Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

erotikus fantasy történeteim (18+)

InspiredByFantasy

Mérgező szerelem (18+)

2016. szeptember 24. - JuS

Nem számítottam rá. Sosem jött azelőtt, hogy leszállt volna az éj. Ezúttal pedig még csak épp a szürkület kúszott be a szobába. Ahogy megjelent előttem, már láttam, mi hozta hozzám idő előtt. Szemében kétségbeesett, kínokkal teli rettegés tükröződött, szárnyait elvesztette, a teste zúzódásokkal volt tele. Mielőtt még megszólalhattam volna az első döbbenet után, Daezren a földre rogyott, majd elgyötörten terült el a padlón.
- Segíts... - kapaszkodott meg a kezemben a démon, mikor mellé térdeltem, de alig volt erő a máskor oly erős szorításában.
Összevontam a szemöldököm, aztán megráztam a fejem.
- Miért segítsek?
- Mert szeretsz - nyögte erőtlenül.
Ösztönösen felhorkantam.
- Talán... - kezdtem tétován -, de sosem hagytál választást. Ha nemet mondtam, akkor megerőszakoltál.
- Az rég volt. Azóta már...
- Azóta mi? - vágtam a szavába. - Megszoktalak. Minden nap, amikor szexre alkalmas állapotban vagyok, te jössz és megdugsz.
- Te meg élvezed.
- Van választásom?! - nyomtam le a földre.
Szánalmas látványt nyújtott megtépázva, gyengén és kiszolgáltatottan.
- Te nem szeretsz engem, csak kihasználsz. Elveszed tőlem, ami kell neked, de nem adsz semmit önzetlenül.
A démon fájdalmas arckifejezéssel bámult rám. A szemének csillogása tompa volt, a légzése szaggatott.
- Kérlek... Lehet, hogy sosem mondtam, vagy mutattam ki eléggé, de... már nagyon rég beléd szerettem.
- És ha így is lenne... Mit számít?
- Nincs más, akihez fordulhatnék - nézett könyörgő arckifejezéssel rám.
- És mit tegyek? - kezdtem talán egy kicsit megenyhülni. - Mivel segíthetnék?
- Add nekem a megmaradt életerődet - bökte ki rövid hallgatás után.
- Te hülye vagy! - pattantam fel mellőle.
- Már úgysem élsz sokat - suttogta.
- Mi van?! - rökönyödtem meg, bár reméltem, hogy csak rosszul hallottam.
- Nem vetted észre? Évek óta egyre gyengébb vagy, egyre kimerültebb, egyre fáradtabb... és már semmi sem segít.
Zavartan ráztam meg a fejemet.
- Ez még nem jelent semmit. Ez csak...
Ő azonban nem várta meg, hogy befejezzem.
- Sosem mondtam, de az emberek számára mérgező a spermám, ahogy a nyálam is. Sveena, tizenöt év... - nézett hosszan és fájdalmasan a szemembe - sajnálom.
- Ne szórakozz velem! - fakadtam ki.
- Eszemben sincs szórakozni a halál kapujában! Tényleg sajnálom! Önző voltam. Jó volt veled. Cserébe éveken át mérgeztelek a csókjaimmal, meg azzal, hogy beléd élveztem.
- Akkor most dögölj csak meg... - suttogtam remegő hangon.
- Ne tedd ezt! Kérlek! Így legalább tovább élhetsz bennem... valamennyire.
- Nem! - hátráltam tőle viszolyogva.
- Kérlek! Nekem még nagyon korai...
- Nem érdekel! Egy alávaló, rohadt, szemét, önző...
- Könyörgöm! Nézz rám! Nem ezt érdemlem! Akkor sem, ha...
- Szóval nem számít, hogy annyiszor megerőszakoltál, hogy becsaptál, hogy mérgeztél éveken át?!
- Sveena! Elég! - és megpróbált felülni, de eltorzult arccal hanyatlott vissza a földre.
Úgy éreztem, hogy legszívesebben belerúgnék, és addig ütném a pofáját, amíg ki nem leheli a lelkét. Mégis ahogy ebbe jobban beleéltem magam, hirtelen összeszorult a torkom és a sírás kerülgetett. Tényleg szerettem ezt az átkozott démont. Vagy legalábbis valami olyasmit éreztem iránta, ami annyira erős kötődéssel járt, mint a szerelem. Tizenöt év. Rengeteg idő. Tizenöt éves voltam, amikor először találkoztam vele. Már egészen elfelejtettem azt az első alkalmat. Egyszerűen csak megjelent az ágyam mellett, majd lekapta rólam a takarót. Hiába próbáltam ellenkezni, lerángatta rólam a pólómat és a bugyimat. Azt mondta, a szűz lányok a kedvencei, és letepert, majd kegyetlenül megerőszakolt. Befogta a számat, amikor üvöltöttem volna a fájdalomtól, amit a vastag hímtagjával okozott. Megfenyegetett, hogy megöl, ha nem hagyom magam. Hát, hagytam magam. Elég meggyőző volt az éles fogaival és karmaival. Utána rendszeresen eljött hozzám éjszakánként, és csak dugott és dugott, nem törődve azzal, hogy akartam-e, vagy sem. Mára már megtudtam, hogy akkoriban ő is fiatal és tapasztalatlan volt. Rajtam élte ki magát. Szerencsétlen véletlen volt, hogy pont engem választott erre. Ahogy aztán teltek az évek, annyira hozzászoktam a vaskos farkához, hogy kifejezetten vártam, hogy jöjjön és kúrjon meg kíméletlenül. Tíz év után pedig valami megváltozott közöttünk. A csókjaink addigra mintha érzelemmel teltek volna meg, ismertük a másik minden porcikáját, tudtuk mi adja a legnagyobb élvezetet. Kényeztettük, simogattuk egymást, és úgy viselkedtünk, mint a szerelmesek. Egészen eddig a szerencsétlen napig olybá tűnt, hogy egy fura, kéjjel átitatott álomban lebegünk éjszakánként, egymás karjaiban.

