[...]
- Kösz - nyögtem ki aztán megsemmisülten.
Ő rám nézett, majd elvigyorodott.
- Melyiket? A dugást, vagy a megmentést?
Erre azonban hirtelen elborult az agyam és visszanyertem a magabiztosságomat.
- Hogy dögölnél meg te mocskos, alávaló rohadék!
A férfi azonban elkapott és magához rántott.
- Nem kell kikösselek ahhoz, hogy erősebb legyek nálad!
- Dögölj me...
- Fogd már be! - tapasztotta a kezét a számra. - Olyan jó nő vagy, csak néha kussolnál egy kicsit! Mint az előbb, amíg be voltál szarva, hogy megdöglesz.
Hirtelen csókolt meg, miután elvette a tenyerét a számról. Elsőre ellenkezni akartam, de végül meggondoltam magam és hagytam, hogy játsszon a nyelvemmel. Lehunytam a szemem és megpróbáltam kicsit lenyugodni, kicsit kikapcsolni. Be kellett ismernem, hogy finom volt a csókja. Határozott és szenvedélyes. Épp, ahogy szerettem. Ám nem akartam, hogy pont vele élvezzem ennyire. Mégiscsak nemrég dugott meg az akaratom ellenére.
- Hagyj békén! - toltam el magamtól.
Ő figyelte az arcomat egy ideig.
- Nem értelek - mondta aztán. - Ha nem kellek, akkor miért mozdultál rám annyira? Ha nem akarsz tőlem semmit, akkor miért élvezed ennyire, amit csinálok veled?
Elnéztem róla és sóhajtottam.
- Utálom a magasságot. Utálok idefent lenni.
Egy hosszú pillanatig várt még, hátha választ adok a kérdésére, de nem állt szándékomban. Mit mondhattam volna? Tényleg tetszett és kívántam, de nem akartam senkit sem felszedni. Magam sem tudtam, miért mozdultam rá annyira a Villains'-ben. Egyszerűen csak izgalmas játék volt, amiből végül szerettem volna kihátrálni, amikor éreztem, hogy túlzásba estem.
- Gyere - fogta meg aztán a kezem és húzott magával. Nagyjából a tető közepén felnyitott egy rozsdás fémajtót a lábunk előtt. Hosszú és sötét lépcsősor vezetett le az épületbe.
- Menj! - tolt maga elé. Mikor nem mozdultam, folytatta: - Itt lakom. Nyugodtan mehetsz, semmi különös nem vár odalent, csak egy átlagos lépcsőház. De azért óvatosan, ezen a szakaszon már nincs világítás.
Amíg az alkaromra rögzített mobilom fényénél botorkáltam lefelé a lépcsőfokokon, hallottam, ahogy a férfi becsukja mögöttünk a rozsdaette ajtót. Közben azon gondolkoztam, hogyan léphetnék le. Egyszerűen csak menjek szó nélkül, amíg el nem érem az épület bejáratát, aztán sétáljak ki rajta? Ezt úgysem hagyná a férfi. Vagy... végül is ki tudja? Ám egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy valóban ott akartam hagyni, csupán megrémített, hogy még jobban belépjek az életébe. Így is többet kaptam már belőle, mint akartam.
Amikor egy tágasabb folyosóra értem, villanykapcsolót kerestem a falon, mivel egyértelművé vált, hogy egy ósdi lakóházban voltam, és nem várhattam mozgásérzékelős világítást meg hasonlókat. Meg is találtam hamar, és a következő pillanatban hidegfehér fény árasztotta el a hosszú téglafalak közti teret. Gyűlöltem ezt a színhőmérsékletet, de elég gyakran használták, úgyhogy lenyeltem egy káromkodást, és hátrapillantottam. A férfi épp akkor ért le a lépcsőn.
- A hatodikon van a lakásom - kezdte. - Szívesen látlak, ha maradnál!
Meghökkentem egy pillanatra. Valahogy mást és más stílusban vártam tőle.
- Attól, hogy most normálisan viselkedsz velem, még nem felejtem el, mekkora rohadék vagy! - mondtam dühösen.
- Most mit húzod fel magad ennyire? Kicsit elszállt az agyam a Villains'-ben. De neked is jó volt!
- Mekkora egy öntelt faszkalap vagy!
Erre a férfi hirtelen a falnak lökött és szemében düh csillant. Ám rögtön utána olyan őrült szenvedéllyel csókolt meg, hogy pillanatokon belül teljesen felizgatott. Arra vágytam, hogy ott helyben megdugjon újra. Fogalmam sem volt, hogyan csinálta.
- Bánt, hogy folyamatosan csak szitkozódásokat vágsz a fejemhez - mondta, mikor abbahagyta a csókot -, pedig rég volt már, hogy valakivel ennyire egy hullámhosszon voltam.
Akartam mondani valami olyat, amivel ismét csak bántottam volna, de előtte inkább elszámoltam háromig, majd a következő gondolatom után tízig, végül megráztam a fejem.
- Inkább nem mondom ki, amit gondolok - néztem mélyen a szemébe.
- Hát, ezt igazán értékelem! - nevette el magát őszintén.
[...]
