Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

erotikus fantasy történeteim (18+)

InspiredByFantasy

Trhex - II. fejezet (18+)

"Fél éve, Yun!"

2017. március 05. - JuS

Frissítve: 2018. augusztus 27.

Fél év. Hat hónap. Huszonhat hét. Száznyolcvankét nap. Vagy legalábbis nagyjából annyi... úgy saccra tényleg fél év telt el. Nem emlékeztem a pontos dátumra, amikor ott jártunk, visszakeresni meg nem akartam. Ugyan kit érdekel?! Akkor ősz volt, mostanra viszont már beköszöntött a tavasz a virágillatával, meg a madárcsicsergésével. És bár egyre kevesebb énekesmadár maradt a városban, de azért még akadtak bőven, hogy megalapozzák a hangulatot. Tétován bámultam az előttem magasodó épület bejáratára. Mi a fenét kerestem én ott?! Hiszen nem állt szándékomban újra találkozni vele: Trhexszel. Bár a száma azóta is megvolt, mégsem hívtam fel egyszer sem. Hiába bukkant fel az álmaimban szinte már rendszeresnek mondható időközönként, valami mégis visszatartott tőle. Nem akartam sem fura dolgokat, sem fura személyeket az életembe. Ezúttal viszont nem tudtam, mi ütött belém. Idegesen toporogva azt latolgattam, bemenjek-e és a portán érdeklődjek felőle, vagy inkább telepedjek a közeli park egyik padjára és figyeljem, kik jönnek ki az épületből. Igen, felhívhattam volna a pasit, de egyszerűen nem akartam. Így még mindig könnyen leléphettem, ha meggondolnám magam.

Végül a pad mellett döntöttem. Amikor a bejáratnál huzamosabb ideig semmi mozgás nem volt, akkor a mobilommal babráltam, aztán a fülemben szóló zenével, unottan vettem szemügyre az épület parkolójában az autókat. Csupa modern, környezetbarát, energiatakarékos modell, kiemelt zöld rendszámmal. Gondolom, egy ilyen cégnél fontos a látszat, az alkalmazottaknak is figyelni kell a külsőségekre. Amíg ott ücsörögtem és bámészkodtam, a kellemes délután lassan kora estébe fordult. Már azt fontolgattam, hogy ideje indulni, miután legalább fél órája hazamentek a kettes munkarend szerint dolgozók is. Az egyesekről lemaradtam, ahhoz korábban kellett volna érkeznem, de úgy éreztem, jobb felére csökkenteni az esélyét, hogy valóban találkozom ezzel a fura pasassal. Dolgom nem sok lévén, nagyon ráértem, mivel passzív félévre regisztráltam az egyetemen, munkám meg épp nem volt. Kétségeim viszont annál inkább afelől, hogy van-e értelme végigtanulni azt a négy évet, még akkor is, ha már csak kettő és fél maradt belőle. Hiszen talán semmit sem ismerek a világból, és arra sem láttam sok esélyt, hogy a tanulmányaim során ez lényegesen változna. Igen, Trhex tehetett arról, hogy megingott az érdeklődésem majdnem minden iránt. Most pedig ott ültem azon a nyamvadt padon már órák óta és valamiféle csodára vártam. Arra, hogy újra találkozunk és minden folytatódik onnan, ahol abbahagytuk. Mint a filmekben. Mi az a fél év, amit őrlődtem ezen a pasin?! Kinevettem magam. Nem hittem, hogy pont rám várt volna ennyi ideig. Ember vagy sem, ő is csak egy férfi, aki szexelni akar a nőkkel. Velem se szórakozott sokáig mielőtt megdugott, sőt talán gyorsabban nem is juthattunk volna el a szexig.