Most pedig úgy éreztem magam, mint akit lelöktek egy tízemeletes ház tetejéről, és összetörve, kiloccsant aggyal, lehetetlen testhelyzetben várja, hogy végre bekerüljön egy hullazsákba, és elvigyék a helyszínről, mintha ott se lett volna soha. Mintha soha nem is létezett volna.
Könnyes szemmel, fájó gyűlölettel néztem a lábamnál heverő, szerencsétlen, megcsonkított démont, aki úgy vette el napról napra az életemet, hogy közben az élvezet csúcsait éltem át vele. Már értettem, miért gyanított két orvos is mérgezést az eredményeim alapján. Hát, ez nem olyasféle volt, amit ők vártak.
- Tényleg belehalok? - kérdeztem.
- Egy, legfeljebb két éved van hátra.
- És ezt mikor akartad közölni velem?
- Soha - mondta elhaló hangon. - Meg akartalak ölni, mielőtt teljesen tönkremész. Álmodban, fájdalommentesen.
- Ez igazán kedves tőled... - suttogtam.
- Nem tudom jóvátenni. Elszúrtam. Már rég késő. Mit tehettem volna?
- Utálom a fajtádat! - tört ki belőlem kiabálva. - Utálok minden hozzád hasonló lényt! Azt hiszitek, bármit megtehettek egy emberrel?
- Igen, akkoriban azt hittem - hunyta le a szemét pár pillanatra.
- Most meg már nem? - röhögtem el magam kínomban.
- Ne nevess ki! - nézett ekkor rám szemrehányón. - Beléd szerettem... én magam sem hittem, hogy ez így végződhet. Fogalmad sincs, mennyit sírtam az utóbbi időben miattad!
- Ne nézz már hülyének!
- Nem akarom, hogy meghalj, de nem tudok mit tenni érted... - és a szemei tényleg könnyel teltek meg.
- Akkor most egyszerűen csak halj meg! Ahogy majd én is fogok nemsoká.
Daezren erre nem mondott már semmit, csak patakokban folytak a könnyei. Arcán rettegés, légzése egyre szaggatottabbá vált, a teste meg-megremegett.
- Félsz meghalni. Szerinted én nem? - néztem mélyen a szemébe.
- Ölelj meg... utoljára... - mondta szinte hangtalanul.
Letérdeltem mellé, megcsókoltam, aztán magamhoz öleltem a haldokló testét.
- Vedd el tőlem, amit akarsz - súgtam a fülébe. - Már olyan mindegy.
- Sveena...
- Nem! Nem érdekel! Csak csináld! Tedd meg, amit egyébként is megtettél volna.
- Szeretlek... sajnálom...

