Figyelmeztetés: A történet szexuális erőszakról szól!
Már nem fáj, ahogy a férfi farka bennem jár. Csak az első pár lökése feszített. Sajgott és nyilallt tőle a hüvelyem, most viszont már csúszik bennem az a rohadt farok. Büdös van, undorító szemétszag terjeng a levegőben. A férfi a fülem mellett liheg, a lehelete állott és émelyítő, ám így legalább nem érzem. A nyakamon ejtett seb ég és csíp, de már nem vérzik. Ez megnyugtató a helyzethez képest. Miért velem történik ez? Miért egy kukatároló mellett? Miért egy ismeretlen, undorító fószer farka az, ami először hatolt belém? Forog velem a világ. A testem reagál a szexuális ingerekre, és utálom, de jólesik a dugás. A pasas erősen fogja mindkét csuklómat, nehogy szabadulni támadjon kedvem. A farkát egyre mélyebbre löki belém.
- De jó szűk puncid van! - lihegi.
Én csendben és megfeszülve próbálok nem tudomást venni erről, és arról sem, amit tesz velem. Egy örökkévalóságnak tűnik az az idő, amit bennem tölt, pedig biztos vagyok benne, hogy negyed óra sem telt még el, mióta először belém nyomakodott.
- Gyerünk, tiltakozz még, te lány! - mondja fölém hajolva.
Inkább elfordítom a fejem, hogy ne érezzem a leheletét. Nincs már erőm ellenkezni. Feladtam. Viszont a férfi figyelmét nem kerüli el, hogy az undor ellenére a sóhajaim élvezetről árulkodnak.
- Te kis ribanc, te élvezed ezt! - röhögi el magát, és felemelkedik rólam.
Maga felé rántja a csípőmet és feljebb tolja a lábaimat. Erősen vágja belém a farkát. Feljajdulok. Olyan mélyre ér, hogy nyilall odabent mindenem a lökéseitől, ám ez sem tart sokáig, mert megszokom az ütemes mozgást. Érzem, ahogy percről percre egyre jobban kikapcsol a józanság elmémben. Valami furcsa köd kúszik a gondolataim közé. Elveszítem a külvilág körvonalait, csak villanásokat és elmosódó érzeteket továbbítanak az érzékszerveim. Ütemre mozdítom a csípőmet, olykor megremeg a testem. Azt hiszem, a férfi kicsúszik belőlem, mert a hüvelyem lüktet, de nem érzek benne semmi mozgást.
- Gyerünk, ülj bele! - hallom tompán, és felrángat a földről a hapsi.
Esküszöm, nem látom, ki van előttem, vagy alattam. Visszacsúszik belém a farok, én pedig ringatózni kezdek, majd egyre erőteljesebben mozogni. Csiklóm a férfihoz dörzsölődik. Lihegek, nyögök, a fejemet hátravetem. El akarok élvezni. Nem érdekel semmi más. Meg akarok könnyebbülni, ki akarok teljesen kapcsolni. Nem akarom tudni, hol és kivel vagyok. Nem érzek szagokat, a fülemben a vérem dobol, alig hallok, a szemem előtt fények cikáznak, közben mégis olyan sötétség borul rám, hogy alig látok. Az agyam teljesen tompa, de csinálom tovább, és élvezem. Ösztönös mozdulatok sodornak az orgazmus felé. A férfi alattam csupán egy tárgy, egy eszköz a kielégülésemhez. Nem érdekel, mit mond, nem érdekel, mit csinál, nem érdekel semmi. Pedig beszél valamit, fogdos, és markol. A testem újra és újra megrándul, felnyögök, erősebben ülök bele a kemény hímtagjába. Gyerünk már! Mindjárt megvan! Érzem, ahogy megremeg bennem a farok. Ne! Felugranék róla, de a férfi a csípőmnél fogva magára szorít. Eláraszt odabent a spermája, hiába szabadulnék. A csiklóm újra és újra hozzányomódik, ahogy küzdök. Elhagy az erőm. Nyüszítve remegek, kezeimmel a mellkasára támaszkodom. Nem látok, nem hallok, nem érzékelek. A kéjes érzés minden mást kikapcsol. És aztán túl hirtelen szűnik meg. Furcsa erő éled bennem, ismeretlen feszesség költözik izmaimba, könnyeddé válik a testem. Túl könnyeddé, túl gyorssá. Megfoghatatlan gondolatok cikáznak elmémben, majdnem elfelejtem, ki vagyok. Aztán teljes filmszakadás.
Hörgést hallok.
Csuklómon erős szorítás.
Majd ernyedten csúszik le rólam a kéz, ami megmarkolt. Ujjaim meleg vértől csúszósak. Hegyes karmaim könnyedén vájtak a húsba. Felnevetek. Az égre bámulok. Gyönyörű színek játszanak a csillagokkal teli űr sötétjében. Hogyhogy sosem vettem még észre? Egy vagyok a mindenséggel. Érzem a világ energiáját átfolyni a testemen. Beletörlöm a poros ruhákba a kezem. Úgy ugrok fel akár egy macska. Át a kerítésen. Futok. Gyorsan. Könnyedén. Élvezem. Repítenek az izmaim előre. Jól érzem magam.
***
Kábán fordulok a hátamra az ágyban. Szememet bántja a kintről erőszakosan beáradó napfény. Fáj a fejem. Aztán hirtelen felülök. Folyik a víz a fürdőben.
- Mi a fene... - mászom ki a takaró alól.
Eltámolygok megnézni a fürdőszobát. Nyitva hagytam a zuhanyt. Nem nagyon, csak épp egy kicsit. Nem emlékszem. Másnapos lennék? Hiszen nem is ittam tegnap! Tegnap... Mi volt tegnap? Nem emlékszem! Megmosom az arcom, és a tükörbe bámulok. Nyúzott vagyok. Egy seb van a nyakamon. Mintha vágás lenne... Nem bírom felidézni, hogyan került oda. Kezd zavarni az emlékezetkiesés. Fel kéne hívnom a barátnőmet, hogy megkérdezzem, mit is csináltam tegnap, de nincs kedvem beszélni.
A konyhába megyek. Kávét főznék, de meggondolom magam. Fájnak a lábaim. Ráeszmélek, hogy izomlázam van. Mitől? Nem értem. Megrezdül a mobilom. Egy értesítés, de lényegtelen. Inkább végigpörgetem helyette a híreket. Terrortámadás pár országgal odébb, csődbe ment elektronikai bolthálózat, hazudozó politikusok, baleset az autópályán, még egy baleset, de a fővárosban, gyilkosság egy bérház belső udvarán, néhány sportoló doppingbotránya. Semmi extra, csak a szokásos. Várj! Bérház, belső udvar, kukatároló - villan elmémbe. Megnézem a hírt. Nemi erőszak, az áldozat gyilkolt önvédelemből a támadója késével.
A telefon kiesik a kezemből.
Úristen, ez én voltam! - visszhangzik a fejemben, miközben őrült sebességgel fejti vissza elmém a ködös emlékeimet immár kristálytisztán. Görcsbe rándul a gyomrom, a torkom összeszorul, a kezem reszketni kezd. Nem akarok börtönbe menni! Túl fiatal vagyok, az egyetemet is épphogy csak elkezdtem ebben a rohadt városban. Nem én voltam! Az akkor nem én voltam! Ha ezt bárki megtudja, nem is börtönbe dugnak, hanem diliházba. Nem vagyok őrült! Kiver a víz, az ájulás szélén egyensúlyozom. Az ő hibája! Én nem tehetek semmiről. Én csak... én csak... azt hiszem, megbosszultam. Megtörten roskadok le a székre. Üveges tekintettel bámulom a konyhapultot. El kéne mennem a rendőrségre... De megrázom a fejem. Nem! Inkább esemény utáni tablettát íratni.
