sztori kezdődik. És ez a valóságban született történet meg megy a süllyesztőbe. Ha tizennégy év megy a kukába, hát akkor tizennégy év megy a kukába. Nincs mese! Kell már ez a fenének! A képzelt pasik sokkal több élvezetet és örömet adnak nekem. Még ha nem is én vagyok az, akivel dolguk akad. De én bújok a bőrükbe, és ezt egyértelműen élvezem. Talán nem is nőnek kellett volna születnem... Franc se tudja. Pedig amúgy nem utálok nő lenni. De néha lényegtelennek érzem a nemem.

A vágy meg... Hát, a vágyam a párom iránt teljesen megszűnt. Előbb dugnék bármilyen fura – akár gusztustalan – lénnyel, mint vele. Nem tudom, ez valaha megváltozik-e, de jelenleg undort érzek, ha arra gondolok, hogy hozzám ér, vagy nekem kéne hozzáérjek. És nem azt a jellegű undort, amik az írásaimban előfordulnak, amik utána valami megmagyarázhatatlan izgalomba is átcsaphatnak a körülmények hatására, hanem olyan undort, ami teljesen megöli a vágyat. Mert vágyam az ugyan lenne, jólesne a szex. De nem vele. Ha rá nézek, jelenleg egy lúzert látok. Én meg ugye a magabiztos, pofátlan, de törődő rosszfiúkat kedvelem. Hát... szomorú ez a helyzet. Jól rábasztam, na. Így jártam.

A párom megkapta tőlem az egyetlen tanácsot, amit tudtam adni neki magunkkal kapcsolatban, mivel folytatni akarja együtt. Az pedig az volt, hogy: Tegyen csodát! Akkor talán még működni fogunk. De hogy mi ez a csoda, arról nekem fogalmam sincs. Ezt már neki kell összehoznia. Aztán vagy sikerül, vagy nem.

Azért az elkövetkezendő hetekben megpróbálom befejezni, amit terveztem. Remélem, sikerül mielőbb. Mert amúgy tök jól benne voltam a sztoriban, megvolt végre évek után a flow, amíg be nem ütött ez a szar.

Blogdolgok: Szünet...

2018. december 27. - JuS

Mostanában hosszú szünetet tartok, mert nincs motivációm az íráshoz.

Volt már ilyen, és ha az írást igazából sosem lehet abbahagyni, de akkor is, ha épp nincs mondanivalóm, akkor nincs mondanivalóm. Most mással vagyok elfoglalva, meg egyébként is újra egyetemista leszek, ha csupán levelezőn is, de a BSc után lenyomok egy MSc-t is, mert miért ne... Ez szerencsére nem kerül pénzbe, nem úgy, mint egy autó. Szóval majd egyszer "folyt. köv."... addig is... Deja vu, I've just been in this place before... :)

- 2019. augusztus -

Just for fun

2018. november 18. - JuS

Amíg nincs publikálható formában egyik írásom sem, és épp gép előtt sem tudok eleget ülni, hogy haladjak velük, addig marad a telóm meg valami jegyzettömbféle alkalmazás és ilyenekkel ütöm el rajta az időt. Nem fogok ezekből történetet írni (ha mégis, az nem mostanában lesz), csak érdekel ki milyen kimenetelt választana. Az én választásom, elképzelhető, hogy már a leírásból is egyértelműen kiviláglik, bár igyekszem semlegesen fogalmazni, ami nem is olyan könnyű, mint gondolná az ember.

Szavazzatok a szimpatikus kimenetelre, vagy ha ilyet nem találtok, írjátok meg kommentben a saját verziótokat. :)

(Egy-két ilyen szitut – konkrétan ezt is – feldobtam már kérdésként a csodás gyk-ra, ám nem volt valami magas a hasznos válaszok aránya. :D Mondjuk, nem tudom, mit is vártam ott...)


 

A szitu:
Férfi vagy, a harmincas éveidben jársz, és egy trópusi országban egy titkos küldetésen fogságba esel többedmagaddal. Összezárnak egy már korábban szintén elfogott alakulat tagjaival, akik bár a ti országotokból származnak, de már hosszú évek óta nem ott élnek.

A cellatársaid között van egy fiatal lány, akin annak ellenére megakad a szemed, hogy alig van melle és feneke, viszont edzett és hajlékony, a tekintete pedig valósággal izzik. Igazi belevaló, rátermett kiscsaj és pár napon belül egymásba is gabalyodtok. Úgy csókol és olyan érzékkel fogdos, hogy majd a gatyádba sülsz tőle. Aztán egyik éjjel, amíg a többiek alszanak, magad alá gyűröd és ő hagyja, hogy megdugd. Valójában szinte kifacsar a hüvelyével és hamarabb elsülsz, mint tervezted. Ezután arra kér, hogy fogd be a száját, miközben csúcsra juttatod, különben garantáltan felébrednek rá a többiek. Kielégülten és a helyzethez képest kellemes hangulatban, arról beszélgettek aztán, hogy meg kéne szöknötök, de a társaitok különböző okokból nem partnerek ebben. A tieidnek például a tökük tele az esőerdővel, és fogság ide vagy oda, örülnek, hogy tető van a fejük felett. A csaj viszont komoly helyismerettel rendelkezik, ügyes, gyors, hajlékony, és azt mondja, ha legalább ketten összefogtok, sima ügy lesz lelépni. Te erről azért nem vagy meggyőződve, de jólesik hallani az optimizmusát.

Ezután jön hirtelen képbe a másik csaj, aki viszont a fogvatartóitok közé tartozik. Ő is fiatalabb nálad, de korban jóval közelebb áll hozzád a másiknál. Formás, nőies a teste, és akkorák a mellei, hogy beléjük tudod temetni az arcod. Egyszer magával visz a cellából, és bezárkózik veled egy jól őrzött, bekamerázott szobába, ahol a kedvére kell tenned az ujjaiddal és nyelveddel, de azt nem engedi, hogy megdugd. Cserébe ő is ugyanígy elégít ki téged és úgy játszik a farkadon, mint még senki előtte. Ajkai között könnyedén tövig csúszol egészen a torkára, végül pedig a mellei közé vesz, és hagyja, hogy ott addig mozogj, amíg el nem élvezel. Mivel nagyon tetszel neki és a rátermettségedet is bizonyítottad, felajánlja, hogy elintézi a szabadulásod, ha cserébe feleségül veszed. A házasságotokban viszont ő irányít, neked pedig a legfőbb feladatod annyi lenne, hogy őt gyönyörökhöz juttatod, amikor és ahogyan csak kéri. Amennyiben ezt nem teljesíted, akkor újra rács mögé kerülhetsz, ami egyedül tőle függ.

A kérdés:
Melyik nőt és általuk melyik szabadulási módot választanád?

A lehetőségek:

1. Megszöknél a fiatal csajszival, akivel egy húron pendültök?

2. Vagy hagynád, hogy a másik nő elintézze a legális szabadulásod, és cserébe az ő szabályai szerint játszol a továbbiakban?

3. Vagy hagynád a picsába a csajokat és megpróbálnál egyedül megpattanni?

4. Esetleg te is boldog lennél azzal a tetővel a fejed felett, a csajok meg kopjanak le, úgyis megvolt már mindkettő?

5. Valami egyéb?

Randi – I. rész (18+)

Nem ezt akartam

2018. október 28. - JuS

Figyelmeztetés: A történet szexuális erőszakot tartalmaz!


Kora este, hangulatos étterem, majdnem teltház. A pincérek rohangálnak az asztalok között, mint pók a falon. A mennyezeti lámpák visszafogott fénye zölden verődik vissza a szemüvegem lencséiről. Népszerű, ám általam kevésbé kedvelt zenék szólnak a diszkréten elhelyezett hangfalakból. Mi a fenét keresek én itt?! A srác velem szemben szóval tart, én meg csak hümmögök, miközben nyammogok az általam választott, szerény vacsorán, és roppant kellemetlenül érzem magam.

Tovább »

Melyik érdekelne?