Nem tudom, miért és hogyan, de valami megfoghatatlan, kellemes kábulat telepedett rám. Azt kívántam, bárcsak sose szűnne meg. Aztán ólmos fáradtság nehezedett a szemhéjamra, és az álom úgy nyomott el, hogy egy másodpercem sem maradt ellenkezni. 

***

Égetett a láz. Kínlódva fordultam át egyik oldalamról a másikra, aztán kinyitottam a szememet. Imbolygott előttem a valóság. Vagyis... talán a valóság volt az. Túl színes, túl éles, túl erőteljes volt a látvány. Mi történt velem? Mi ez az egész? Nem emlékeztem rá, hogyan kerültem ebbe az állapotba. Próbáltam előkaparni valamit az elmémből, de semmit sem sikerült. Emlékezetkiesésem lenne? Azt tudtam, ki vagyok, de más egyebet...
Aztán, azt hiszem, elaludtam.
Álmomban valaki simogatta a homlokomat. Kellemes és megnyugtató volt. Amikor kinyitottam a szemem, valóban egy kéz futott végig az arcomon. Hirtelen felültem, ellökve magamtól.
- Hát, te? - bámultam Daezren arcába csodálkozva. - Mit keresel itt reggel?
- Nem emlékszel?
Megráztam a fejem.
- Megöltelek. Vagyis csak majdnem... vagyis emberként igen.
- Mi van? Miről beszélsz? Megőrültél vagy mi?
- Három napja estem be hozzád sérülten, haldokolva. Még nem szállt le az éjjel. Elvettem majdnem az utolsó csepp életerődet is. Amúgy sem volt sok belőle, mert már az utolsó éveidet tapostad miattam.
- He? - böktem ki azt, ami erre először jött.
Aztán hirtelen megfordult velem a világ.
- Te rohadt szemét... - ám elhalt a hangom, ahogy visszajött hirtelen minden emlékem, érzésem, kétségem, haragom.
A démon elmosolyodott.
- Szóval most már megvan minden?
- Mit csináltál velem? Hogyhogy élek?
- Üdv közöttünk... - vigyorgott rám.
Erre már tényleg a lehető legbutább arckifejezést vágva bámultam rá.
- Megfertőztelek a véremmel. Nagyon ritka, hogy egy ember ezt túléli. De te eléggé hozzá voltál már szokva a testnedveimhez. Tizenöt év sok idő.
- Te... ez... én... Hogy képzelted?!
- Nem akartam, hogy meghalj! Ez volt az egyetlen lehetőség - mondta, majd rövid hallgatás után kibökte: - Szeretlek!
- Baromság! - vágtam rá rögtön.
- Nem, Sveena! Tudod, milyen nehéz volt így, hogy hagynom kellett neked is valamennyi életerőt? Alig bírtam levonszolni magam az utcára, hogy levadásszak valakit, akiből eleget nyerhetek ki mindkettőnknek.
- Undorító vagy!
Ő megvonta a vállát.
- Nézz magadra - emelte aztán a kezemet az arcom elé.
Az ereim kék helyett sötéten, szinte már feketén tűntek át a bőrömön. Elborzadva néztem.
- Még nem fejeződött be az átalakulás. Néha rosszul érezheted majd magad.
- Mivé tettél?
- Démonná. Nagyjából. Gyengébb maradsz nálunk, talán rövidebb ideig is élsz majd. De élsz! És erősebb leszel, mint emberként valaha is voltál.
- Én ebből nem kérek!
- Nem érdekel!
Azzal hanyatt lökött az ágyon, és fölém kerekedett.
- Talán még utódokat is nemzhetek veled - fúrta tekintetét az enyémbe.
Tágra nyílt a szemem a döbbenettől, hogy ezt komolyan gondolta. Ne! Nem akarom!
- Hagyj! - toltam volna el magamtól, de nem sikerült.
