Figyelmeztetés: A sorozat enyhébb horrorba hajlik az események előrehaladtával. Szexuális erőszak és gyilkosság is előfordul benne. Arachnofóbiában szenvedőknek nem ajánlom.

Gref nem szólt senkinek. Úgy tett, mintha soha nem járt volna azon a már estébe hajló késő délutánon a kollégája szobájában. Ennán és rajta kívül senki nem tudta, mi történt ott, Lathrt pedig egyszerűen csak eltűntként keresték a hatóságok. Talán megérdemelte a férfi a sorsát. Mindenesetre Gref és ő különösebben sosem kedvelték egymást, de nem is nagyon zavarták egymás köreit. Az azonban nem hagyta nyugodni a férfit, ami Ennával történt. Mégis mi lett belőle? Devan tette volna vele? Abszurd volt az egész történet, ám a saját szemével látta, hogy a lány igazat beszélt. Gondolt rá, hogy talán csak megőrült, és olyasmiket látott, hallott, amik valójában nem léteznek, de nem az típusú ember volt, aki kételkedett a saját érzékelésében. Így hamar lerendezte magában a kétségeit. A napok pedig csak teltek, mintha semmi sem történt volna. Ennát többször is látta az egyetemen, még a saját óráján is, de a lány többé már nem akart beszélni vele. Ha olykor találkozott a tekintetük, Enna csupán közömbösen elfordította a fejét. Mások számára talán nem tűnt fel a változása, hisz emberi külsővel mutatkozott, ugyanolyan ruhákat hordott, mint addig, és a viselkedése sem különbözött szinte semmiben a korábbitól, de Gref látta az apró rezdüléseiből, hogy valami más benne. Hiába próbált nem foglalkozni vele, hiába akart nem törődni a további sorsával, egyszerűen képtelen volt kiverni a fejéből azt a korábbi, kétségbeesett tekintetét. A kétségbeesését aztán olyan közöny váltotta fel, hogy a férfinak idővel folyvást csak ezen kattogott az agya. Úgy érezte, részben felelős azért, ami a lánnyal történt. Hiszen, azon a bizonyos napon, nem tartotta vissza, hogy kiszedje belőle ki bántja, pedig Enna segítségért fordult hozzá. Akkor is, ha időközben visszakozott.

A lány ezúttal is úgy ült bent a teremben, mintha mi sem történt volna, Gref azonban nem bírt összpontosítani. Szokatlanul gyorsan zavarta le az órát, majd mikor már mindenki szedelődzködött, intett Ennának, hogy beszélni szeretne vele. A lány kelletlenül sétált oda a tanárhoz.
– Mit akar? – kérdezte.
– Ön még ugyanaz a lány, aki három hete bekopogott hozzám, hogy elbúcsúzzon? – kérdezte olyan halkan, hogy csak Enna hallja.
A lány nevetett, majd mélyen a férfi szemébe nézett.
– Hagyjon békén – fordított hátat neki, és otthagyta volna, ha Gref nem nyúl a karja után.
– Enna, kérem, válaszoljon!
– Semmi köze hozzá – nézett vissza rá a lány, aztán lerázta magáról a férfi kezét és kisétált a teremből.
Gref hagyta elmenni, ahogyan addig is mindig. Legfőképp azért, mert feszélyezte a vonzalom, amit iránta érzett. Haragudott magára, amiért képtelen volt uralkodni a vágyán, és emiatt nem segített neki azon a bizonyos napon, amikor szüksége lett volna rá. Inkább elengedte és próbálta meggyőzni magát, hogy nem hibázott. Még akkor is, amikor nem sokkal utána a laborajtó zárjában megtalálta az elveszettnek hitt kulcsot. Ott már biztosra vette, hogy Enna nyúlta le azt a szobájából. Talán csak azért kezdett ki vele. Neki meg fel sem tűnt. Nem volt büszke magára, amiért úgy viselkedett, mint egy kanos tinédzser, de ahogy belegondolt, miért kellhetett a lánynak a kulcs, egyre jobban aggódott. Még az órarendjét is kiderítette, hátha az alapján megtalálja, azonban nem látta őt a Lathr előadására várakozók között a folyosón. Talán hiába is kereste volna már. Miután véget ért a laborban az utolsó késői óra, a férfi csüggedten zárkózott be oda, hogy kiderítse, Enna mit vitt magával. Ott látta meg a helyiség elkülönített előterében a földön, félig becsúszva az egyik szekrény alá, az elejtett kulcsot. Akkor még nem tűnt fel neki a bilétáról, hogy azé az előadóteremé volt, ahol a lánynak lett volna órája a délután folyamán. Ám miután leadta a másik épület portáján a kulcsot, és a folyosón visszafelé sétálva meglátta a termet, hirtelenjében leesett neki a dolog. Nem értette, hogyan került a laborba az a kulcs, hiszen Lathrnál kellett lennie, ha ő tartott utoljára órát az előadóban. De mit keresett utána a laborban? Neki semmi dolga ott. Grefet egyre jobban nyugtalanították az apró részletek. Úgy döntött, beszél Devannal, mégiscsak jobb, ha tisztán lát mindenki. Ám, ami azután következett, arra nem számított. Azóta sem tudta biztosra, mi történt a kollégája és a lány között, sem azt, hogyan került az előadó kulcsa a laborba. De ez utóbbinak talán már nem is volt jelentősége.

Gref csalódottan csukta be a terem ajtaját, majd a szobájába indult. Nem tudta, mit tegyen. El kéne felejtenie az egészet? Vagy meg kéne próbáljon megint beszélni a lánnyal? De mi értelme lenne? Talán semmi. Ám a vágy, amit érzett, csak nem akart elülni. Alattomosan a gondolataiba tolakodott, és a hatására a férfi bármilyen ürügyet képes lett volna találni, hogy Enna közelébe kerülhessen ismét. Bár igyekezett visszafogni magát, mégis újra ölelni akarta a lány testét, érezni akarta a tenyerében a feszes melleit. Az sem zavarta volna, ha azt a fura, szürke bőrét érintené a keze. Meg akarta dugni Ennát. Főleg azután, hogy látta a meztelen valójában. Gref tehetetlenül megrázta a fejét, majd próbálta arra emlékeztetni magát, hogy bőven többről szólt a történet, mint az ő szexuális vágyáról.

***

Egy héttel később a férfi átpasszolta az aznap megtartandó óráját egy lelkes és elhivatott PhD-hallgatónak. A srácot ugyan váratlanul érte a dolog, de legalább annyira örült ennek, mint a kurzusra járó hallgatók. Gref pedig annak örült, hogy végre lesz esélye elkapni Ennát, mielőtt lelépne. Nem úgy, mint legutóbb. Ezúttal már eszében sem volt elengedni, bár tartott tőle, hogy akár kínos helyzetbe is hozhatja őt a lány, de úgy érezte, muszáj beszélnie vele. Jó ideje nem bírt már másra figyelni, tudni akarta, mi történt vele, hiszen ő is hibázott a dologban. Haragudott magára, amiért hagyta, hogy Enna elcsábítsa, akárcsak azért, hogy azóta is olyan őrülten kívánta őt, hiába tett meg mindent, hogy úrrá legyen a vágyán.

Gref idegesen várta, hogy teljen az idő és vége legyen a hirtelenjében átadott órájának. Úgy tett, mintha a folyosó vitrinjeivel lenne dolga, de amint nyílt a terem ajtaja, az onnan kisereglő hallgatók kötötték le a figyelmét. Látta, hogy Enna az elsők között távozik a teremből, majd sietve a lépcső felé veszi az irányt. Egy szempillantás alatt magára kapta a kabátját, bezárta a szobája ajtaját, és utána eredt. Nem nézett senkire, nehogy eszébe jusson a hallgatóknak az ügyes-bajos dolgaikkal feltartani. Nem téveszthette szem elől Ennát! Ő pedig mások által kevésbé használt utakon vágott át a park rengetegén. Mikor elérte a következő épületet, Gref meggyorsította a lépteit.
– Enna – szólította meg.
– Mit akar tőlem? – fordult felé dühösen a lány, és látszott a tekintetén, hogy tisztában volt vele, hogy a tanár követi.
Gref ekkor elkapta a karját és az épület oldalába húzta, a bokrok jótékony takarásába. A lány szemében egy pillanatra rémület csillant, az őt kísérő fekete bestiák pedig erre rögtön láthatóvá váltak, majd fenyegetően a férfi felé indultak. Ugyan a méretük megrémítette Grefet, ám élete nagy részében ízeltlábúakat tanulmányozott. Nem látott komolyabb különbséget ezek és az általa ismertek között. Noha nagyobbra nőttek, mint amikkel addig találkozott, de egyértelmű volt, hogy a felé igyekvő állatok is csupán pókok, akárhonnan is jöttek.
– Hagyjatok békén! Nem fogom bántani – mondta nekik, bár rettentő abszurdnak érezte, hogy hozzájuk beszél. Maga sem tudta, miért tette, és a pókok ettől még se meg nem álltak, se vissza nem vonultak, csupán Grefre szegezték a szemeiket, miközben közeledtek hozzá.
– Elég! Hagyjatok minket! – szólalt meg Enna is és intett nekik, hogy menjenek távolabb.
Erre már megálltak, majd lassanként eltünedeztek a bokrok közé. Gref fellélegzett, aztán a lány szemébe nézett.
– Kérem, Enna... mondja el, mi történt magával.
– Mégis mit akar hallani? – nézett ő fájdalmas arccal a férfira.
– Az igazat.
– Látta, nem?
– Mi lett magából?
– Hagyjon már... – fordította el Grefről a tekintetét.
– Akkor legalább azt árulja el, honnan származnak a pókok.
Enna azonban csak megrázta a fejét.
– Nem tudja? – hunyorított rá a férfi.
– Nem e világiak... – suttogta a lány.
– És hazajárnak? Vagy mindig magával vannak?
A lány erre sem válaszolt, ám Gref megemelte az állát, hogy a szemébe nézzen.
– Magával laknak?
Bár Enna szótlanul lesütötte a szemét, de Gref még látta benne a rémült csillanást. Szóval beletrafált. Nem is erőltette tovább a témát.
– Mondja, a régi Enna él még önben? – kérdezte aztán egész halkan, miközben szétnyitotta a lány vékony kabátját.
– Mit gondol, miért menekülök maga elől?! A fenébe is! Megveszek magáért – tört ki a lányból és hirtelen a férfihoz simult, ám utána rögtön el is távolodott tőle –, de nem akarom bántani.
– Miért, mit tenne velem?
Enna csak elfordította a fejét és ismét nem állt szándékában válaszolni. Ekkor Gref magához rántotta, majd szorosan átölelte a kabátja alá nyúlva a derekánál, hogy ne tudjon elhúzódni.
– Jöjjön, essünk túl a dolgon! – mondta hirtelen.
– Nem! Ne csinálja! – feszült meg Enna a karjában.
– Miért ne?
– Mert meg fogják enni utána!
– Hát, ne hagyja.
– Ez nem így megy. Mindig hagyom. És magát előtte... biztosan... – de a lány nem fejezte be.
– Folytassa.
Enna megrázta a fejét.
– Mondja már. Mi lesz velem előtte?
A lány még mindig csak a fejét rázta.
– Gyerünk... – suttogta a fülébe a férfi, miközben a hajába túrt – különben itt dugom meg rögtön, hogy megtudjam.
– Ne! Ne tegye!
– Akkor mondja.
– Magát is átváltoztatják. Hogy megtermékenyítsen. Ezért teszik. Hogy szaporítsuk őket. És én most készen állok.
– De hogyan...
– Elég! Ne kérdezzen többet! Ne akarja tudni!
– Enna...
– Hagyjon! Szálljon le rólam! Nem akarom, hogy meghaljon! Érti? Ne járjon a nyomomban! Felejtsen el!
Azzal erőteljesen eltolta magától a férfit, és gyors lépésekkel távozott. Gref nem szólt utána, nem próbálta megállítani. Ha sokat nem is tudott meg a lánytól, de pont eleget ahhoz, hogy immár a helyzet megoldása kösse le a figyelmét az addigi kellemetlen bűntudat helyett. Óvatosan összébb sodorta az ujjai között maradt hajszálakat, majd úgy indult vissza a szobájába, hogy remélte, hamarabb lankad le a férfiassága, mint hogy elérje az épületet.

***

– Hé! Hol vagy? Mi a franc ez?! – hallatszott a sötét helyiségben a kiabálás.
– Azt mondtad, szereted a veszélyes játékokat – lépett az alig két órája megismert férfi mögé Enna. – Talán más szerepre vágytál? – nevetett, miközben megkerülte.
– Mi a fenével kötöttél ki?
– Nem szeretnéd tudni – simított végig a hidegtől reszkető, meztelen felsőtestén.
– De! Mi a fene ez? Engedj el!
– Dehogy engedlek! – nevetett újból a lány. – Kellesz nekem.
Aztán elővette a zsebéből a telefonját, majd a vakut bekapcsolva, hidegfehér fény világította be a bontás alatt álló épület belső terét. Enna ledobta a felsőjét, de a férfi figyelmét egészen más kötötte le.
– Azok ott... mi a francok? – és tiszta erejéből megrántotta a rugalmasan erős béklyóját, miközben a vörös szemek egyre közelítettek felé. – Engedj el! Most! Hallod?!
– Ugyan! Nem lesz ez olyan rossz – simult a pasashoz és lehúzta a sliccét.
– Nem! Őrült vagy! Hagyj békén!
A lány azonban már nem felelt, csak kigombolta a nadrágját, hogy lejjebb tolhassa az alsójával együtt. Nem törődött vele, hogy a késő őszi hidegtől remegtek a férfi végtagjai. Ő feleannyira sem fázott, mint azelőtt, és hamarosan már a hapsi sem fog.
– Gyere, most rám figyelj – markolta meg a hímtagját, azután hamarosan a szájába is vette, nem törődve a vergődésével.
A lankadt férfiasságot pillanatok alatt egészen keményre szívta, a férfi pedig tehetetlenül nyögött az erőteljes izgatástól. Enna élvezettel nyalta végig hosszában az immár használható szerszámot, a pasas azonban a hidegről is teljesen megfeledkezve egész testében megfeszült, amint lassanként előtűntek a vörös szemek gazdái.
– Elég! – fakadt ki ekkor kétségbeesetten. – Engedj el! Hallod?! A kurva életbe! Engedj már el!
– Fogd már be! – kevert le neki a lány egy óriási pofont. – Ha nem kussolsz, itt helyben etetlek fel velük! – mutatott a köréjük gyűlt méretes pókokra.
A hapsi hirtelen elhallgatott, és iszonyodva meredt a fekete bestiákra. Enna elégedetten nyugtázta, hogy végre nem kiabál, aztán ujjait újból a hímtagjára kulcsolta, hogy ne puhuljon tovább.
– Érezd magad megtisztelve, hogy téged választottalak – susogta a fülébe.
– Mi a fene vagy te? – bukott ki a férfiból, mikor megpillantotta a lány szürke bőrét.
– Mindjárt te is csatlakozol – mosolyodott el Enna. – De előbb még kipróbállak.
Azzal teljesen nekivetkőzött, majd hátat fordított a kiszemeltjének, fenekével az ölébe dörgölőzött és hüvelyéhez igazította a farkát.
– Csináld – mondta, ám a hapsi nem mozdult. – Gyerünk, csináld már! – förmedt rá ingerülten.
A férfi nem akart beléhatolni, de megértette, hogy nincs választása, így egy pillanatnyi habozás után végül megtette. Enna élvezettel felnyögött, ahogy kitöltötte a hímtag. Egészen hátratolta a fenekét, és hagyta, hogy a férfi, ha lassan is, de újra és újra elmerüljön hüvelyében. Azonban a kikötözött kezétől alig tudott mozogni, ezért a lány inkább lecsúszott a farkáról, majd intett a pókoknak. Ők pedig csak erre vártak. A hapsi halálra vált arccal meredt arra a néhány termetes példányra, amik az orra előtt veszítették el a formájukat, hogy sűrű fekete masszává válva felé vegyék az irányt. Ő hiába próbált szabadulni, hiába kiabált segítségért, az anyag erőszakkal a szájába áramlott, majd lenyomult a torkán. Enna nem törődött a kétségbeesetten könyörgő tekintetével, csupán figyelte, ahogy fulladozik.
– Mindjárt vége – suttogta neki.
És valóban. Kisvártatva a férfi tagjai összerándultak, majd megfeszültek, aztán lehanyatlott a feje. Eszméletlenül, ernyedten lógott a teste, csak a pókfonalak tartották a csuklójánál. A lány elégedetten nézte, amint lassanként az ő bőre is elszürkül és előtűnnek rajta a fekete minták. Az előző példány mennyivel szebb volt! Ám ezúttal ezzel a hímmel kell beérje. Izgatni kezdte hát a lankadt férfiasságát, az pedig hamar életre kelt, ahogy Enna keze fürgén dolgozott rajta. A férfi kábán emelte a fejét, miközben próbált megállni a lábán.
– Mit művelsz?
– Párosodni akarok veled.
A férfi egy pillanatig megütközve bámult vörös fényű szemébe, azután valami megváltozott a tekintetében.
– Gyere, tegyél a magadévá! – mondta a lány és lebontotta a kezéről a hálót.
Azonban hiába a vágy, mégis ki-kihunyt a férfi szemében éledező vöröses derengés.
– Sss... – tette Enna a szájára a mutatóujját, mikor látta, hogy megszólalna. – Ne gondolkozz, csak csináld – súgta aztán a fülébe, és keze ismét az ágaskodó hímtagra siklott. Ám alig húzott rajta párat, már a lábai közé is vette. – Told belém! – nézett a választottja szemébe.
Ő pedig Enna csípőjére fogott és lassú, de határozott mozdulattal hatolt a hüvelyébe. Elméjét kezdte valóban elborítani a vágy, tekintetében már a félelemnek a szikrája sem pislákolt. Hamar megfordította maga előtt a lányt és még erősebben markolta meg a csípőjét, úgy húzta kíméletlenül a farkába. Enna felnyögött a mámoros érzéstől, majd előrébb hajolt, hogy mélyebbre érjen benne a hímtag. A férfi pillanatokon belül már valósággal rángatta magán, olyan gyorsan és kíméletlenül hágta. Ha nem lett volna olyan hideg a helyiségben, már patakokban folyt volna róla a víz, így azonban csak a hűvös bőrük csattant egymásnak. Enna jóleső fájdalmat érzett minden lökésnél, alig várta, hogy a férfi megtöltse őt a magjával, de az ütem perceken belül lassulni látszott. A lány megfeszítette az izmait, mire a férfi felhördült és erőteljes mozdulatokkal hatolt tövig a síkos hüvelybe. Közel jártak már mindketten a kielégüléshez. A férfiasság aztán teljes hosszában kicsusszant Ennából, mire a lány teste megremegett. Ahogy utána az a kívánatos hím hirtelen visszatolta belé a hímtagját, az őrjítő ingerek túlcsordultak a lány agyában és testét átjárta a kéjes gyönyör. Nyüszítve élvezett, miközben hüvelye lüktetve ráfeszült a farokra. A férfi erre eszét vesztve lökte mind mélyebbre és mélyebbre magát a lányba. Enna minden porcikája bizseregve várta, hogy hüvelyét végre elárassza a sperma. A férfi ekkor hirtelen magára szorította, majd hímtagjából kirobbant forró magja, telepumpálva odabent a lányt.

Enna szótlanul hallgatta alkalmi partnere zihálását, aztán kimerülten elmosolyodott. Megborzongott, amikor a farok kicsúszott belőle, nyomában pedig kibuggyant a fehér anyag. Talán mégiscsak megfelelő hímet kerített magának.
– Jó választás voltál – simult hozzá és arcát a kezei közé fogva megcsókolta. – Rátermett vagy, megérdemelted, hogy párosodj, mielőtt elfogyasztanak.
– Mi a fene?! – nyílt tágra a rémülettől a férfi szeme. – Ne! Hallod?! Ne csináld! – és újfent menekülni próbált, ám megfeledkezett a letolt nadrágjáról, és elvágódott a földön.