Mi a fenére vártam még ott a szürkületben? A parkolóban alig maradtak autók, ez már veszett ügy volt. Kicsit megkönnyebbültem, hogy nem koronázta siker a hülye ötletemet. Felálltam és leporoltam a fenekem, lejjebb húztam a felsőm, és magamra vettem a pulóveremet az egyre hűlő időben. A zenét is kikapcsoltam, untam már az újra és újra ismételt tizenpár zeneszámot. Elindultam a folyó partja felé. Megfelelő hangulatban akár le is nyűgözhetett volna a vízen tükröződő városkép, de régóta nem tudta megragadni a figyelmem. Úgy mentem el mellette mindig, mintha bárhol és bármikor láthatnék hasonlót. Mielőtt tényleg leléptem volna a parkból, még utoljára visszafordultam a bejárat felé. Ki tudja, eljövök-e újból? Ám rögtön megbántam a dolgot. Nem, az ott... nem lehet ő! De felismertem. Ugyanúgy nézett ki, mint fél éve is. A szívem szaporán vert, azonban inkább a rémülettől, mint a viszontlátás örömétől. Mégsem akartam, hogy találkozzunk! Mit kezdjek vele, hiszen nem is ember! Úgy éreztem, le kell lépnem mielőbb, mégis nehezen szántam rá magam. Csak álltam ott földbe gyökerezett lábbal, egy rohadt lámpának a fényében. Trhex pedig felém pillantott, majd a parkoló felé vette az irányt. Mire fellélegezhettem volna, hogy nem vett észre, addigra pont újra visszanézett. Egyenesen rám. Messze volt, de ahhoz nem eléggé, hogy ne ismerjen fel. Tűnés! Gyors lépésekkel indultam meg, és reméltem, hogy ő nem akar találkozni velem. Tévedtem.
– Yun, várj! – kiabált utánam.
Nem tudtam, megálljak-e és bevárjam, vagy húzzak a fenébe onnan. Rossz ötlet volt felkeresni!
– Várj! Hallod?!
Hirtelen megtorpantam.
– Na végre! – kapta el a karomat.
– Hiba volt idejönnöm! – mondtam.
Trhex szaporábban kapkodta a levegőt a gyors futás után, de pillanatok alatt összeszedte magát.
– Hiba?! Tudod te, mióta várlak?
Nem válaszoltam, csak elnéztem róla.
– Fél éve, Yun! Fél éve minden második héten megkerestelek.
– Mi?!
– Ébren nehéz elérni az elméd, de álmodban azért sikerült – nézett a szemembe komolyan. – Vártam, hogy megkeress!
– Szóval miattad voltak azok az álmok? – bámultam az arcába.
– Nem tudom, miket álmodtál – vigyorgott rám –, azt a részét már nem én csináltam.
– Én... nézd... nem tudom, miért jöttem ide. Nem kellett volna. Nem kéne, hogy bármi dolgom legyen veled!
– Ne mondd ezt!
– De te nem vagy... – ám megálltam, nem akartam kimondani hangosan, hiszen ki tudja, kik hallják meg, akiknek nem kéne. – Mit akarsz tőlem? Újra megdugni?
– A segítségedet kérem – nézett a szemembe.
– Miben? – vontam össze zavartan a szemöldökömet. – Miben tudnék én segíteni neked?
– Ez egy hosszabb történet, amit nem itt mesélnék el – pillantott körbe a parkban. – Eljössz hozzám? – kérdezte aztán.
Hirtelen kimelegedtem, ahogy belegondoltam, mit fogunk egymással művelni, ha elmegyek hozzá.
– Igen – hajolt hozzám –, először megduglak, minden más csak utána jön – súgta a fülembe.
– Nekem most mennem kéne – léptem távolabb tőle, mert a testem őrült módjára reagált a közeledésére.
Bizseregtem odalent, alig bírtam gondolkozni, újra át akartam élni vele azt az önkívületi állapotot szex közben.
– Kérlek – nyújtotta felém a kezét –, gyere!
Engedtem neki. Egy részem semmire sem vágyott jobban, mint hogy újra szexeljünk, aztán újra és újra és újra, amíg csak bírjuk. Egy másik részem pedig hevesen tiltakozott az ellen, hogy más világokból jött élőlényekkel bárminemű kapcsolatba kerüljek. Nem tudom, miért volt bennem ez az ellenkezés, hiszen nem ismertem egy másik világot sem a sajátunkon kívül, de én abban a tudatban nőttem fel, hogy mi vagyunk az egyetlenek az univerzumnak ebben a sötét zugában... és még mindig hidegzuhanyként hatott, hogy ez közel sincs így. Még csak űrhajóra sem kell szállnunk, hogy eljussunk más, idegen fajokhoz, hiszen sokuk lényegében ugyanazon a helyen él, ahol mi is. Utáltam ezt a gondolatot! Trhex azonban, kizökkentve az elmélkedésből, magával húzott.
– Levágattad a hajad – állapította meg, mikor az autójának döntött és hozzám hajolt.
– Igen. Nem tetszik?
– De – túrt ujjaival a rövid, szőkésvörös tincseim közé.
Ó, bárcsak ne tette volna! Olyan veszettül kezdtem kívánni, hogy majd megőrültem tőle. Ő aztán a tarkómnál fogva magához húzott és megcsókolt, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Pedig rohadtul nem volt az! Fél éve nem láttam, ő meg úgy csinált, mintha csak tegnap dugott volna meg.
– Ne csináld! – toltam el magamtól.
– Miért ne? – mosolygott rám.
– Ez így olyan furcsa. Fél éve nem láttalak, te meg úgy viselkedsz, mintha azóta is összejártunk volna.
– Mit szeretnél? Hogy viselkedjek veled? – vonta fel a szemöldökét. – Legyek távolságtartó?
Én csak rándítottam egyet a vállamon. Nem tudtam volna erre érdemben válaszolni.
– De miért lennék az? – folytatta. – Úgyis nemsoká megduglak – suttogta a számba, mielőtt újra megcsókolt.
Én meg már nem bírtam ellenkezni. Hagytam, hogy játsszon a nyelvemmel, hagytam, hogy simogassa a testem. Végül is igaza volt. Innen nem volt visszaút, ahhoz túlságosan kívántam őt. Percek múltán azért megpróbáltunk kicsit lehiggadni. Miután elengedett, beültünk a grafitszürke autóba, ami közel sem volt egy hétköznapi darab, bár ezt kívülről meg nem mondtam volna róla. Még sosem láttam ehhez hasonlót belülről, és azt hittem, évekig nem is fogok. Trhex bekapcsolta az irányítópaneleket, amik zöldes derengést adtak az utastérnek, aztán szinte hangtalanul indultunk el. Meglepett, hogy nem állította automata vezérlésre, hiszen pont az ilyen autók kapják ehhez a legfejlettebb szoftvereket.
– Jobban szeretem én vezetni – mondta, mikor észrevette rajtam a csodálkozást.
– Gondolná a fene... Akinek ilyen high-tech autója van...
– Nem járhatunk akármivel. Tudod, itt – biccentett a fejével a magas épület felé, amit épp elhagytunk – adni kell a megjelenésre. Akár az autó árának a harmadát is állják helyettünk, ha a fizetésünk nem lenne rá elég.
– Miért dolgozol még mindig náluk? A jó fizetésért? Miért dolgozol egyáltalán? Mi dolgod közöttünk? Hisz nem is vagy ember.
– Ezt majd később – zárta azonban rövidre a témát, és inkább végigsimított a lábamon.

Csendben figyeltem a város esti fényeit. Direkt nem néztem Trhexre, zavarba hozott volna. Ez az idegen férfi pedig a jobb kezét még véletlenül sem a kormányon tartotta, hanem az én combomon. Nem simogatott, csupán olyan helyen pihentette az ujjait, ami vészesen közel volt minden érzékeny részemhez. Érne már hozzám rendesen! De nem mozdult, csak az utat figyelte. Főútvonal, körforgalom, újabb főút, lekanyarodtunk, piros lámpa, részeg fiatalok a zebrán, akik bulizni igyekeztek. Én meg ott ültem megsemmisülten és őrülten vágyva rá, hogy a magáévá tegyen egy nem emberi férfi. Ez így nem normális! Pont ezért nem akartam újból találkozni vele! Vajon legalább különleges voltam a számára? Hiszen azt mondta, várta, hogy megkeressem. Sőt, álmomban még fel is keresett rendszeresen... Mi a fenét akart tőlem?!

Kérdés nélkül kapcsoltam be aztán a rádiót. Trhex feljebb csúsztatta a kezét a combomon. Felsóhajtottam, miközben az érintőképernyőn a virtuális gombokat nyomogattam, hogy valami hallgathatót találjak.
– Látom, rátermett lány vagy – állapította meg ekkor Trhex.
– Miért is? – kérdeztem, amíg beállítottam egy kisebb, helyi adót, ami nem volt eltárolva.
– Sok nő azt sem tudta, hogyan nyissa ki belülről az ajtaját ennek az autónak, nemhogy hozzá merjen nyúlni a műszerfalhoz – nevetett.
– De én csak a rádióhoz nyúltam hozzá.
Trhex újabb jókedvű nevetésben tört ki, én meg jobban megnéztem, hogy valóban annyira nehéz kezelőfelületet alkottak-e az autó rendszeréhez. Oké, talán nem volt olyan magától értetődő rajta minden, egész új típusú szimbólumokat használt, de nekem mind olyan egyértelműnek tűnt.
– Sokan el se jutottak volna a rádióig, nemhogy még programozgassák is.
– Milyen nőket szedtél te össze?!
– Átlagosakat.
– Én se vagyok semmi extra – vontam meg a vállam.
– Nem – nevetett –, még véletlenül sem... Yun... ugye nem tűnsz el újból fél évre?
– Hiányoztam? Hisz alig ismersz!
Ő nem válaszolt, inkább megszorította finoman a combomat, és még feljebb csúsztatta a kezét. Simogatott és ingerelt, én meg sóhajtozva süppedtem egyre jobban az ülésbe.
– Trhex, ne csináld, mert megőrülök, ha nem dugsz meg rögtön! – bukott ki belőlem nemsoká.
– Ezt megoldhatjuk – mondta egy cinkos mosoly kíséretében, aztán sávot váltott, majd nem sokkal később lekanyarodott egy kisebb útra.
Számomra teljesen ismeretlen környéken autóztunk, nemsoká pedig egy erdősebb terület földútján kötöttünk ki. Nagyot nyeltem, amikor tudatosult bennem, komolyan gondolta a dolgot. De hát én sosem csináltam még olyan helyen, ahol rajtakaphatnak! Nem voltam meggyőződve róla, hogy valóban ezt akarom, azonban pár pillanat múlva már lassított is egy félreeső, bozótos terület mellett.
– Gyere! – mondta, miután leparkolt egy kicsit messzebb az úttól.
– Figyelj – kezdtem, amikor mindketten kiszálltunk, – biztos, hogy ez jó ötlet?
– Nem először vagyok itt, nem jár errefelé szinte senki.
Honnan ismert ez a pasi ilyen helyeket?! Látta, hogy furcsán nézek rá, de nem törődött vele. Persze, gondolom, nem egy és nem két nőt dugott már meg azóta, hogy mi ketten, akkor, ott... Trhex magához vont, és kapkodva csókolta a nyakamat. Keze a derekamról a csípőmre siklott, majd magához szorított, hogy érezzem a kemény férfiasságát. Ösztönösen dörgölőztem hozzá még jobban, mire ő elengedett, és megfordított maga előtt. Megtámaszkodtam az autó oldalán, amíg Trhex lejjebb húzta rólam a nadrágomat és a bugyimat. Nem finomkodott, de nem is vártam, hogy így tegyen. Sosem vágytam romantikus szeretkezésekre, jobban szerettem a nyers erőt és határozottságot. Pont úgy, ahogy aztán ő elővette a farkát, és egy szempillantás alatt belém is lökte. Nem bírtam türtőztetni magam, hangosan nyögtem fel a hirtelen jött élvezettől. Felé toltam a fenekem, hogy jobban összesimulhassunk és könnyedén tövig hatolhasson hüvelyembe. Gyors menet volt az egész. A csípőmet fogva veszettül húzott magára, miközben őrült tempóban dugott. Én meg hagytam, hogy csinálja, és élveztem azt a bizsergető érzést, amire annyira vágytam már hónapok óta. Nem is bírtam sokáig. Öt perc sem kellett hozzá, hogy görcsösen kapaszkodjak ujjaimmal a karosszéria tetejébe, és remegjen a testem az orgazmus okozta élvezetes kíntól. Miután az izmaim elernyedtek, Trhex teljesen az autóhoz nyomott, és szerintem fogalma sem volt róla, hogy mit tesz épp. Csak zihált, és közben brutális erővel nyomakodott belém. Valójában fájt, amit csinált. Túl nagy lendülettel és túl mélyre ért, de nem bántam. Annyira nem esett rosszul, mint amennyire felizgatott az, hogy ő milyen veszettül beindult tőlem. Végül néhány kegyetlen erős lökés után elárasztott odabent a forró magjával, hogy utána megkönnyebbülten hajolhasson a nyakamra.
– Igen, hiányoztál – suttogta a fülembe levegő után kapkodva. – Azóta sem volt ilyen jó senkivel, mint veled.
Akartam valamit válaszolni, amivel lerázhattam volna a szavainak súlyát, de meggondoltam magam. Sosem mondtak még nekem ilyet. Bevallom, jólesett ezt hallani tőle. Basszus, kezdte elvenni az eszem ez a pasi! Senki más közelsége, senki más szavai nem villanyoztak még fel ennyire.

Miután összeszedtük magunkat, és visszaültünk az autóba, kellemes szótlanság telepedett ránk. Trhex arcán elégedett mosoly ült, én viszont enyhén zavarban voltam, nem tudtam, mit mondhatnék. A városi forgalom ritmusát aztán lényegesen nyugodtabb hangulatban vette fel újra. Már nem fogta a combomat. Lehunytam a szemem és hagytam volna, hogy elkalandozzanak a gondolataim, ám a szexen kívül nem igazán járt más a fejemben. Még mindig lüktettek a nagyajkaim a beléjük tódult vér mennyiségétől, puha és forró voltam odalent, készen álltam egy újabb menetre. Ugye meg fog dugni újra, ha megérkezünk hozzá? Reméltem, hogy valóban ez lesz az első dolgunk! Lassanként mégis elterelődött a figyelmem, amint jól ismert utakra értünk. Érdeklődve néztem, merre tart. Végül egészen elképedtem, miközben lehajtottunk egy háromemeletes ház mélygarázsába, és rádöbbentem, hogy Trhex alig húszpercnyire lakott tőlem. Igaz, hogy én errefelé már nem jártam, hiszen lakóházakon kívül nem sok minden volt felfelé a hegyen, így esélyem sem lett volna összefutni vele.
– Közel lakunk – mosolygott rám, és leállította az autót.
– De... akkor meg... miért nem kerestél meg?! Hiszen tudod, hol lakom, nem?
– Örültél volna neki? – pillantott rám kérdőn, majd rögtön meg is válaszolta a saját kérdését. – Szerintem nem.
– Na jó, talán tényleg nem – adtam igazat neki –, de néha... akár...
– Megdughattalak volna? – súgta a fülemhez hajolva.
A testem megremegett, ahogy újból megrohant a vágy. Ettől féltem! Hogy ennyire meg fogok őrülni érte. Hogy gondolkodás nélkül ugrok majd a farkára. És valóban... csak arra vágytam, hogy megint bennem legyen, hogy mozogjon bennem, hogy én is mozoghassak rajta. Azokban a pillanatokban nem voltam több a lüktető nagyajkaim és a hüvelyem párosánál, amiből úgy folyt a nedvem, hogy lassan a nadrág sem állta már útját.
– Gyere, most bepótolhatjuk, ami eddig kimaradt – túrt a hajamba és magához húzott, hogy megcsókolhasson.

Elég viharverten értünk fel az első emeleti lakásába. Végtelennek tűnt az a rövid lépcsőszakasz, amin fel kellett küzdenünk magunkat anélkül, hogy levetkőztettük volna egymást. Trhex kapkodva nyitotta az ajtót, aztán magával rántott odabentre. Megcsókolt, miközben a nadrágomtól kezdett megszabadítani.
– Hé, nyitva hagytad... – toltam el magamtól nevetve, és a bejárat felé pillantottam.
Erre ő csak fél kézzel erősen bevágta a nyitva maradt ajtót, aztán ledobta a pólóját és rólam is lekapta a pulóveremet a felsőmmel együtt. Magához vont, a nyakamba csókolt, kikapcsolta a melltartómat a hátamon, és le is húzta a vállamról, ahogy kicsit eltávolodott tőlem. Tenyerébe fogta mindkét mellemet, azután határozottan, ám mégsem durván, összecsípte a mellbimbómat. Felszisszentem, de hagytam, hogy morzsolgassa őket. Rövid, áramütésszerű érzetek futottak le a testemben az ölem felé. Befeszültek odalent az izmaim. Már-már olyan volt, mintha ott is simogatott és ingerelt volna.
– Vetkőzz már le! – nyúltam a nadrágjához.
Ő azonban elkapott és magával húzott beljebb a lakásba. Nem tudom, hogyan keveredtünk el az ágya mellé, de ott már hagyta, hogy megszabadítsam a ruháitól. Ő is lerángatta rólam, ami még rajtam maradt. Azt hiszem, mindketten teljesen elvesztettük az eszünket. Nekem teljesen kikapcsolt minden józan gondolatom, csak az lüktetett az elmémben, hogy embertelenül kúrjon szanaszét. Igen, így. Durván, erőszakosan, kíméletlenül, önző módon. Trhex aztán elkapott és megfordított, hogy háttal legyek neki. A farkát a hüvelyem bejáratához illesztette, majd határozottan belém is lökte. Pillanatokon belül olyan veszett dugásba kezdtünk, hogy azt sem tudtam már, hol vagyok. Trhex a vállamat fogta, a bőrünk összecsattant, mikor vad tempóban találkozott a csípőnk. Egész mélyen behajoltam, végül meg is támaszkodtam az ágyon, így még jobban hozzám fért. Már hozzá idomultam, egyáltalán nem fájt, ahogy abban a pózban olykor a méhszájamig ért. Percek múltán aztán az ágyra lökött. Szembefordultam vele, miközben fölém kerekedett. Feljebb tolta a lábaimat, hogy újból belém vághassa a keményen álló farkát. Imádtam, hogy nem lassított, hogy nem kezdett még fáradni, pedig úgy összeizzadtunk már, mintha leöntöttek volna minket egy nagy vödör vízzel. Ám nem tudott ez sem kizökkenteni az élvezet hajszolásából. Sőt, egészen különlegesen izgató volt, ahogy a nedves bőre újra és újra a csiklómhoz ért. Teljesen elengedtem magam, hagytam, hogy Trhex csillapítsa rajtam a szex utáni vágyát. Hangosak voltunk mindketten, de miért is fogtuk volna vissza magunkat? Szomszédok? Ugyan! Kinek jutott akkor eszébe ilyesmi?!

Aztán kezdtem kimerülni. Enyhén megemeltem a csípőmet és megfeszítettem odalent minden izmomat. Jólesett látni Trhex arcán, hogy ettől teljes önkívületbe került. Rettenetes erővel lökte belém a férfiasságát, miközben lefogta a csuklómat. Nem mintha szabadulni akartam volna alóla, de őrjítően hatott, hogy nem eresztett. Az övé voltam, azt tehetett velem, amit csak akart. Összeszedtem még azért az erőmet, és belemozdultam minden lökésébe. Égett már a hasizmom a megerőltetéstől, de éreztem, hogy nem vagyok messze az orgazmustól. Akinek egy ilyen menet után nincs izomláza, az elmegy a fenébe! Aztán Trhex zihálása, a szorítása a csuklómon és a hüvelyemben ki‑be járó farka megtette a hatását. Mikor a csúcsra értem, kínlódva, nyüszítve tűrtem az élvezetet, ami szinte teljesen kiütötte a tudatomat. Komolyan azt hittem, hogy ott vége a világnak, az életemnek, mindennek, és feloldódom valami meleg és bizsergető közegben. Teljesen kiesett, hogy Trhex mikor élvezett el. Csak az tudatosult bennem, amikor éreztem, hogy kicsúszik belőlem, majd a farka nyomán valamennyi sperma kifolyik a hüvelyemből.

Csendben feküdtünk egymás mellett, mindketten a levegőt kapkodtuk és nem mozdultunk. A fülem bedugult, fekve is szédültem, úgyhogy lehunytam a szemem és próbáltam kiegyenlíteni a nyomást a fejemben néhány szándékos ásítással. Percekkel később aztán kezdett lenyugodni a testem és visszaállni a normális működésére. Kellemes kimerültség lüktetett a tagjaimban, ahogy kinyújtóztam. Fájtak az izmaim, remegett a lábam, de egyáltalán nem bántam. Senki mással nem volt még ilyen jó a szex, mint ezzel a hapsival.
– Maradsz reggelig? – kérdezte Trhex, miközben felkelt mellőlem.
– Maradjak? Vagy aludni is szeretnél még az éjjel? – vigyorogtam rá.
– Maradj – mondta halkan, majd az ablakhoz ment, és szélesebbre tárta, hogy a kellemesen hűvös, éjjeli levegő akadálytalanul áramolhasson be a szobában rekedt, meleg fülledtség helyére.
Elidőzött aztán ott egy darabig az eget figyelve. Nem sokat láthatott a csillagokból, hiszen a város fényszennyezése megfosztott minket attól, hogy szabadon tekintsünk az űr mély sötétjébe. Hasra fordultam és felkönyököltem. Vegyes érzésekkel méregettem ezt az emberi külsőt öltött férfit. Utáltam, hogy kívántam, utáltam, hogy becsapta a testem, mégis olyan vágyakozva néztem őt, ahogy még soha senkit. Nem, nem akartam már ellenállni neki. Feladtam a tiltakozást, az ösztöneim győztek. Ami emberi volt a testéből, az minden érzékemnek azt üzente már-már szupernormális ingerként, hogy ő kell nekem. A józan eszem pedig nem tudta ezt felülírni, bármennyire is küzdöttem érte. Nesze neked szabad akarat, emberi büszkeség, és hasonló esztelen eszmék! A csupasz biológia és kémia győzött a kontroll illúziója felett, én pedig egy más faj félig‑meddig emberi testet öltött, hímnemű egyedébe zúgtam bele menthetetlenül. Hova süllyedhettem volna még ennél lejjebb?! Mert tagadhatatlanul belezúgtam. Vele akartam lenni, haza se akartam menni többé, és le sem bírtam venni a szemem a testéről, annyira izgató látványt nyújtott. Vajon mennyire volt igazi, amit láttam?
– A csillagok nálunk is ugyanilyenek – mondta aztán kizökkentve engem a vágyakozásból. – Csak jobban látszanak.
– Nálatok... – ízlelgettem a szót, ahogy felültem. – Próbáltam kideríteni, hogy igazat mondtál-e.
– És sikerült? – fordult felém érdeklődve.
– Nem – ráztam meg a fejem. – A párhuzamos világokról csak az elméletig jutottam. Konkrétumokkal viszont senki nem szolgált.
Trhex elmosolyodott, arckifejezésébe azonban félreérthetetlenül valamiféle keserűség keveredett.
– Szerencsére nem jutottál el a megfelelő helyekre. Bár titokban tartják, de régóta járják tőletek a különböző világokat.
– De miért tartják titokban? – értetlenkedtem.
– Mit gondolsz? Az egészet csak a nyersanyagokért, vagyis végeredményben a pénzért csinálják. Nem tisztelnek semmit. Ti meg, ha nem tudtok róla, akkor nem is kell magyarázkodniuk semmi miatt. Nem fog lázadni ellene senki, ha fogalmatok sincs arról, hogy mit művelnek.
– Azt mondod, hogy azért utazgatunk a dimenziók között, hogy kiraboljunk, kizsákmányoljunk más világokat? – kérdeztem elhűlve, mire ő bólintott. – Na, és te mit keresel itt nálunk? - böktem ki erre.
Trhex nem válaszolt, csupán egy sokatmondó pillantást vetett rám.
– Nem! Ugye nem azt mondod, hogy a te világoddal is ezt tesszük?
– Dehogynem. Ha nem is feltűnően, de harcban állunk veletek.
– Akkor te azért vagy itt, hogy ártsál nekünk?
– Így is fogalmazhatsz... – tűnődött el. – De úgy jobban hangzik, ha azt mondom, hogy az otthonom védelmét igyekszem segíteni.
Hirtelen mellbevágott a felismerés, hogy mennyire igaza van.
– De akkor te utálsz minket, nem? Akkor miért dugsz velem? Miért vagy kedves velem? Olyan furcsa így az egész viselkedésed.
Trhex nevetett, majd beljebb húzta az ablakot, és mellém telepedett az ágyra.
– Tettél bármit is, amiért utálnom kéne téged?
– Én... nem. Azt hiszem, nem.
– Akkor miért utáljalak? Mert te is ember vagy? - vonta fel a szemöldökét, én meg nem tudtam, mit válaszoljak. – Értem, mire gondolsz... – folytatta ekkor – de mi nem vagyunk olyan erősen előítéletesek, mint ti. Vagyis, nálunk se mindenki ilyen békés, de nem véletlen, hogy nem közülük kerültek ki azok, akiket átküldtek hozzátok.
– Többen is vagytok itt? – kerekedett el a szemem. – Mit csináltok? Mi ez az egész?
– Persze, hogy többen, nem én vagyok az egyetlen. De ebben a blokkban csak ketten vagyunk. A többire nem válaszolok – vigyorgott a képembe.
Aztán, mikor látta rajtam, hogy ezt annyira nem találom viccesnek, megveregette a hátam.
– Ne aggódj, nem áll szándékunkban elpusztítani a világodat. Sem tönkretenni.
– Hanem?
– Csak meg akarjuk semmisíteni a dimenzióutazásra alkalmas technológiátokat, és minden ezzel és a párhuzamos világokkal kapcsolatos emléket törölni a fejetekből. Már akiéből van mit.
– És erre képesek is vagytok? – szaladt fel a szemöldököm.
– Hát... nagyjából. Még van mit dolgoznunk rajta.
– De várj... és én? Velem mi lesz?
Trhex végigsimított az arcomon.
– Te is elfelejted majd, hogy létezem.
Erre összerándult a belsőm. Meg akartam szólalni, de nem sikerült. És talán jobb is, hogy nem sikerült, hiszen mi a fenét akartam én egy párhuzamos világból jött, nem emberi férfitól?!
– Van még időnk, amit kihasználhatunk – mondta.
– És te? Te nem felejtesz majd el, nem?
– Nem – rázta meg a fejét. – De én hazamegyek innen, visszaalakítom magam. Kedves emlék maradsz – mosolygott rám.
– És én mire kellek? Mármint azt mondtad, a segítségem kell – tereltem el az érzelgős témát, mert bár az eszem tudta, hogy így lesz rendjén, mégis valami nyomasztó érzés telepedett meg a tudatos gondolataim mögött. Valahogy úgy, mint mikor gyerekként az ember azt érzi, szörnyek laknak az ágya alatt, de végül sosem látja meg őket.
– Te adnád a hálózat egyik alapját az emlékek törléséhez.
– Én?
– Igen, te.
– De... ez... én...
– Nem bonyolult annyira. Te elég jól ráhangolódsz másokra, jobban, mint a nagy átlag, én meg könnyen hozzáférek az elmédhez, tökéletes vagy erre a célra.
– Öh... hát ez... nagyszerű – mondtam minden meggyőződés nélkül.
Kicsit kijózanított a dolog. Szóval ezért várt rám. Ezért bánt kedvesen velem, mert megfelelek a céljaiknak.
– Nem csak erre kellesz, ne értsd félre. Nem szívesen használlak fel ehhez, de nem számítottam rá, hogy nem találok nálad jobbat.
– Nem csak erre... persze. Értem én... nemcsak a céljaitoknak felelek meg, hanem még dugni is jó velem addig. Egyszerű az egész, hiszen utána elfelejtek mindent. Kihasználsz.
– Yun! Kérlek...
– Nem! – ráztam meg a fejem. – Inkább hazamegyek.
– Yun, ne... – fogta meg a karom. – Félreérted.
– Ugyan már! Nem vagyok hülye!
– Nézz a szemembe, kérlek – fordította maga felé az arcomat. – Őszinte vagyok veled. Látod, nem?
Zavartan oldalra pillantottam.
– Nem vagy egy mindennapi lány. Szereted tagadni, de te magad is tisztában vagy vele.
– Ne szépítsd, felesleges.
– Háríthatod, de akkor is így van. Nem azért duglak, hogy kihasználjalak. Jó veled. Jobb, mint másokkal. És nem csak a szex. Tetszett, amit itt bent láttam – fogta hirtelen a kezei közé a fejemet egy pillanatra. – Mint mondtam, nem szívesen használlak fel, de muszáj. Hiszen ezért vagyok itt, ezért vállaltam ezt az egészet.
Nem reagáltam semmit, nem is tudtam, mit mondhatnék. Felkavart a dolog.
– Sajnálom, ha nem megfelelő módon fejeztem ki magam. Nem akartalak megbántani.
– Mindegy, Trhex. Hülye voltam. Nem számít. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de mi gyakran kötődünk ahhoz, akivel szexelünk. Talán nem kéne...
Erre ő hirtelen hanyatt lökött az ágyon, és fölém hajolt.
– Mit gondolsz, én miért töröm magam, hogy marasztaljalak?!
Aztán őrült szenvedéllyel csókolt meg, szétnyitotta a lábaimat és határozottan belém hatolt az újra kemény férfiasságával.
– Benned akarok maradni reggelig! – nézett a szemembe. – Veled akarok ébredni...
A pulzusom megugrott, azonban nem a kellemes izgalomtól, hanem továbbra is a felkavartságtól. Nem mondta ki, de kezdtem sejteni, hogy többet érezhet irántam, mint amit szavakkal elárult. Baromság! Hiszen alig ismerjük egymást! A szex nem bolondíthat meg ennyire minket! Mégis hagytam, hogy a csípőjének lassú mozgása elmossa elmémből az összes kellemetlen gondolatot. Tök mindegy az egész. Jó vele, csak ez számít. Ha kihasznál, az sem érdekel.

Nem mentem már el újból, Trhex viszont mögém feküdt, és sokáig dugott hátulról kellemesen lágy ütemben. Félálomban érzékeltem még, ahogy elélvezett bennem, és úgy aludtam el, hogy nem csúszott ki belőlem.

***

Már javában sütött odakint a nap, mikor felébredtem. Ám nem igazán volt időm magamhoz térni, mert valójában az keltett fel, hogy Trhex gyengéden járatta bennem a férfiasságát. Mögöttem feküdt, a keze a hasamon pihent, a csípőjét finoman mozdította újra és újra. Mélyet sóhajtottam és hátrahajtottam a fejem. Ő belefúrta az arcát rövid tincseim közé, én pedig megfogtam a kezét és lejjebb toltam. Értette a célzást, ujjaival rögtön csiklómon kezdett játszani, a testem meg minden egyes simításába beleremegett.
– Én mindjárt elmegyek – nyögtem.
– Csak nyugodtan – súgta a fülembe.
Lehunytam a szemem és szinte félálomban élveztem, ahogy járt bennem a farka. Közben Trhex minden érintése egyre közelebb sodort a vágyott orgazmushoz, aztán hamarosan megfeszült a testem, mikor egy erőteljes simítása valóban a csúcsra juttatott. Basszus, alig ébredtem fel, még szinte azt sem tudtam, hol vagyok, de már remegtem a kéjtől. Senki nem csinált még velem ilyesmit ezelőtt! Trhex aztán a hasamra fordított, és kegyetlen tempóban kezdett dugni. Annyira nedves voltam, hogy ebből már nem sokat éreztem, viszont maga a helyzet is őrjítően hatott. Az pedig még inkább, amikor hallottam a hangjából, tudtam az izmai feszüléséből, hogy ő is mindjárt a csúcsra ér. Olyan eszméletlenül kielégítő volt a tudat, hogy teleélvezi a hüvelyem, hogy szinte felért egy újabb orgazmussal. Irgalmatlanul kívántam ezt a pasit, felesleges lett volna tagadni. Hiába az az előző esti kellemetlen beszélgetésünk, egyszerűen nem tudtam haragudni rá.

Kábán dörzsöltem a szemem, mikor hanyatt fordultam.
– Hány óra van? – kérdeztem rekedten.
– Kilenc múlt – mondta Trhex a mobiljával a kezében.
Elheveredett mellettem és felém tartotta a készüléket.
– Ne fotózz! Ne ilyenkor!
– Izgatóan nézel ki.
– Ne csináld már... – nevettem. – A sminkem tutira szét van kenődve, a hajam kócos, az arcom nyúzott.
– Szexi vagy.
– Te meg hülye! – toltam el jókedvűen a kezében tartott telefont.
– Örülök, hogy maradtál – mondta aztán a mobilt az ágyra dobva.
Rövid csend után szólaltam csak meg újra.
– Szombat van... – állapítottam meg félig kérdőn.
– Az.
– Ti nem dolgoztok szombaton?
– Általában igyekszünk szabaddá tenni a hétvégéinket, de nem mindig sikerül.
– De ezek szerint most igen – nyújtóztam egy nagyot.
– Most akkor se mentem volna be, ha kellett volna – vigyorgott rám, majd fölém hajolt és megcsókolt.

Trhex aztán elvonult lezuhanyozni, miután én egyértelműen lustálkodni szándékoztam még az ágyában. Nem tudtam, mihez kezdjek. Menjek-e haza, vagy maradjak? Hiába laktam egészen közel hozzá, mégsem akartam kitenni a lábam a lakásából. Féltem tőle, hogy a távolság kijózanít. Élvezni akartam még azt a szexuális vibrálást kettőnk között. Meg amúgy is... izgalmas pasi volt, többet vágytam tudni róla. Legalábbis addig, amíg el nem felejtem majd mindet. Felültem és megráztam a fejem. Nem! Eszemben sem volt ezen elmélkedni! A fene vigyen el mindent, hogy végre itt egy férfi, akivel annyi mindenben passzolunk, erre már a legelején kiderül, hogy még csak emlékezni sem fogok az együtt töltött időnkre! Az meg még tetézte az egészet, hogy Trhex ráadásul nem is ember. Azonban ezúttal igyekeztem nem belebonyolódni a témába, és inkább én is bevettem magam a fürdőbe, mikor Trhex kijött. A langyos víz aztán elmosta a kellemetlen gondolataimat, és egész megkönnyebbülten tekertem magamra a törölközőt. Felmérve a tegnapi bugyim állapotát, nem sok kedvet éreztem hozzá, hogy felvegyem, inkább alaposan kiöblítettem, és feldobtam a törölközőtartóra száradni. Kértem egy pólót Trhextől, majd mellé telepedtem a kanapéra. Eléggé feszélyezett, hogy csak úgy bugyi nélkül leüljek, így magam alá húztam az egyik lábamat. Hiába fürödtem meg, hiába nyúltam magamba, hogy kijöjjön belőlem az a rengeteg kékes árnyalatú sperma, tartottam tőle, hogy még mindig van minek kifolynia odabentről. Már nem is számoltam hányszor élvezett belém ez a pasi kevesebb mint egy nap alatt. Rajta kívül soha senki nem ment még el bennem gumi nélkül, nem voltam ehhez szokva, ám pont ezért felettébb izgatóan hatott a dolog.

Csendben néztem aztán, ahogy Trhex hosszú perceken át a mobilja kijelzőjébe mélyedt, még a szemüvegét is feltette. Vajon milyen lehetett az igazi külseje? Az emberi arca kifejezetten vonzó volt, és bár a vonásai egészen finomra sikerültek, az összhatást valami mégis elég férfiassá tette. Még a haja színe sem zavart, pedig sosem tetszettek a szőke férfiak. De minek neki a szemüveg? Hisz úgy tűnt, nélküle is rendesen lát. Szótlanul figyeltem még őt egy darabig, majd mikor felnézett a kijelzőből, mégiscsak feltettem a kérdést.
– Miért hordasz szemüveget? Hiszen jól látsz, nem?
– Ez nem egy egyszerű szemüveg – jött rögtön a válasz.
– Hanem?
Trhex erre letette a telefont az asztalra, azután felém nyújtotta a szemüvegét.
– Tessék, próbáld ki.
– Nem dioptriás – állapítottam meg, miközben a lencsék felett Trhexre pillantottam.
– Nem, nem az, hiszen jól látok. Segítek egy kicsit – mosolyodott el, majd mögém lépett és kezeit a halántékomra tette.
– Ne! – bukott ki belőlem, ahogy eszembe jutott a legutóbbi alkalom, amikor a fejembe mászott.
– Nyugi, csak megmutatom, hogyan használd – suttogta.
– Trhex, én... – kezdtem volna, de addigra már meg is változott a kép, amit a lencséken át láttam.
– Ebben a módban hőmérsékleteket mutat – mondta és hagyta egy ideig, hogy a szoba hőtérképszerű képét nézzem. – Ez becsült sűrűségeket. Ez a fémek különböző adatait, főként egy halom szám – váltott lassan a különböző módok között, nekem meg zsongani kezdett a fejemben minden, és úgy éreztem, rögvest elvesztem az elmém felett az irányítást, amint ő elengedi. – Ezzel pedig a szénalapú élőlényeket látod – váltott aztán Trhex a következő képre.
Egy pillanatra sikerült kizökkentenie a kellemetlen érzések sokaságából, és érdeklődve néztem végig a szobán. Rengeteg élőlényt mutatott mindenfelé. Ijesztő és egyben ámulatba ejtő is volt, de újabb kép következett. A tárgyak geometriai rácsát láthattam, majd egy egyszerű nagykontrasztos-szürkeárnyalatos mód jött, azután pedig egy inverz színeket mutató.
– Már tudod, hogyan használd a főbb funkcióit – mondta ekkor Trhex, és elvette a kezét a halántékomról.
Egy pár pillanatig még bámultam a szobát a lencséken át, vissza is váltottam a szürke módra, de aztán fájdalmas nyilallás hasított a fejembe. Gyorsan lekaptam a szemüveget.
– Fáj tőle a fejed? – kérdezte Trhex.
– Hát... eléggé – nyögtem fájdalmasan.
– Nem véletlenül tart egy héttől akár négy hétig is a hozzászokási idő. Még azután is vannak, akik csak akkor használják, ha nagyon muszáj.
– Ez a te világodból van?
– Ez egyszerű, emberi technológia – nevetett. – Nem is új keletű dolog.
Csodálkozva bámultam rá.
– Gondolom, emlékszel, hogy voltak próbálkozások hasonló, de szórakoztatásra szánt szemüvegekkel, de aztán befuccsolt az összes ilyen projekt.
– Azt hittem, azért, mert nem voltak elég jók.
– Jónak jók voltak, de nehéz volt megtanulni a használatukat és nem tudták úgy hangolni őket, hogy ne okozzanak fejfájást sokaknak. Így ez is megmaradt bizonyos szűkebb tudományos köröknek.
– Ez is?
– Ne akarj rögtön mindent tudni – mosolyodott el Trhex.
Mire ismét megszólaltam volna, megint kínzó nyilallások futottak végig a fejemben. Becsuktam a szemem, és jobb ötletem nem lévén, a kezembe temettem az arcomat, úgy vártam, hogy enyhüljön a dolog. Trhex ekkor megemelte az államat és a szemembe nézett.
– Ne haragudj, hogy túlterheltelek. Elmulasztom a fájdalmat – fogta kezei közé a fejemet.
– Ne, Trhex! Elég ebből! Majd elmúlik magától.
– Ugyan már... – és azzal a lendülettel már éreztem is, hogy újból a fejembe mászott.
Nem tudtam ellenkezni, pedig rettentően zavart, hogy úgy járt-kelt az agyamban, ahogy épp kedve tartotta. A fájdalom azonban pillanatokon belül enyhült, a nyilallások elmúltak, én meg frissnek és kipihentnek éreztem magam, mikor elengedett.
– Figyelj – kezdtem mégis –, nem szeretem, hogy folyton a fejemben vagy. Én ezt nehezen viselem. Ne csináld többé!
Ő erre felvonta a szemöldökét.
– De Yun, ez nekem... – aztán elnézett oldalra. – Ha veled sem lehetek önmagam, akkor fejezzük be. Majd csak találok mást helyetted.
Összerándult a belsőm a szavai hallatán, mégis hosszú pillanatokig csupán hallgattam.
– Én... izé... ne haragudj! – böktem ki végül. – Nem tudtam, hogy ez rosszul esik neked.
– Nem – rázta meg ő a fejét –, nem kellett volna ezt mondanom. Sajnálom. Nem a te hibád. Elhiszem, hogy furcsa és kellemetlen. Majd megpróbálok figyelni rá.
– Az otthonod... nagyon hiányzik? – kérdeztem halkan.
– Már megszoktam, hogy itt élek.
– Régóta vagy nálunk?
– Több mint tíz éve.
– Szóval hiányzik – suttogtam.
Trhex alig észrevehetően bólintott, ám láthatóan nem akart erről beszélni, így inkább nem feszegettem a témát.
– És miért ennek a lepusztult, jelentéktelen országnak a fővárosában vagy? Van itt valami különleges dolog?
– Több minden, mint amit gondolnátok – mosolyodott el erre sejtelmesen. – Direkt azért került ide több titkos program és kutatás központja, mert senki nem itt keresné őket. A mi egyik kapunk is itt van.
– Kapu?
– Dimenziókapu. Az általa gerjesztett energia segít átlépni a világok síkjai között.
– A ti kaputok... Akkor nekünk is van ilyenünk?
– Ti más módon éritek el, hogy átléphessetek egyik világból a másikba. Bár a ti rendszereteknek kevesebb energia kell, de jóval nagyobb hibaszázalékkal dolgozik.
– Ez azt jelenti, hogy néha célt tévesztünk? Vagy esetleg azt... – néztem rá megrökönyödve –, hogy nem mindenki jut át egyben?
– Célt nem tévesztetek, de néhányan szereztek már kisebb-nagyobb sérüléseket. De azért annyira nem vészes, mint gondolod. A mi technológiánk viszont sokkal jobb, nekünk nem szokott ilyen gondunk adódni. Persze, extrém körülmények között velünk is megtörténhet, de a kezdeti nehézségek óta nem volt rá példa. És bár az utazásunk a két dimenzió között jelenleg helyhez kötött, ennek azonban főként az energiatakarékosság az oka. Emiatt telepítettünk hozzátok is kapukat. Ha nem kéne ennyit jönnünk-mennünk a két világ között, elég lenne az, ami a saját dimenziónkban van.

Én aztán csak hallgattam és hallgattam, ahogy Trhex mesélt nekem bármiről, ami épp szóba került, és egyszerűen nem értettem, miért teszi. Miért bízott meg bennem? Miért mondott el annyi mindent? Persze, elfelejtem majd. Na, de addig? Úgy viselkedett velem, mintha ezer éve ismerne, és tudná, hogy minden megosztott információ jó helyen van nálam.
– Miért mondasz el nekem ennyi mindent? Miért bízol meg bennem? – böktem ki hirtelen, miután ismét egy rövid időre csend telepedett ránk.
Trhex a szemembe nézett.
– Emlékszel? Jártam a fejedben. Többször is. Tudom, hogy bízhatok benned.
Csodálkozva bámultam rá. Hogyan tudhatott meg ilyesmit, amikor még én magam sem voltam biztos ebben.
– És előtte? Honnan tudtad? Hiszen már az első alkalommal is...
– Egyszerűen csak láttam rajtad – vágott a szavamba.
Összevontam a szemöldököm és megráztam a fejem. Trhex erre hirtelen hozzám lépett, és felhúzott magához. Amíg a keze a póló alatt a derekamon pihent, addig ő a fülemhez hajolt.
– Nekünk jobbak az érzékeink ehhez. Meg máshoz is... – súgta, miközben tenyere a mellemre kúszott. Felsóhajtottam és éreztem a combomon, hogy újból megállíthatatlanul folyni kezd a nedvem. Még el sem telt a délelőtt, mi pedig már egymásba is gabalyodtunk újra...

A bejegyzés trackback címe:

https://inspiredbyfantasy.blog.hu/api/trackback/id/tr2412313751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

waszabi 2017.03.08. 01:20:28

Szia. Nagyon tetszik ez a rész is, épp ahogy az előző :)
és epekedve várom a folytatást :)

JuS 2017.03.10. 20:39:58

@waszabi: Köszi. :) Azt viszont nem tudom, mikor lesz folytatás. Tavaly tavasz óta írom ezt a történetet, de valahogy még nem sikerült rendes formába hoznom a részeket... szóval nem ígérek előre semmit. :D Majd, ahogy alakul.

waszabi 2017.03.10. 21:09:49

@JuS: köszönöm a válaszod:)
hát kitartás :)
nem baj ha lassan készül, én türelmesen várom :)
süti beállítások módosítása