Megcsókolt. Bizsergett az ajkam, ahogy hozzáért, egész másmilyennek éreztem az ízét, mint azelőtt. Őrjítően izgató volt. Az elmém hiába tiltakozott, a testem kezdett megőrülni ezért az átkozott démonért. Daezren keze határozottan járta be a mellemtől a lábam közéig vezető utat. Hányszor megtette már... ezúttal azonban olyan másnak tűnt. Olyan forró lett a bőröm tőle, annyira kívántam, annyira ösztönösen vágytam az érintését.
Nem! Nem teheti ezt velem! Csak a rohadt vére miatt van az egész! Ellen tudok állni neki!
Aztán a vágy bódító köde mégis elvette a maradék józan eszemet.
Hagytam, hogy kibújtasson a pólómból, a csípőmet is megemeltem, hogy lehúzhassa a bugyimat. A köldökömbe csókolt, majd nyelvét végighúzta rajtam egészen a mellemig. Körbejárta vele a mellbimbómat, amit aztán hirtelen ajkai közé szívott. Kezével a nyakamat simogatta, közben karmaival a bőrömet karcolgatta. Megfeszült a testem, a bimbóm udvara pedig a lehető legkisebbre ugrott össze, mikor erősebben karmolt végig a melleim között. Fölém hajolt és a szemembe nézett. Nem mondott semmit, csak vágyakozva figyelt. Aztán feljebb tolta a lábamat, és a vaskos farkát a nedvemtől síkos nagyajkaim közé tette. Várt, nem hatolt belém. Talán arra, hogy én is tegyek végre valamit. Végigsimítottam a derekán kezemmel, majd lecsúsztattam a fenekére, és magamba húztam. Tágra nyílt a szemem, ahogy lassan kitöltött a jól ismert hímtag. Daezren azonban nem várta meg, hogy kiélvezzem az érzést. Mozogni kezdett bennem, pillanatokon belül egyre vadabb ütemben. Toltam felé a csípőmet, hogy jobban összeszoríthassam hüvelyemmel a farkát. Aztán széttártam a lábam, és hagytam, hogy olyan mélyre vágja belém a férfiasságát, amennyire csak tudja. Nyögtem, lihegtem és vergődtem alatta. Soha olyan intenzív érzetet nem adott még, mint ezúttal. Nem tudtam, hogy ilyen is lehetséges. Ahogy fogódzót kerestem a hátán, kezemmel az apró szárnykezdeményekhez értem, amik a régiek helyén nőttek. Ki kellett volna rázzon ettől a hideg, de mégsem éreztem semmit, ami undorhoz lett volna hasonlatos. Csupán megkapaszkodtam mellettük az erős hátában, szinte belemélyesztve a körmeimet. Vajon később is megmaradnak a körmeim, vagy karmokká válnak? Ám a gondolkodás helyett inkább belemozdultam Daezren lökéseibe. Éreztem, hogy közel járok az orgazmushoz. Túl gyorsan jött, túl könnyedén, és túlságosan vágytam már. Fejemet hátravetettem, és fájdalmas ívbe feszült a testem, mikor a csúcsra értem. Addig ismeretlen bizsergés kísérte a kielégülés mámorát. Daezren zihált, miközben lassan és erőteljesen nyomakodott belém, majd felhördült, mikor belém élvezett.
Már nem ártott vele.
Enyhén megborzongott, aztán rám nehezedett.
- Szeretlek, Sveena - suttogta a fülembe.
Én csak hallgattam, nem reagáltam rá. Később hangtalanul formáltam ajkaimmal a szótagokat lassan egymás után:
- Gyű-löl-lek.

A bejegyzés trackback címe:

https://inspiredbyfantasy.blog.hu/api/trackback/id/tr211740941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása