Figyelmeztetés: A sorozat enyhébb horrorba hajlik az események előrehaladtával. Szexuális erőszak és gyilkosság is előfordul benne. Arachnofóbiában szenvedőknek nem ajánlom.
Enna nem aludt jól azon az éjjelen. Újra és újra felriadt, alig várta már, hogy felkeljen végre odakint a nap. Mikor aztán a hajnal fényei lassanként az égre kúsztak, kimászott az ágyból és készülődni kezdett. Bár félt attól, ami aznap várt rá, mégsem érezte igazán, hogy valóban meg fog történni. Úgy tűnt, mintha csupán egy abszurd álomban rekedt volna, amiből lassanként felébred. Azonban minden olyan fenemód valóságos volt. Miután begombolta a nadrágját, az asztalra pillantott, ahová az előző nap lenyúlt kulcsot tette. Nem bírta kiverni a fejéből Grefet. Még mindig a gondolatai közé tolakodott a férfi, pedig Enna mindent elkövetett, hogy ne róla álmodozzon. Pont nem ábrándoznia kellett volna, hanem felkészülni akár a legrosszabbra. De mi lehet a legrosszabb? Talán fel kéne hívja a szüleit... ám mielőtt még kikereste volna a telefonban a számukat, hamar meggondolta magát. Inkább felvette a kedvenc pulóverét, majd a nadrágja bal zsebébe tuszkolta a mobilt. Ennának az utóbbi években egészen megromlott a viszonya velük. Nem vágyott rá, hogy megint felbosszantsák értelmetlen hülyeségekkel, hiszen jutott elég gond neki anélkül is. Tudta, hogy nem egy olyan lányt akartak, amilyen lett belőle. Ezt pedig ők nehezen emésztették meg. Nekik a karrier és a siker számított, Ennát azonban mindez nem motiválta. Rövid időn belül ott is hagyta az ő nyomásukra választott szakot a másik egyetemen, és akkor kezdődött a mosolyszünet közöttük. Eleinte azt hitte, hamar lecseng majd a dolog, de tévedett. Azóta pedig megszokta a helyzetet. Vagy száz kilométer választotta el őket egymástól, pénzzel továbbra is támogatták, csak már nem volt miről beszélniük. Így nem is erőltették. Nem! Nem akart kibékülni velük, ezt biztosra tudta. Még azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy az esetleges halálhíre sem hatja majd meg őket igazán. Bárcsak az ő szülei is olyanok lettek volna, mint Nisha anyja. A lakótársa bármilyen marhaságot csinált, az a nő akkor is mellette állt és segített neki kikecmeregni belőle. Enna megtörten sóhajtott, aztán felkapta a laborkulcsot az asztaláról és mélyen a másik zsebébe süllyesztette.
***
Enna az épület hátsó lépcsőjén sietett fel. Bár nem szerette azt használni, mert közelebb esett Lathr szobájához és a földszinten olyan folyosóról indult, ahol neki sosem volt dolga, ám ezúttal halk léptekkel igyekezett rajta a másodikra, hogy belátható időn belül és észrevétlenül bejusson a laborba. Nem tudta, mit kéne magával hoznia odabentről, ami valóban árt Lathr pókjainak, vagy épp a férfinak. Azonban nem volt már lelkiereje tervezni, gondolkozni, egyszerűen csak csinálni akart valamit és túlesni a dolgon. Szinte biztos, hogy majd megölik, de így legalább végre vége szakad a rémálomnak. Odafent aztán ideges tehetetlenségben ült az egyik lépcsőfokon és várta, hogy befejeződjön az óra a laborban. Remélte, hogy utána nem kezdődik rögtön egy következő. Mikor az egyik általa csak látásból ismert tanár percekkel a hallgatók után kijött és bezárta az ajtót, egészen megkönnyebbült. Ha lesz is ott következő gyakorlat, addig majdnem fél órája van még. A folyosó percek múltán teljesen elnéptelenedett, Enna pedig remegő lábakkal állt fel és a kulcsot szorongatva a fehér ajtó felé indult.
Simábban ment a dolog, mint hitte. Ezúttal senki nem zavarta meg, amíg kétszer elfordította a kulcsot a zárban, majd halkan nyitotta az ajtót és besurrant a jól ismert helyiségbe. Odabent azonban azt kívánta, bárcsak jobban figyelt volna az órákon. Mi a fenét vigyen magával? Oldja bármi is a kitint? Egyáltalán kitinből van azoknak a dögöknek a váza? Enna rádöbbent, hogy mennyire nem tud semmit. Jobban leblokkolt az agya, mint addig bármikor. A sósavat aztán legalább könnyen megtalálta. HCl – ezen nem volt mit gondolkozzon. Mi mással próbálkozhatna még? A savas eső ártalmas az élővilágra, abban meg kénsav van. De mi a képlete?
– Gyerünk már... – suttogta bosszúsan magában, ám nem jutott eszébe semmi.
Inkább végignézte a flakonokra írt képleteket, hogy végül meglássa a H2SO4-et. Hát, a kénsav is meglett. Ha egyik sem válik be, legfeljebb majd neki árt meg a felszabaduló gáz, ha telibe belélegzi. Ami talán klórgáz lesz? Igen, annak kell lennie. Így vagy úgy, de biztos volt benne, hogy meg fog halni. Olyan későn meg már alig vannak az épületben, másnak csak nem lesz baja tőle. A válltáskája egészen nehéz lett a belepakolt flakonoktól, így nem is gondolkozott tovább. Nem akarta, hogy Lathrnak esetleg gyanússá váljon a dolog, hiszen sosem látta Ennát nagy vagy nehéz táskákkal. Ám hiába is vinne még magával bármi mást, úgyis gyorsan kell cselekednie, nem valószínű, hogy sok mindenre jut ideje. Csendben hallgatózott aztán az ajtónál, hogy jár-e valaki odakint, de szerencséjére gyorsan végzett és még nem jött senki a folyosónak erre a végére. Úgy osont ki a laborból, hogy a túlsó lépcsőnél beszélgető társaság észre sem vette őt. Gyorsan elfordította a kulcsot a zárban, bár feleslegesen tette, ha utána úgyis otthagyja benne. Nem merte bevállalni, hogy visszacsempéssze Gref szobájába. Bár minden vágya az volt, hogy újra lássa a férfit, azonban félt ismét a szeme elé kerülni. Hisz előző nap elküldte őt! Csüggedten indult hát el lefelé a lépcsőn, de mielőtt az első emeletig jutott volna, már meg is gondolta magát és visszafordult. Muszáj beszélnie vele!
Bizonytalan léptekkel közelített a férfi szobája felé. Ujjaival átfésülte a haját, majd a füle mögé igazította mindkét oldalon, kiszáradt ajkát végigsimította a nyelvével, aztán mély levegőt vett, és bekopogott. Általában be is nyitnak ilyenkor a tanárokhoz, de ő ezúttal nem tette, hiszen az is lehet, hogy Gref be sem akarja majd engedni. Hevesen dobogó szívvel állt az ajtó előtt végtelennek tűnő másodpercekig. Azt kívánta, hogy a tanár ne legyen odabent és ne feleljen a kopogásra, ám mégis rettegett tőle, hogy esetleg valóban nem találja ott a férfit. Már-már kezdte elhinni, hogy kudarcba fulladt a próbálkozása, amikor Gref ajtót nyitott.
– Enna... mit keres itt?
– Bejöhetek? – kérdezte megremegő hangon a lány.
– Mi történt?
– Kérem... – nézett rá könyörgőn.
A férfi enyhén vonakodva, de ellépett előle, hogy utat engedjen a szobájába Ennának. Azután, ami az előző nap délutánján történt, nem szívesen maradt vele kettesben, mégis hellyel kínálta a lányt, amit ő visszautasított. Gref biztonságos távolban tőle, az íróasztala mögött állt meg, majd Enna szemébe nézett.
– Mi van magával? – kérdezte, miközben az ablak alatti radiátornak támaszkodott.
– Elbúcsúzni jöttem – nyögte pillanatok múlva elszorult torokkal a lány. – Tudja, lehet, hogy ma meghalok.
– Miről beszél? – vonta össze a férfi a szemöldökét.
– Van valami, amiről tudnia kell...
– Mondja – biztatta, mikor aztán Enna hosszú pillanatokig nem folytatta.
– Van itt az egyetemen... egy tanár, aki... aki nem ember.
A férfi tekintete erre mindent elárult.
– Nem! Nem vagyok őrült! Kérem, higgyen nekem!
– Nézze, Enna... – lépett közelebb hozzá, de még mindig az íróasztal mögött maradt, amíg a szavakat kereste, a lány viszont nem várta meg, hogy folytassa.
– Nem akarom megnevezni, mert félek, hogy önnek is baja esik, ha tud róla.
– Mibe keveredett? Hagyja a mesét, az igazat mondja!
– Tanár úr... látja, ő is pont ezt mondta. Hogy úgysem hinne nekem senki.
– Akkor meséljen... – hunyta le a férfi egy pillanatra megadóan a szemét, aztán megkerülte az asztalt és megállt Ennával szemben. – Nem mondja? – kérdezte, mikor a lány csak hallgatott.
Enna azonban nem tudta, hol kezdje, Gref pedig ráérzett a lényegre.
– Mit tett magával? – kérdezte, ahogy megfogta mindkét karját.
– Mit gondol? – nézett Enna a férfi szemébe.
– Megerőszakolta?
– Rendszeresen azt teszi – pillantott el oldalra a lány, majd hátrébb lépett Greftől. – Kényszerít a szexre és azt várja, hogy élvezzem is. És már azt akarja, hogy olyanná tehessen, amilyen ő.
– És az milyen?
– Nem tudom! – tört ki Ennából hangosan. – De nem akarom, hogy átváltoztasson!
– Enna, nem csak azért költi ezt a mesét, hogy könnyebben elmondhassa? Ön egy okos és értelmes lány... Mitől fél ennyire?
– Látta azt a csípést...
– Láttam – bólintott Gref.
– Nem e világi lény csinálta.
– Hanem?
– Nem mondom el – rázta kétségbeesetten a fejét Enna.
– És az orvos mit mondott rá?
– Nem mentem el – sütötte le a szemét a lány. – Az a tanár gyógyított meg.
Enna kínosnak érezte a csendet, ami ezután rájuk telepedett. Nem bírt másra gondolni, mint arra, hogy a férfi majd megvigasztalja. Hogy a hajába túr, és szenvedélyesen megcsókolja. Hogy megmutatja, hogy ő erőszak helyett, valódi élvezetet ad neki. De hiszen előző nap is leállította! Nem rángathatja bele egy félrelépésbe.
– Rahn – szólította mégis hirtelen a keresztnevén, miközben a szemébe nézett –, csókoljon meg... utoljára – kérte majdnem elcsukló hangon.
– Enna, én nem...
– Nem azt kérem, hogy csalja meg a feleségét velem. Kedvelem magát, nem akarom tönkretenni a házasságát. Csak szeretném még egyszer legalább az ajkait érezni. Vegye úgy, hogy ez az utolsó kívánságom.
– Mire készül? – kérdezte a férfi egy pillanatnyi döbbent csend után.
– Kérem... Rahn... – nézett könyörgőn a szemébe válasz helyett.
A férfi nem mozdult, csak gondterhelt arccal figyelte őt. Mikor Enna már azt hitte, nem fogja megtenni, akkor mégis közelebb hajolt hozzá. A lány lehunyta a szemét, mikor a szájuk összeért. Szétnyitotta az ajkait, hátha a nyelvük is egymásba gabalyodhat, ám a férfi ekkor abbahagyta a csókot és inkább magához ölelte őt. Alig tartott pár röpke pillanatig a dolog, de Enna azt kívánta közben, bárcsak ott halna meg hirtelen a karjai közt.
– Mondja meg, ki az. Biztosan segíthetek – engedte el aztán Gref.
– Nem! Nem akarom, hogy baja essen!
– És önnel mi lesz? – vonta fel a szemöldökét a férfi.
– Én nem érek annyit, mint maga.
– Enna, ne haragudjon meg érte, de nem tudom mit gondoljak a meséjéről – rázta a fejét Gref. – Segítenék, ha hagyná, de nem mond semmi konkrétat...
– Bárcsak megmentene, de nem akarom, hogy belekeveredjen!
– Akkor mit tegyek?
– Semmit. Köszönöm, hogy elmondhattam. Köszönök mindent!
És a lány kiviharzott a tanár szobájából. Nem nézett hátra, nem látta, hogy Gref utána lépett a folyosóra, ahogy azt sem, hogy utána is akart szólni, hogy ne rohanjon el, de végül nem tette meg.
Enna úgy menekült ki az épületből, hogy a bejáratnál majdnem fellökte a szembejövő lányokat. Ugyan látásból ismerték egymást, de Enna nem vette a fáradságot, hogy bocsánatot kérjen tőlük, egyszerűen csak gyors léptekkel igyekezett minél messzebb mindenkitől. Túl korán volt még, Lathr előadása is csupán órák múlva kezdődött, a lány azonban már nem akart addig hazamenni. Tartott tőle, hogy inába szállna a bátorsága és nem jönne vissza. Vagy ha mégis, akkor sem tenne semmit. Ő azonban azt akarta, hogy változzon végre valami a lehetetlen helyzetében. Azt akarta, hogy legyen beleszólása abba, ami történik vele. Az sem számít, ha esetleg emiatt meghal. Jobb ötlete nem lévén, hosszú időn át csak rótta odakint a köröket az épületek között a campus egyik végétől a másikig, majd miután megunta a hideget, beült a főépület egy félreeső folyosójára. Senkivel sem akart összefutni, nem volt olyan hangulatban, hogy akár két szót is beszélgessen bárkivel. Vajon Gref észrevette, hogy eltűnt a szobájából a laborkulcs? Vajon ő találta meg a zárban? Vajon származott belőle bármi kellemetlensége? Enna kényelmetlenül érezte magát, amikor belegondolt, hogy a férfinak mostanra már össze kellett álljon a kép. Vajon mit gondolhat ezek után róla? Ahogy telt az idő, a lány már csak meredt maga elé és hagyta, hogy elméjében a Greffel átéltek kavarogjanak. Képzeletben többször újrajátszotta a délelőtti jelenetet úgy, hogy mindent elmondott neki. Arra vágyott, hogy a férfi kivegye a kezéből az irányítást és könnyedén helyrebillentse az életét. Miért nem kért tőle segítséget? Bár jobban érezte magát így is, hogy valamennyit elmondott neki abból, ami történt vele, ám egyre jobban bánta, hogy a többiről hallgatott. Hiszen ezzel csupán a lelkén könnyített, de más nem változott. Hiába tett úgy, mintha felkészült volna arra, hogy meghalhat, de valahol mélyen tudta, hogy ez csak önámítás.
Enna végül Lathr előadására sem ment be, túl ideges volt ahhoz, hogy megjátssza előtte a nyugalmat és ne árulja el magát valamivel. Az a másfél óra már igazán gyorsan repült, és a lány újból azon a hátsó lépcsőn igyekezett felfelé, amin reggel is, csak ezúttal nem a második, hanem az első emeletre. Mikor felért, a kabátját a folyosó székeinek egyikére dobta és ott is szándékozta hagyni, nem akarta, hogy útban legyen. Aztán próbált nyugodtnak tűnni, ahogy a tanár szobájától nem messze, a falnak dőlve várta, hogy a férfi visszajöjjön az óráról. A keze azonban remegett az idegességtől, és a mellkasában is kellemetlen szorítást érzett. Hogy fog így bármit is tenni?
Jó tíz perc múltán Lathr végre feltűnt a folyosó végében. A férfi nem lepődött meg azon, hogy Ennát az előadás helyett a szobájánál találja.
– Jöjjön – intette maga után a helyiségbe. Nem köszönt neki, sosem szokott.
Enna próbált észrevétlenül mélyeket lélegezni, hátha úgy nem reszket annyira a keze.
– Mi baja? – kérdezett rá mégis hirtelen a férfi, mikor bezárta mögötte az ajtót.
A lány megrázta a fejét válasz helyett. Nem akart megszólalni, félt tőle, hogy megremeg majd a hangja. Lathr úgy helyezkedett, hogy Ennát egészen a falhoz terelje. A pókok erre szétszéledtek onnan, a lány pupillája pedig egészen kitágult, mikor kezdte felfogni, hogy valami nincs rendben.