2018. szeptember 24. - JuS

Mivel (szánom-bánom, de sajnos) nem állok semmivel sehogy, így alább mutatok négy rövidke részletet négy különböző sztorimból. És a részleteken túl direkt nem írok róluk többet. Vagyis de. Annyit, hogy mindegyik történet fantasy, ha ez nem is feltétlen látszik a részletekből. :) A kérdésem pedig, hogy:

Titeket melyik érdekelne a legjobban?

Persze, nem ígérem, hogy igyekszem majd azt mihamarabb befejezni, mert úgysem tudom betartani az ilyesmit. Viszont a véleményetek azért érdekel. A szavazást meg a bejegyzés vége felé találjátok.

***

1.
Rena megszeppenten állt a hajnali derengésben az aprócska falu határában. A körülötte összegyűlt sokaság rettentően feszélyezte, és bár tartott a rá váró úttól is, de közel sem rettegett úgy tőle, mint anyja. Hiszen Rena jól ismerte a környéket, a földeket, a mezőket, még a hegy lábánál elterülő erdőkbe is gyakran be-bekószált a többiek tiltása ellenére. Olykor egészen mélyre a fák közé. Sosem érezte veszélyben magát, a vadállatokat is mindig ügyesen elkerülte. Nem örült neki, hogy Haron és az apja is vele tartanak. Nem kedvelte a nála pár évvel idősebb fiút, mert az sokszor félreérthető megjegyzéseket tett, amin mindenki csak mosolygott, ám Rena egyáltalán nem volt elragadtatva tőlük. Remélte, hogy Tem jelenlétében ezek elmaradnak majd, azonban a fiú tekintete egyáltalán nem ezt üzente.
– Nem mehetnék inkább egyedül? – kérdezte suttogva, mikor megállt a falu ősz vezetője előtt, várva, hogy az az útjára bocsássa.
– Nem – rázta meg a fejét a férfi. – Szeretném, ha egyben jutnál fel a hegyre. Egyedül nem biztos, hogy célba érsz.
– És mi vár odafent?
– Nem tudom – suttogta szinte hangtalanul a férfi.
Rena nem értette, mi lelte a többieket, hogy újfent régmúlt idők szokásai felé fordultak. Valóban ennyire kilátástalanná lett a jövőjük, hogy képesek elküldeni őt az ismeretlenbe bármiféle útmutatás nélkül?

2.
A nap egyre magasabbra ért az égen, ahogy közeledtünk a katonák táborához. Úgy tűnt, hosszabb távra rendezkedtek be itt, birtokba véve egy rég elhagyott falu házait is. A sivatag egyik igazán kegyetlen része nagyjából innen indult. Ott már csak a forró homokot fújta a szél, a termőföld, ha valaha volt is a területen, méterekkel a felszín alá került, betemetve, immár élettelen formájában.
– Arra! – lépett mellém az egyik katona, és egy kisebb faház felé mutatott, ami távolabb állt a többitől.
Annyira kelletlenül váltottam irányt, hogy a fegyverével meg is lökte a vállamat.
– Szedd a lábad, te lány!
Egyetlen röpke pillanatig néztem csak rá résnyire szűkített szemmel a köpenyem csuklyája alól.
– Azt hiszed, megijedek tőled? – röhögte erre el magát. – Kuss legyen! – fogta aztán rám a géppisztolyt, mikor látta, hogy visszaszólnék.
Értettem a dolgot. Kussoltam.

3.
– Nem mondtam igent magának – ejtettem ki óvatosan a szavakat.
– Tudom.
– Nem megyek magához.
– Dehogynem.
– Nem! – csattantam fel.
– Akkor menj és ölesd meg magad! – állt meg hirtelen mellettem és mutatott vissza a házak sűrűjébe.
– Köszönöm, hogy akkor megmentett, de innentől magam is boldogulok.
– Nem fogsz – tegezett továbbra is.
– Tudod is te! – váltottam én is a magázásról. Kíváncsi voltam, mit szól hozzá.
– Ide figyelj, te lány! – kapta el hirtelen a karomat és az arcomba hajolt. – Lehet, hogy megözvegyültél már, de olyan fiatal vagy, hogy más vidékeken még férjhez sem adnának.
– Mégis milyen vidékeken? – vágtam rá pofátlanul, de nem hökkent meg rajta.
– Olyan helyeken, ahova te sosem fogsz eljutni innen!
– Messziről jött ember, azt hazudik, amit akar!
– Feleségül veszlek, jól bánok veled, mindkettőnknek jó lesz.
– Felejts el! – bontakoztam ki a kezei közül és hazafelé indultam.
A férfi nem mondott többet, csupán pár lépéssel lemaradva követett. Ötletem sem volt, hogyan rázzam le. Nemsoká inkább megálltam és bevártam.
– Nem vagyok idevalósi – kezdte halk hangon, miközben a karját nyújtotta nekem.

4.
Úgy elmerültem a gondolataimban, hogy szabályosan megijesztett, mikor a pasi megjelent az ajtómban. Vártam, hogy be is jön hozzám, hiszen biztosan beszélni akart velem, de ő még tipródott ezen egy keveset.
– Nem jössz? – vontam fel végül a szemöldököm kérdőn.
– Figyelj – kezdte, majd szinte hangtalanul csukta be maga mögött az ajtót, aztán háttal nekidőlt –, nem láttál semmit. Rendben?
– Nem láttam semmit – bólintottam.
Nem fogok árulkodni, hiszen a bizalmába férkőztem, vagy mi a szösz... és maradnék is ott... még jó ideig.
– Nem én kezdtem, ő mászott rám. Aztán elgyengültem.
– Elgyengülhetnél néha velem is – szaladt ki erre a számon.
Théor megütközve bámult rám. Ha az a nő rámozdulhatott, én miért ne tehetném?! Most vagy soha! Ilyen alkalmam még egy nem lesz.
– Nem hallottam semmit – mondta erre ő halk hangon, komoly ábrázattal.
– Ahogy én sem láttam semmit – hagytam rá fél szemöldökömet megemelve.
Szótlanul néztünk aztán félre mindketten. A fene esne a hapsiba! Még mindig játssza előttem a hűségest, pedig láttam, hogy igenis megtörhető a tartása. Egy darabig Théor egyik lábáról a másikra állt... oda-vissza, és vagy háromszor meg akart szólalni, de végül minden alkalommal meggondolta magát. Amíg tőle szokatlan módon előadta nekem a tétován szerencsétlenkedőt, addig szemem elkalandozott a fakó szőke, összeborzolt tincseire. Ó, de beléjük túrnék én is!
– Nincs dolgod? – segítettem aztán megszületni az elhatározásnak a hapsiban. Hátha így végre távozik vágyaim tárgya a szobámból, hisz úgysem tud mit kezdeni magával. Sem velem.

***

 

Additional information:

- Az elsőt idén júniusban kezdtem írni, és úgy a kétharmada megvan már. Nem egy hosszú történet, legalábbis nem akarok belőle többrészest kreálni.
- A másodikon röpke két éve kotlok, és hiába van úgy 80%-ban kész, egyszerűen nem tudom befejezni, sőt szerintem egy részét ki is fogom dobni, mert bár nekem tetszik, de valahogy mégsem az igazi. Ez is egyetlen részes, bár tény, hogy lehetne folytatni, de egyelőre ezt nem tervezem.
- A harmadikat tavaly júniusban kezdtem írni, és bár imádom, de túl hosszúnak ígérkezik és nehéz belezökkenni a hangulatába a mindennapokból, és közelében sincs annak, hogy valaha kész legyen. Mondjuk ez szerencsére elég hamar tud változni. :)
- A negyediket idén júliusban kezdtem, ez mindenképp többrészes lehet csak, ha valaha befejezem. Valahogy úgy érzem, nem teljesen a megszokott stílusom, viszont olykor leköt, szóval olyankor elvagyok vele.

Trhex - IV. fejezet (18+)

"Ez most egy kivételes alkalom."

2018. augusztus 18. - JuS

Mivel ez volt anno a "visszatérő" történetem a hosszabb-rövidebb kihagyásom után, és már több mint két éve kezdtem bele az első részébe, így most eljutottam oda, hogy ideje lenne ezt is publikálható formában befejezni. Mert amúgy rég megvan már minden része, csak eléggé összecsapottan és hiányosan. Hát, talán most sikerrel járok, és idővel tényleg elkészül. (2018.10.06: A korábbi három fejezetet is javítottam és le is cseréltem már.)


 

Kellemes nyári este telepedett a városra. A lemenő nap narancsszínűre festette az égen a fátyolfelhőket, az alkony illatai lomhán úsztak be a lakásba, én azonban hiába könyököltem az ablakban, nem tudtam magamba szívni ezt az idillt. Az enyhe görcs a gyomromban szüntelen emlékeztetett rá, hogy Trhexszel céges bulira készültünk. A vállalat vezetése nyaranta szervezett nekik egy laza összejövetelt, a mindennapokban elvárt feszített munkatempóért és fokozott biztonsági előírásokért cserébe. Bár a részvétel nem volt kötelező, mégis illett legalább egy rövid időre a tiszteletüket tenni.

Tovább »

Ez most nem történet, csak mérgelődés

2018. július 16. - JuS

Nem szeretem, ha felkerülnek az írásaim olyan oldalakra, ahova nem küldtem be őket. Jó, mondjuk ez egy olyan dolog, amire nagyjából legyintek, mert hát így mennek a dolgok a neten. De az már igazán bosszant, amikor egy történetem címét lecserélik, meg a benne szereplő neveket. És ha még más beküldő neve alatt is szerepel! Az is tiszta, hogy a beküldő nem feltétlenül egyenlő a szerzővel, de hát ha csak ő szerepel ott... Persze, mivel ezeken kívül viszont minden más ugyanaz marad, így simán kidobja a kereső, ha beírok belőle egy fél mondatot. Oké, tudom, hogy sokszor hülye neveket használok (nem létezőket vagy errefelé nem használatosakat), de nem véletlenül teszem.

Nincsenek extra igényeim, csupán annyi, hogy amit én írtam, az az én művem maradjon (ha név nélkül van fent valahol, az még elmegy), és olyan maradjon, amilyennek én megalkottam. Hogy hova kerül fel, az már nem igazán érdekel, csak annyira, hogy mások közvetlenül pénzkeresésre ne használják, mivel én sem arra használom. Ezért akasztott ki a Törté-Net is, mert az egy dolog, hogy a tudtom nélkül tették fel a régi történeteim jelentős részét (és nem más küldte be más néven, hanem a saját felhasználónevem alatt egyszer csak ott voltak az én közreműködésem nélkül, és természetesen az elvileg értük járó VIP tagság nélkül), de ráadásul a fizetős részlegükbe.
Mindegy, ez már régi történet, de örökre elvágta vele magát nálam az az oldal. Főleg, hogy egyszerűen és elegánsan nem kaptam választ a kényesebb kérdéseimre, miután borult a bili.

Végezetül pedig... menjen mindenki a (k.... anyjába) fenébe, aki ilyen pofátlanul "lop". Haragszom érte, na. És tök mindegy, mit változtatnak a sztorin, ha túl sok eredeti mondat marad benne, akkor úgyis megtalálom. Vagyis megtalálja nekem a Google.

Bocsi mindenkitől, hogy ilyennel raboltam az időtöket, de ezt most jólesett leírni.

Nefelejts (18+)

2018. június 25. - JuS

Ez a történet sem hemzseg fantasy vagy sci-fi elemekben. Mondhatni majdnem teljesen hétköznapi. De most ehhez jött az ihlet, és valójában ez egy instant és lebutított verziója egy másik ötletemnek, amit nem tudom, valaha lesz-e időm megírni...


 

A helyiség félhomályában a képernyőkön különböző kódok futottak szüntelen. Azt hittem, Mewik már nincs bent, annyira nagy volt a csend, ám ahogy belestem a résnyire nyitott ajtón, megpillantottam az egyik gép előtt, amint üveges tekintettel bámulja a monitort. Halkan megköszörültem a torkomat.
– Jól vagy? – nyitottam ki jobban az ajtót és bedugtam rajta a fejem.
Mewik azonban nem vett észre. Igyekeztem nagyobb zajt csapni, mikor beléptem a teremnek is beillő szobába. Erre már felém pillantott és lejjebb engedte orrán a szemüvegét.

Tovább »

Ami késik, nem múlik... (helyzetjelentés)

2018. június 05. - JuS

Tudom, hogy eltelt több mint egy hónap és semmi újjal nem jelentkeztem. Sajnos van ilyen, hogy egyszerűen nem találom a helyem, nem tudok koncentrálni, nem haladok semmivel, aztán máskor meg, ha minden klappolna is, akkor egyszerűen nem jut időm leülni írni. (Ez utóbbi elmondhatatlanul frusztráló, de a halaszthatatlan feladatok sajnos a hobbik elé kerülnek.) A múlt héten minden este tíz perc után elaludtam a géppel az ölemben. Ha meg nem úgy, akkor az asztalnál ülve és a fejemet támasztva. (És ezen már a koffein se segít.) Igen, ebbe belejátszik a rendszeres izomláz, mert eljárok egy ideje edzeni. Ezen a kezdeti húzós izomlázon szerencsére még egy-két hét és túllendülök. De azért nehéz visszaszokni a rendszeres mozgásra.

Eredetileg úgy tűnt, hogy egy újabb nem fantasy történettel készülök el nemsokára, de aztán ez nem sikerült főleg idő hiányában , és kiestem a hangulatából, majd erőltetve sem tudtam már befejezni. Talán majd valamikor máskor. A napokban viszont elkezdtem egy rövidnek szánt fantasyt, amivel reményeim szerint tényleg belátható időn belül elkészülök. Ez akárcsak pár régebbi történetem a természetet kapta díszletként, és szintén nem jelenkori. Remélem, valóban hamarosan elkészülök vele, de egyelőre semmit nem ígérek előre, mert mostanában semmi nem úgy alakul, ahogy eltervezem...

Mert tilos (18+)

2018. május 01. - JuS

Rendhagyó módon ez most nem egy fantasy történet (nem is tudom, hány éve annak, hogy valami valóban hétköznapi sztorit írtam), hanem egy klasszikus tanár-diák egymásba gabalyodás, természetesen a tőlem megszokott stílusban. Annak kompenzálásaként készült, hogy soha nem volt egyetlen tanárom sem az érettségiig, aki legalább feleannyira megmozgatta volna a fantáziámat, mint szerettem volna. :) Meg hát az előző sztori után azért még nehéz leszakadnom a témáról...


 

A fene akart elmenni arra a nyavalyás kirándulásra. Nem szerettem annyira az osztálytársaimat, hogy komolyan vegyem a szüleim meg más felnőttek okoskodását, hogy milyen jó lesz majd ezekre az együtt töltött napokra visszaemlékezni. Lesz a francokat! Ám ez alól sem húzhattam ki magam, mint megannyi más vacak sulis program alól. Hogy az örömöm ráadásul igazán teljes legyen, az ofőn kívül pont a biosztanárunk ért rá velünk jönni. Az a szemét hapsi, aki minden egyes dolgozatomban keresett és talált valamit, amiért ha pontokat nem is vonhatott le, de odaszúrhatott pár félreérthető vagy gúnyos megjegyzést. Senkivel nem gecizett annyit, mint velem, pedig talán az egyik legjobb bioszos voltam az osztályban, és az előző tanár sem cseszegetett soha, sőt szinte mindig csak dicsért. Azonban minden igyekezetem hiábavaló volt, ez a pasi, Fronn, mindig belém kötött, mintha ez lett volna a legjobb szórakozása.

Tovább »

Mert ezt most ki kell írnom magamból

2018. április 19. - JuS

Rendhagyó bejegyzés következik:

Szeretném közreadni, hogy egy kedves (nem, nem volt az) bétázóm szerint minden mondatom rosszul szerkesztett, illetve olvashatatlanul sok névelőt használok, és a legfontosabb: buta vagyok (mert indoklást kértem néhány általa kifogásolt dologhoz).

Az illető bemutatott nekem egy tipikus játszmázást. Mondott egy szubjektív kritikát, amit objektívnek próbált beállítani. Én, megmondom őszintén, nem vagyok biztos a dolgomban helyesírás és nyelvhelyesség terén, ezért megkértem, hogy adjon már valami forrást, amiből az általa említett dolgokról tájékozódhatok, és amik alapján azokat megtanulhatnám. (Ha már eddig esetleg rosszul tudtam.) Ő erre belém veszett, hogy én az igazamat bizonygatom. WTF? Mondanom sem kell, hogy semmit nem kaptam, csak a lebaszást, hogy buta vagyok. Azért sajnálom, hogy nem sikerült kizökkenteni a játszmázásból, hiszen akár még szolgálhatott volna hasznos észrevételekkel, ő viszont ebből láthatóan nem kért, csak bizonygatta nekem (üres szavak), hogy ő milyen fene nagy szakmai alázattal rendelkezik... de nem tudott egy nyamvadt megbízható forrást ajánlani a továbbiakhoz, meg úgy egyáltalán a saját szavaival előadott indoklás sem jött össze. Csak azt hajtogatta, hogy ez tény és kész. És a slusszpoén: megsértődve letiltott. Ő. Mert kérdéseim voltak felé. És még bizonygatta, hogy ő igenis segít. De úgy látszik, kizárólag akkor, ha a maga számára kényelmes kérdést kap. Ha nem, akkor sértődés a vége.

Rég volt ilyen emberrel dolgom. Mindegyik hasonszőrű egy érdekes, de egyben bosszantó tapasztalat is. Ez a bejegyzés pedig az én elégtételem, mert a játszma okozta feszültségtől meg kell szabadulnom. És így a legegyszerűbb.

Szóval a konklúzió:
Egy szörnyű vicc az, amit itt művelek, közröhej (bár ő ly-nal írta, de azért én maradok a helyes alaknál), hogy publikálni merem egyáltalán bárhol az írásaimat, szóval ne olvassatok tőlem semmit, mert úgy szar, ahogy van. :D

3 komment
Címkék: csak úgy

Blogos helyzetjelentés

2018. április 12. - JuS

Tudom, hogy lassan ideje lenne valami újjal előrukkolni, de... egyszerűen fáradt vagyok. Esténként simán elalszom a gép előtt ülve, nappal meg dolgozni vagyok - és mindegy, hogy koffeinnel vagy anélkül, de munka közben is simán ugyanez a helyzet, úgyhogy hagyjuk is... (Viszont most a legújabb munkahelyemre nem panaszkodom, sőt!) Délutánonként/kora esténként pedig túl nagy a nyüzsi körülöttem ahhoz, hogy egyetlen értelmes mondatot le bírjak írni. A hétvégéim idejét is lopják rendesen, lényegében emiatt vagyok folyamatosan fáradt, mert soha nincs elég időm egy jót aludni. (Napi négy óránál több valahogy sosem sikerül.) És hiába dobja meg a kreativitást a fáradtság, amikor azonban az ember két mondat elolvasása után már álmodik, az úgy nem működőképes állapot. :D Szóval egyelőre várom a csodát, hogy leszakadjon rólam mindenki és pihenhessek végre. Mert amúgy van egy csomó félkész írásom, amiket befejezhetnék, ha időm és energiám jutna rá. Remélem, egy-két héten belül jut is. Különben el fogok küldeni mindenkit a jó k... szóval oda. Függő vagyok, na. Ha nem hagynak visszavonulni a hobbimhoz, akkor előbb-utóbb kiakadok.
No, és elég is ennyi rinyálás a részemről, de ezt most jólesett leírni.

Májusra pedig biztosan kerül fel valami újabb történet. Hogy hosszú, rövid, valaminek a folytatása, vagy tök új, azt még nem tudom. Majd, amihez épp kedvem lesz.

süti beállítások módosítása