Aznap éjjel Yanh képtelen volt lehunyni a szemét. Szinte percenként Nhourát nézte. Bár tudta, hogy rendbe fog jönni, mégis azt figyelte, lélegzik-e még, meleg-e még a teste. A lány meztelenül pár takaró alatt feküdt. Ébreszthetetlenül aludt, arcvonásai kisimultak, mintha nem is történt volna vele semmi. Ahogy telt az idő, a napelemes lámpa fénye úgy halványult egyre jobban, hogy kitartson az üzemideje a sötét órákban. A férfi régóta nem használt mesterséges világítást, megszokta az éjszaka sötétjét. Ezúttal azonban örült, hogy megtartotta a lámpát és figyelt rá, hogy rendesen fel legyen töltve, ha mégis szüksége lenne rá.

Lejjebb húzta a takarót Nhouráról. Óvatosan siklottak ujjai a bőrén. Szinte szabályosan ismétlődtek a végtagjain az apró, lila, márványos minták. Nem gyógyult nyomtalanul a rákényszerített változás. Mit tett vele? Mi lesz belőle? Ám a férfi mégis úgy gondolta, hogy így jobb lesz a lánynak. Így élhet. Sokkal jobb esélyekkel, mint egyszerű emberként. Érezte, hogy a vágya máris éledezik. Felizgatta, hogy Nhoura valami különlegessé válik. Nem akart örülni ennek, hiszen a saját változása sem tette boldoggá, de egyszerűen beindította a meztelen testének látványa és a tudat, hogy valami számára is ismeretlen dolog lakozik immár benne. A lány lába közé nyúlt. Mélyet sóhajtott. Próbált leállni, ám érezte, hogy a nyugtatók ellenére is feszíti belülről az egyre közelgő őrület. Mi a fenét csináljon?! Mégsem dughatja meg így! A farka azonban egyre keményebb lett és az elméjére is nehéz köd telepedett.
- Nem! - rázta meg hirtelen a fejét és elhátrált a lánytól.
Elment megmosni az arcát. Többször is megtette, de a hideg víz sem segített neki, hogy visszanyerje önmaga felett a teljes irányítást. Végül előszedte az utolsó három szem nyugtatóját. Bevett egyet, majd rögtön még egyet. Így talán túléli az éjszakát. Az az egy pedig valamire még csak elég lesz később. És utána? Mihez kezd? Mi van, ha Nhoura még napokig aludni fog? Ha nem dugja meg, elszabadul belőle újra az, aminek nem tud parancsolni.

Úgy döntött, megpróbál aludni. Nehezen vette rá magát, hogy otthagyja a lányt, miután visszament betakarni. Ám hiába a nyugtató, és hiába ült el a közelgő őrület, a szexuális vágya ugyanolyan erősen megmaradt. Hanyatt fekve, a magasan a feje fölött lógó rozsdaette csigát bámulta és próbált valami másra gondolni. Felidézte az utóbbi évek legkellemetlenebb pillanatait, a farka azonban mindezek után is úgy állt, hogy kínszenvedés volt türtőztetnie magát. Megmarkolta hát, lehunyta a szemét és Nhourát képzelte maga elé. Őrült gyorsasággal járt a keze a vaskos hímtagján, de ez nem volt elég neki. Nem bírt szabadulni a gondolattól, hogy a lány ott fekszik nem messze tőle. Simán megdughatná! Mit ártana vele?

Végül feladta és újból ott állt Nhoura mellett. Ledobta a ruháit, majd teljesen lehúzta a takarót a lányról. Szégyellte magát, hogy ezt teszi vele, de nem volt jobb ötlete. A lábai közé nyúlt újból. Ujjaival hüvelyébe hatolt, majd lassú mozdulatokkal ingerelte. Nem tudta, hat-e rá a dolog, de pillanatokon belül a teste engedelmesen reagált. A démonfajzat nem is szórakozott sokáig, fölé kerekedett, a lábait szétnyitotta és farkát lassan, ám határozottan beletolta. Felhördült az élvezettől, aztán mozogni kezdett benne. Nem bírt Nhoura arcára nézni. Csendben és gyorsan igyekezett elélvezni. A kielégülés pedig valóban hamar jött. Kirántotta a farkát a lányból, és a hasára lövellt a spermája. Néhány pillanatig utána csendben bámulta, ahogy a fehér anyag egy része lassanként a köldökébe csordogál. Hirtelen pattant fel aztán róla. Nem akarta, hogy esetleg arra ébredjen, hogy épp megdugta. Nem volt büszke arra, amit tett, mégis úgy gondolta, hogy helyesen döntött. Így legalább egy ideig tényleg rendben lesz. Letörölte a spermát Nhoura hasáról az első keze ügyébe kerülő ronggyal, aztán végigsimított az arcán. Nézte egy ideig, majd felemelte az alvó lányt a takarót köré csavarva, és kivitte a csarnok nagy kapuján. Leült vele a fal mellé, magához ölelte és rövid hajába fúrta arcát. Mélyen magába szívta az illatát.

Hajnalodott. Meleg színekben játszott az ég alja, ahogy a nap lassanként kezdte megvilágítani. Mire elérkezett a reggel, a lány megmozdult. Yanh megkönnyebbülten szorította ekkor magához.
- Na... engedj el... - kérte halk hangon Nhoura.
A férfi engedett a szorításából és megcsókolta. Úgy tapadt az ajkára, mintha sose akarná abbahagyni.
- Ne haragudj, kérlek - kezdte aztán -, nem akartam... nem így akartam.
A lány szemöldökét összevonva nézett rá, majd megrázta a fejét.
- Nagyon fáj a fejem. Hagyj most!
A férfi hagyta aztán, hogy a lány összehúzza magát az ölében és csendben várt. Hosszú idő múlva szólalt meg újra Nhoura.
- Furán érzem magam - suttogta.
- Tudom.
- Majdnem megöltél.
- Tudom - válaszolta fájdalmasan a férfi.
- Mit tettél velem? Hogyhogy élek?
- Nem én csináltam, de én felelek érte.
A lány Yanh szemébe nézett. Majd a hajához kapott.
- Hova lett a hajam? - kérdezte meglepetten rövid tincsei közé túrva.
- Fizetség volt.
Nhoura szemöldöke felszaladt.
- Hogy mi?!
- A Gyógyítónak.
- Kinek?!
- Figyelj... én... majdnem megöltelek - bökte ki a férfi. - Ha ő nem... ha nem indítja be nálad is a változást... akkor meghalsz.
A lány meg akart szólalni, de torkán akadtak a szavak.
- Annyira sajnálom, amit tettem! - folytatta Yanh.
- Szóval már én is? De... én ezt nem akartam! - fakadt ki Nhoura.
A démonfajzat erre hirtelen megcsókolta.
- Nem akartalak elveszíteni! - tört ki belőle.
- Engedj el! - tolta el magától a lány.
- Kérlek... - kezdte volna a férfi.
- Nem! Hagyj! - pattant fel Nhoura az öléből, és a takaró lehullott róla.
- Nhoura...
- Nem! Nem érdekel! Hagyjál! - és ahogy Yanh utána kapott, ő olyan erővel lökte el magától, hogy el sem hitte, ami történt.
- Figyelj, nagyon hamar leállította a folyamatot. Nem akarok neked rosszat!
- Hogy merészelted?! - tört ki Nhourából kiabálva. - Nem volt elég, hogy két hétig folyamatosan erőszakoltál, hogy majdnem megöltél, mert egy beszari, gyáva alak vagy, végül még az emberi mivoltomat is megerőszakolod?! - kelt ki magából teljesen. - Milyen jogon?! Mit képzelsz te magadról?!
- Kérlek... - próbálta volna békíteni, ám Nhoura a szavába vágott.
- Kuss! Szállj le rólam! Nem vagyok kíváncsi többre!
Erre azonban a férfi elkapta a már hozzá hasonlatos lányt és durván megcsókolta. Nhoura tiltakozott, volt is ereje hozzá, de Yanh képességeihez képest, úgy tűnt, még mindig alulmaradt.
- Szeretlek, a kurva életbe! - rázta meg aztán a dühösen ellenkező lányt. - És már nem tudlak megölni! Vagyis nem olyan könnyen. Mi a fenét akartál volna egyszerű emberként kezdeni az életeddel?! Pár éven belül megdöglöttél volna akkor is, ha velem nem akadsz össze! - kiabálta kétségbeesetten Nhourának, aki csak a fejét rázta. - Nem érdekel a hülye emberi büszkeséged! Veled akarok lenni! - A lány elnézett róla, a démonfajzat pedig immár halkabban folytatta. - Sajnálom! Tényleg! Nagyon! Sosem voltam tökéletes... Hibáztam... visszafordíthatatlanul. Nem tudom, hogyan tegyem jóvá... Soha, még a régi életemben sem szerettem így senkit! Beleőrülök, ha elveszítelek!
- Tedd azt. Nem érdekel - mondta erre színtelen hangon Nhoura.
Fájdalmas csend állt be közéjük hosszú pillanatokig.
- Ölj meg, ha nem kellek többé! - kapta el ekkor Yanh a nagy pengéjű kést, amit maga felé rántott a csarnokból. - Vágd a szívembe, és ne vedd ki belőle! Elvérzek, ha nem tud begyógyulni időben a sérülés - mondta és a lánynak nyújtotta a megkopott fa nyelet.
Nhoura hátrált két lépést tőle és megrázta a fejét.
- Tegyem meg magam? - kérdezte a férfi, és ezúttal nem félt a haláltól.
A lány megrémült, nem tudta mit mondjon. Zavart tekintettel nézett rá.
- Én... nem... nem akarom, hogy meghalj. Nem tudom, mit akarok. Haragszom rád, de nem akarlak megölni.
- Akkor gyere! - kapta el a kezét és magával húzta a csarnokba.
A kést az egyik fából készült asztalba állította, Nhourát pedig magához rántotta és az ajkaira tapadt. A falhoz szorította, miközben lefogta a kezeit.
- Mit csinálsz?! - próbált szabadulni a lány.
- Megduglak. Ahogy eddig is mindig.
- Hagyjál!
- Fogd be!
- Yanh, ne csináld! Hagyj! Most nincs ehhez kedvem!
- Nem érdekel! - és fél kézzel gombolni kezdte a nadrágját.
- Hagyjál már! - próbálta ekkor eltaszítani magától, de a férfi erősebb volt nála. Újból le akarta fogni Nhoura kezét, ő azonban már nem hagyta. Erre a mellét készült megmarkolni, ám a lány erősen elkapta a férfi csuklóját és nem eresztette. Egy hosszú pillanatig egymás szemébe néztek, aztán Yanh kicsavarta volna a kezét a szorításából, amikor hirtelen rettentő forró lett a bőre, majd lángok csaptak fel a lány ujjai között. Rémülten engedte el a férfi csuklóját. Ő pedig ajkát beharapva fogott rá a megégett bőrére, majd Nhoura arcába bámult.
- Erről nem volt szó... - suttogta. - Mikor történt ez veled?
A lány csak megrázta a fejét.
- A fenébe azzal a rohadékkal, hogy igaza volt... vagy direkt csinálta...
- Yanh, mi ez az egész? - kérdezte Nhoura, miközben szemöldöke összeszaladt a fájdalomtól, amikor ökölbe szorította a kezét.
A kezdeti sokk után már érezte, hogy az ő bőre is ugyanúgy megégett, ahogy a férfié is. A démonfajzat csak sóhajtott, majd finoman megfogta a lány másik kezét és magával húzta.

Yanh nehezen szánta rá magát, hogy megszólaljon. Eleinte csak csendben turkált a ruhák között, hogy adhasson Nhourának legalább egy pólót, amit magára vehet. Nem akarta, hogy folyton elkalandozzon a figyelme, ahogy óhatatlanul a lány meztelen testére tévedt a tekintete. Összefonta a karjait maga előtt, és a mellettük levő munkaasztalnak dőlt, miközben Nhoura belebújt a sötétszürke ruhadarabba. A csend kellemetlenül lüktetett a férfi fülében, mire végül eltökélte magát, hogy megtörje. Eleinte alig találta a szavakat, de erőt vett magán és nem futamodott meg. Elmesélte Nhourának, miért erőszakolta meg először. Elmesélte, mennyire kikapcsol a tudata, ha nem kapja meg a teste, amire vágyik. És bár ez utólag már nem változtatott a tényeken semmit, de így magyarázatot nyert az is, hogy miért tartotta fogva a lányt, és miért dugta folyamatosan, nem törődve azzal, hogy fájdalmat okoz neki. Elmondta azt is, hogy egy olyan ponton szakadt félbe nála a változás, ahonnan folyamatosan lökné tovább valami. Ezért szedte a nyugtatót is, ha nem jutott elegendő kielégítő szexhez, hogy ne uralkodjon el rajta az idegen ösztön, ami után bármikor beindulhatott a dolog. Nhoura csendben hallgatta. Nem szólt közbe, nem kérdezett semmit. Hagyta, hogy a férfi elmeséljen mindent, amit akart. Yanh pedig, bár nehezen, de megosztotta vele az érzéseit, a félelmeit, a gyötrődését. Elmesélte azt is, amit a Gyógyító mondott és csinált. Nhoura megkönnyebbült, amikor megtudta, hogy elvetélt. Ám ugyanakkor roppant furán is érezte magát attól, hogy lemaradt az egészről. Olyan valószerűtlenné vált ezáltal a terhessége, ami bár csak pár napig tartott, de annál rémisztőbb volt. Yanh végül egyetlen dologról hallgatott csupán: arról, hogy hajnalban megdugta a lányt, amíg nem volt magánál. Annyira friss volt az emlék, és annyira kellemetlen, hogy nem bírta rávenni magát, hogy bevallja. Aztán még szorosabbra fonta a karjait maga előtt, mielőtt folytatta.
- Tudod... nem akarok teljessé válni. Nem akarom elveszíteni azt, ami még megmaradt belőlem - mondta miközben a csuklóján gyógyuló bőrét figyelte.
- De mi értelme? - kérdezte a lány szemöldökét összevonva. - Hiszen minden megváltozott körülöttünk, mindenki elveszítette a régi életét. Tök mindegy mivé válunk.
Yanh megrázta a fejét és hozzá lépett.
- Én szándékosan dobtam el mindent - folytatta Nhoura. - Leléptem a családomtól, a kontinens keleti feléről jöttem egészen idáig.
- És jó így neked? - fogta meg a lány mindkét karját a férfi.
- Nem hiányoznak. Nem hiányzik semmi.
- Mégis velem akartál maradni, hiába próbáltalak elzavarni magam mellől.
- Terhes voltam. Kétségbeestem. Meggondolatlan voltam. Nem hiányoztál volna pár napnál tovább.
- Hazudsz. Látom a szemedben.
Nhoura megvonta a vállát.
- Csalódtál bennem - mondta egész halkan a férfi.
A lány nem válaszolt, csak hosszan állta a szomorú tekintetét, aztán elnézett oldalra.
- Én is magamban - suttogta Yanh.
Sokáig hallgattak. A démonfajzat szorosan fogta Nhoura karját. Félt elengedni, félt tőle, hogy egyszer örökre otthagyja őt is, ahogy a családjával tette.
- Engedj el - rázta le aztán magáról a férfi kezét a lány.
- Itt hagysz? - kérdezte erre ő Nhoura zöld szemébe nézve.
- Yanh - simított végig arcán a lány -, kezdelek megérteni... de haragszom rád. Rettentően.
A démonfajzat csak sóhajtott és lehorgasztotta a fejét.
- Nem hagylak itt - mondta aztán Nhoura. - Megdughatsz, ha szükséged van rá. De hagyj időt nekem minden másra... nem tudom onnan folytatni, ahol abbahagytuk... hiszen lényegében megöltél.
A férfi a lány ajkához hajolt.
- Sajnálom - suttogta, majd óvatosan megcsókolta, de nem várta meg, hogy Nhoura viszonozza-e.

***

Szótlanságban telt a napjuk. Egyikük sem találta a helyét. Yanh végül feladta, és már nem próbált úgy tenni, mintha tudna mit kezdeni magával. Nem tudott, ez egyértelmű volt. Bevette az utolsó szem nyugtatóját, majd kiült nem túl messze a csarnok kapujától és a tájat bámulta. Szerette a természet élettel teli, mégis nyugodt nyüzsgését. Elterelte a figyelmét arról, hogy a lány jelenléte újból kezdte megtenni nála a hatását. Majdnem ugyanazon a helyen ült, ahol pár napja megdugta. Mélyet sóhajtott, és érezte, hogy éledezik a férfiassága. Ezúttal nem akart törődni vele. Nhoura azonban nem sokkal később szótlanul csatlakozott mellé. Csendben ültek odakint egymás mellett a csarnok fala mentén végigfutó beton sávon. Yanh nem tudta, mit tegyen. Hozzáérjen-e Nhourához, megpróbálja-e megcsókolni? Végül megmozdult, és közelebb hajolt hozzá. Maga felé fordította az arcát. Tartott tőle, hogy hideg lesz a tekintete, hogy csupán szánalomból adja oda neki a testét, de amikor a szemébe nézett, ugyanaz a vágyakozás csillogott benne, mint azelőtt. Hirtelen akarta megcsókolni, mégis visszafogta magát. Helyette lassan és finoman hajolt az ajkaihoz, majd óvatosan harapdálva, lágyan siklott át nyelve Nhoura szájába. Olyan gyengéd volt vele, mint még soha. Vigasztalódott a lánnyal, gyógyította a lelkét, hosszú idő után újra igazán átadta magát a szerelem kábító érzésének. Ugyanúgy tompította a tudatát, akárcsak a változás hozta őrület. Mellé azonban még földöntúli boldogság is feszítette közben belülről.
Talán még helyrehozhatnak mindent... - gondolta.
Közben a farka olyan kemény volt már, hogy azt hitte, menten szétrobban, ám húzta az időt, nem akart még elmerülni Nhourában. Úgy érezte, hogy abban a pillanatban el is sülne, ahogy becsúszna a vörösen duzzadó nagyajkak közé. Kibújtatta a lányt a pólóból. Bizsergett a tenyerének bőre, ahogy a kecses testhez ért. Úgy tűnt számára, mintha a változástól komolyan megerősödött volna. A lány puha bőre alatt szálkás izmok feszültek, még őrjítőbb formát adva az addig is vonzó testének. A férfi türelmetlenül dobálta le magáról a ruháit, aztán lenyomta a földre. Lehunyta a szemét, amikor Nhoura hüvelyéhez igazította a férfiasságát. Ahogy elmerült benne, már érezte, hogy ott helyben vége lesz. Lökött rajta egyet, aztán a következőnél kirobbant belőle a spermája. Úgy megtöltötte vele a lányt, hogy a farka mellett is kibuggyant a hüvelyéből. Aztán csak zihált, és bámulta közben Nhoura izgalomtól remegő ajkait.
- Gyerünk, keményedj meg újból! Érezni akarlak még! - suttogta ő és megfeszítette izmait a férfi hímtagja körül.
Nem tartott sokáig, mire ettől újból harcra készen állt a vaskos farok. Yanh alig mozdult, kicsiket lökött csupán, és hagyta, hogy Nhoura kedvére emelje a csípőjét. Olyan veszettül szorította, olyan jól eltalálta az ütemet, hogy a férfi azt érezte, mindjárt elsül másodszor is. Ekkor azonban hirtelen kivette a lányból a farkát, és felrántotta a földről. A falnak nyomta, majd a nyakába csókolt és szorosan hozzá simult. Kezével a melle oldaláról indult, végigfuttatta ujjait a derekán, majd erősen rámarkolt a csípőjére és maga felé húzta. Farkával könnyedén megtalálta az utat a síkos hüvelybe. Felnyögtek mindketten, amikor erőteljesen tolta bele tövig. Yanh aztán mégsem így folytatta, hanem finomabban, lassabban mozgott. Nhoura sóhajai egyre sűrűsödtek, egyre jobban tolta hátra a fenekét.
- Csináld erősebben! Ahogy szoktad! Ne törődj semmivel! - biztatta a férfit.
Yanh mintha csak erre várt volna, durván és vadul vágta ekkor bele a farkát. Bőrük újra és újra összecsattant. A démonfajzat mindent beleadott. Minden feszültségét. Nhoura kínlódva nyögött, de úgy élvezte a kíméletlen döngetést, hogy egész testében bizsergett tőle. Érezte, ahogy egy addig számára nem létező határon egyensúlyozik. Nem merte még átlépni. Nem tudta, mi várja, ha megteszi. Az izzó szemek vagy maga a változás, amitől a férfi annyira rettegett? Ekkor azonban a közelgő orgazmus elsöpörte a kísértést. Nhoura teste megfeszülve várta a gyönyört, ami pillanatokon belül utol is érte. Yanh felhördült a hüvelyének szorításától és ő is elélvezett rögtön utána.

***

Nhoura kellemes kábultságban dőlt a férfi karjának. Ugyanott ültek a csarnok oldalában, ahol jó fél órája is. Akármennyire is haragudott rá, a szex attól még őrjítően jó volt vele.
- Ki voltál azelőtt? - kérdezte aztán, hogy megtörje az újból nyomasztóan rájuk telepedő csendet.
Emlékezett rá, hogy Yanh legutóbb nem válaszolt neki erre a kérdésre. Ezúttal azonban biztos volt benne, hogy nem fog kibújni a válaszadás alól.
- Régen a közeli nagyvárosban éltem... - kezdte Yanh és egy nehéz sóhaj után hátát a téglafalnak döntötte. - Egy felejthető fazon voltam, eladóként dolgoztam egy időnként majdnem csődbe menő műszaki üzletben. Nem voltam szerencsés se a munkában, se a nőkkel. Utáltam az életem, de nem tudtam mit kezdeni magammal, nem is igazán akartam. Beletörődtem abba, ami jutott. Aztán a rengés előtti napokban találkoztam egy nővel, akinek anélkül is kellettem, hogy hetekig próbáltam volna megdumálni. Túl szép volt, hogy igaz legyen, ő maga is, meg a helyzet is. Nem tudtam, mit akart valójában. Talán egy balek kellett neki egy időre, akit kihasználhatott, aki mellett feltöltődhetett. Aztán jöttek a nehezebb idők, ő pedig látszólag kitartott mellettem. Mire elhittem, hogy tényleg kellettem neki és beleszerettem, lelépett. Lenyúlt mindent, pénzt, kaját, autót. Nem mintha számított volna ez utána bármit is, hiszen egy hét múlva mindennek vége lett, de akkor ezt még nem tudtam. Összetörtem, meg akartam halni. Csalódtam benne, és haragudtam magamra, hogy akkora barom voltam, hogy úgy belezúgtam. Aztán, amikor egyik reggel arra keltem, hogy a felhők mindent elborítottak, azt hittem, eljött az idő, hogy meghaljak végre. Persze, magamat nem mertem megölni, ahhoz túl gyáva voltam - nevetett keserűen. - Nem voltam felkészülve arra, ami rám várt. Mire a változás után kitisztult a fejem, nem tudtam mit kezdeni az új helyzettel. Nem tudtam, hova kerültem, nem tudtam mi lett belőlem, rémült és dühös voltam. Hetek kellettek hozzá, mire idetaláltam. Nem akartam látni, hogyan ölik egymást a városokban az emberek és az elfajzottak, mert nekem is gyilkolni támadt tőle kedvem. Az pedig egyre vérszomjasabbá tett, és nem bírtam volna abbahagyni. Akkoriban sokan jártak így. Végül is kivontam magam a forgalomból, ahogy azt a régi életemben is tettem. Vannak dolgok, amiken nehéz változtatni - nevetett. - Elástam magam ide, ahol kevesebben élnek. Persze, egyetlen pillanat alatt oda megyek, ahova akarok, úgyhogy annyira nem súlyos a helyzet. De szeretek itt. Régen hidegen hagyott a természet, most viszont nem akarom itthagyni. Lenyugtat, késlelteti az őrületet, ahogy a szex és a nyugtató is.
- De a nyugtatód elfogyott - állapította meg halk hangon a lány, miközben újra Yanh karjának dőlt és ajka egy észrevehetetlen, elégedett mosolyra húzódott.
- El - bólintott rá a férfi.
A késő délutáni, langyos napsugarak bearanyozták a tájat. Yanh mélyet sóhajtott, majd magához ölelte a lányt. Nhoura pedig lehunyta a szemét, hogy szemhéjai elfedjék a mögöttük lassan erősödő izzást.