– Mire készült? – állt meg ekkor vele szemben a tanár és a vállánál fogva a falhoz szorította.
Ennának majd kiugrott a szíve a helyéről, de megpróbálta leplezni a rémületét. Azonban biztosra vette, hogy az ijedten csillogó szeme nem hazudik. Honnan tudja? Miből jött rá?
– Miről beszél? – értetlenkedett mégis, hátha csak blöffölt a férfi.
– Tudja azt maga jól! – hunyorított rá, majd hirtelen a lány lábához szaladtak a pókok, és pillanatok alatt sűrű hálót szőttek köré.
– Ne! – buggyantak ki Enna könnyei. – Ne! Kérem! Állítsa le őket!
– Mit hozott ide? – dörrent rá a férfi. – Mit akart tenni velük? Vagy velem?
– Én... én... sajnálom! – zihálta a lány, miközben próbálta elfojtani a sírást. – Honnan tudja?
– Követték magát – intett a tanár a fejével a fekete bestiák felé.
Ennával hirtelen megfordult a világ. Hogy nem gondolt erre?!
– Adja a táskáját! – és Lathr előbb kapta le a válláról, minthogy a lánynak ideje lett volna odanyúlni.
A férfi beletúrt a cuccai közé.
– Sósav... kénsav... – emelte ki belőle egymás után a műanyag palackokat, majd rosszallóan megcsóválta a fejét. – Miért? Mondja meg! Nem bántottam magát! Még meg is gyógyítottam!
– Sajnálom!
A férfi felhorkant, aztán kezében a palackokkal kiviharzott a szobából, otthagyva Ennát a sűrű pókháló fogságában. A vadállatok pedig lassan, de biztosan tovább szőtték azt köré, egészen magasra, a kezét is belefogva. Szerencsétlen lány képtelen volt mozdulni, úgy gúzsba kötötték az istenverte dögök.
– Szálljatok le rólam! Menjetek már!! – fakadt ki, mikor végeztek, de odébb nem álltak róla.
Tehetetlenségében elsírta magát újból. Remegett a teste, a szemét szorosan csukva tartotta. Egyre jobban iszonyodott a rajta táborozó fekete bestiáktól. Utálta, hogy folyvást csak bámulták, hogy mindig rámásztak, ha tehették. De miért tették? Ennyire meg akarják enni?
Enna alig vette észre, hogy nyílik az ajtó.
– Tűnés! Takarodjatok! – szólt dühösen a férfi a pókokra, miközben a bőre elszürkült és kirajzolódtak rajta a fekete minták.
– Ugye, nem engedi, hogy megegyenek? – nézett rá könyörgőn a lány.
– Miért ne engedjem?
– Nem akarok meghalni! Nem így! – tört ki Ennából őszintén. Hiába igyekezett már olyan régóta megbékélni a halál gondolatával, valójában még mindig nem volt igazán felkészülve rá.
– De azért nekünk savat szánt volna.
– Maga mit tenne a helyemben?!
– Nagyot csalódtam magában! – hunyorított rá Lathr, aztán mégis lefejtette róla a sűrű hálót. – Ez az első és utolsó ilyen próbálkozása! Értette? Próbálja meg még egyszer, és nyugodt szívvel zabáltatom fel magát! Végül is a kis barátnője, Gwyl, is jó lesz maga helyett.
– Ne! Ezt nem teheti!
– Akkor vetkőzzön! Gyerünk! – utasította durva hangon.
Enna egész testében remegett, de megtette.
– Mit keresett ma Grefnél? – szegezte neki a férfi a kérdést.
– Én... én... csak...
– Halljam! Na és tegnap?
Enna szava erre valóban elakadt.
– Ne nézzen így, hisz tudja, hogy követték a pókok! Megdugta magát?
– Nem!
– De ő az, aki beindítja magát, ugye? Pedig azt hittem, már egész jól összeszoktunk.
Enna hallgatott, mire Lathr a fejét csóválta.
– Maga se különb, mint a többi nő. Mindig csak a foglalt hapsik, azok izgatják magukat!
– De mi nem... nem azért... nekem csak a labor kulcsa kellett tőle!
– Ne áltassa magát – röhögött a férfi. – És engem sem vág át. Látom, hogy hazudik... a szíve is úgy ver, majd kiszakad a helyéről – került ekkor hirtelen a lány mögé és magához szorította. Tenyerét a melle alá tette és valóban a szívverését figyelte. – Olyan könnyen megölhetném magát... akár puszta kézzel... – kúszott aztán ujjaival Enna nyakára.
A lány lélegzetvisszafojtva várta, mit tesz, ő azonban épp csak megszorította a torkát, azután elengedte.
– De az túl egyszerű lenne magának – mondta, majd a pókok felé fordult. – Gyerünk, kössétek ki! – intett nekik, ők pedig azon nyomban megrohanták a lányt.
– Ne csinálja! Kérem, ne! – nézett rémülten a tanárra.
Ám azok a rohadt dögök a kezére-lábára hálót szőve, kikötözték, ahogy Lathr utasította őket. Enna kétségbeesetten próbált szabadulni, de mindhiába.
– Engedjen el, kérem! Ne tegye ezt velem!
– Fogja már be! – villant rá a férfi vöröses szeme és intett a pókoknak, mire azok Enna szája elé is sűrű hálót szőttek.
A lány tehetetlenül vergődött, a könnyei potyogtak, közben mégis kétségbeesetten próbált bízni abban, hogy Lathr idővel lenyugszik és életben hagyja. Nem, már egyáltalán nem akart meghalni.
A férfi körbejárta őt, majd megállt mögötte. Előre nyúlt, hogy durván megmarkolhassa a mellét, azután erősen összecsípte a mellbimbóját és kíméletlenül sodorta oda-vissza. Enna teste megfeszült, a férfi pedig a szemérmébe markolt. Három ujját nyomta aztán hirtelen a hüvelyébe. Nem törődött vele, hogy a lány szinte teljesen száraz volt, egyszerűen erővel tolta feljebb benne mindhármat, ameddig csak tudta. Enna nyögött és próbált elhúzódni valamennyire a férfitól, de nem járhatott sikerrel, a pókháló könnyedén visszatartotta ettől.
– Nem tud szabadulni, ne is próbálkozzon – súgta hátulról a fülébe Lathr. – Most megkapja, amit érdemel! – rántotta a csípőjénél fogva a kőkemény farkához, ám rögtön el is lökte magától.
A férfi megszabadult a ruháitól, és intett a fekete bestiáknak, hogy megközelíthetik a lányt. Enna teste remegni kezdett, amikor megérezte a meztelen bőrén az ízelt lábak sokaságát. Ne! Mit fognak tenni vele? Lathr ekkor hátrébb húzta a csípőjét és kíméletlen mozdulattal nyúlt fel belé újra immár hátulról.
– Nézzétek meg alaposan! – szólt a pókokhoz. – Akár bele is bújhattok! – röhögött, miközben ujjaival szétnyitotta a lány hüvelyét.
Enna egész teste megfeszült a rémülettől. Ne! Csak ezt ne!
Az állatoknak azonban eszükben sem volt a testnyílásaiba mászni, egyszerűen csak bejártak rajta minden négyzetcentimétert, aztán kényelmesen elhelyezkedtek a testén. Ott trónolt a lányon vagy harminc apróbb-nagyobb pók, beszőtték a hajlatait, rátelepedtek a fejére, megkapaszkodtak a fülkagylóján. Némelyik még bele is bámult a sírástól kivörösödött szemébe. A férfit nem zavarták a dögök, a farkát a lány még szinte száraz hüvelyébe erőltette, majd egyik ujját is feldugta mellé, és elkezdte mozgatni benne. Enna teste ezúttal nagyon lassan adta meg magát, de a durva ingerlésnek is sikerült idővel síkossá tennie őt odabent.
– Most úgy szétkúrom magát! – rántotta ki ekkor Lathr a farkát belőle, hogy kíméletlenül vághassa bele újra. Brutálisan döngette aztán hátulról, nem törődve vele, hogy minden lökése kínokat okoz neki. Enna könnyei megállás nélkül folytak az arcán, egész testében remegett az undortól és a fájdalomtól, a méhszája pedig rettentően nyilallt, akárhányszor a férfi makkja erőteljesen nekiütközött. Lathr tiszta erejéből lökte bele a hímtagját, azt akarta, hogy szenvedjen a lány. Ám minél gyorsabban mozgott, annál jobban közeledett a csúcshoz. Pillanatokon belül magára is kellett rántania őt, hogy hörögve üríthesse belé a magját.
Miután elélvezett, néhány pillanatig még Ennában maradt. Túl hamar kielégült, ennél hosszabb megtorlásra vágyott. Kirántotta a lányból az ernyedő hímtagját, hogy ujjaival hatolhasson a hüvelyébe. Ezúttal nem érte be hárommal, hanem mind az ötöt igyekezett beleerőltetni. Enna hiába volt már síkos, erre mégis kínkeservesen nyögött és vonaglott, de Lathr kíméletlenül folytatta. Ostromolta egyszerre az összes ujjával, egészen addig, míg a lány tágulni nem kezdett. A férfit feltüzelte a látvány, ahogy egyre mélyebbre tűntek el benne az ujjai, élvezte az érzést, ahogy fokozatosan szűnt Enna hüvelyének ellenállása. A lány szenvedése is csak az izgalmát fokozta, tetszett neki, hogy a fájdalom ellenére is tette a dolgát a teste és a rengeteg nedve egyre könnyebbé tette a behatolást. Erősen és gyorsan dolgozott az ujjaival, közben elégedetten hallgatta a mozgásukat kísérő cuppogó hangokat. Mikor aztán a kézfeje is egész komolyan felcsúszott, Enna kínlódva megfeszült és ösztönösen szabadulni próbált volna, ám nem járhatott sikerrel. Lathr felnyomta még belé néhányszor a kezét, azután viszont kivette belőle és ökölbe zárta. Szétkente a spermájával keveredett nedvet a vörös és duzzadt nagyajkakon, majd közéjük illesztette az öklét. Nem fordította el semerre sem, hogy könnyebb legyen az első ilyen behatolás, hanem könyörtelen, nyers erővel tolta a lányba. Nem érdekelte, hogy az már üvöltene a kíntól, ha nem lenne beszőve a szája, és az sem érdekelte, hogy a teste úgy megfeszült, ahogy még soha. Enna hüvelye pedig fokozatosan megadta magát, és lassanként így is belecsúszott a férfi keze. Lathr élvezte a bosszút, és ahogy azt nézte, hogy az ökle egyre gyorsabb ütemben járt ki és be a fájdalomtól vonagló lányban, a farka újra ágaskodni kezdett. Olyan mélyre tolta belé a kezét, ameddig csak tudta, majd szétnyitotta odabent, végül hirtelen kirántotta belőle. A nedvtől csúszós ujjaival megmarkolta aztán a hímtagját, és miközben Enna szenvedését hallgatta, gyors mozdulatokkal igyekezett megint élvezésközelbe juttatni magát. Mikor már csupán egy kevés hiányzott ahhoz, hogy elsüljön, újfent a lányba lökte a farkát és addig dugta szerencsétlent, amíg újból tele nem lőtte a spermájával.
Lathr ettől már valamennyire lenyugodott és lassan mozgott még utána Ennában. Kiélvezte a tudatot, hogy kétszer is teleélvezte és úgy kitöltötte a lányt, ahogy még soha azelőtt. Teljesen a magáévá tette a testét, mialatt ő mozdulni sem tudott. Ám az előzmények lassanként megint felbőszítették és ellépett tőle.
– Lefelé! – utasította hirtelen a pókokat, majd mikor mindannyian odébbálltak a lányról, akkor leszedte róla a sűrű hálót.
Enna a földre rogyott, de a férfi felrántotta és durván megrázta.
– Kaparja össze magát és öltözzön!
Miután a lány remegve magára vette a ruháit, Lathr újból megragadta őt és magával rángatta az ajtóhoz.
– Tűnjön innen! – lökte ki aztán a folyosóra, és bevágta az ajtót.