Enna mosolyogva figyelte, amint a vergődő férfi testét ellepik a pókok. Tudta, hogy egyre éhesebbek, minél nagyobbra nőnek. Ideje volt már, hogy újra egyenek. Komótosan felöltözött, majd csendben odébb sétált, amíg az állatok táplálkoztak, de akkor váratlan neszt hallott a helyiség bejáratánál. Szinte hangtalanul osont közelebb a falhoz, és egészen a nyílásig ment, ahol valaha egy ajtó lehetett. Csendben fülelt, azután hirtelen hangosan megszólalt:
– Gyere elő! Tudom, hogy itt bujkálsz!
Elsőre csupán halk zihálást hallott, majd ruhák susogása után valaki előlépett a fal takarásából. Enna lefagyva meredt rá.
– Rahn... mit keres itt?! – kérdezte döbbenten.
– Magát.
A lány rögtön sejtette, hogy Gref látta az aktust, hiszen a szerszáma túl feltűnően feszült a nadrágjában. Biztosra vette, hogy magához is nyúlt, csak ő megzavarta. Ó, bárcsak vele is csinálhatná!
– Hagyjon békén! – rázta meg mégis a fejét. – Menjen innen!
– Nem megyek – indult meg felé a férfi határozottan.
Enna nem tudta, mit tegyen. Legszívesebben a karjaiba vetette volna magát, közben pedig azt akarta, hogy messzire kerülje el őt. Félt, hogy egyszer tényleg beadja neki a derekát, utána meg ugyanúgy megszabadul tőle, mint az összes többi hímtől. Hiszen eleségként hasznosabbak, úgyis sokan vannak. A lány tehetetlenül megrázta a fejét, aztán elszántan Gref szemébe nézett, mikor ő megállt előtte. Meg akart szólalni, mégsem sikerült neki. Elveszett abban a zöld szempárban, felkavarta az aggódás és vágy keverékétől csillogó tekintet. Nem akarta, hogy baja essen a férfinak. Mindenki mást felzabálhatnak a pókok, de őt ne. Csak őt ne!
– Megtermékenyítette? – zökkentette ki ekkor Rahn hangja.
A lány hirtelen roppant kényelmetlenül érezte magát. Nem válaszolt, csak lesütötte a szemét.
– Akkor rám így már nincs szüksége – kezdte a férfi. – Így talán... – és Enna szájához hajolt.
– Akkor is megeszik utána – suttogta elhaló hangon a lány, miközben hátrébb húzódott tőle.
– Devan sem hagyta, hogy magát megegyék. Maga miért hagyná?
– Hát, nem érti?! A hímekért nem kár. Őket átváltoztatni sem nagy energiabefektetés. De a nőstények... Devant azért tartották, hogy találjon nekik egy olyat, aki megéri az áldozatot.
– És magát találta...
Enna elfordította a fejét.
– Már nem ura teljesen a tetteinek, igaz? – fogta meg mindkét karját a férfi és közelebb húzta magához.
– Kérem, menjen innen! – lökte el magától Enna. – Túlságosan magába zúgtam ahhoz, hogy végignézzem, ahogy felzabálják!
A hirtelen vallomás kegyetlenül nyilallt Gref mellkasába. Miért történik ez vele? Nem tinédzser már, hogy ilyen fájdalmas szerelembe bonyolódjon. Feleség, gyerekek, majd húsz év... Mi a fene ütött belé?! Mégis minden vágya abban a pillanatban az volt, hogy szerelmet valljon a lánynak, majd ott helyben őrült módjára a magáévá tegye.
– Tűnjön már el! – térítette észhez Enna kétségbeesett hangja. – Ha nem hagy békén, elfelejtetek magával mindent! Ezt akarja?
– Meg tudja tenni? – nyílt tágabbra a férfi szeme.
– Meg!
– Nem akarom magát elfelejteni... – suttogta.
Pedig mennyivel egyszerűbb lenne úgy! – gondolta még hozzá, és bár legszívesebben kimondta volna, de nem tette. Nem szállhatott ki, hiszen az ő felelőssége is volt, ami történt. Tennie kell valamit... valahogyan rendbe kell hoznia a dolgokat. Körbepillantott a romos helyiségben, és végre tudatosult benne, hogy túl sok pók méregeti már. Ez kijózanította. Mélyen Enna szemébe nézett, de inkább nem mondott semmit. Sietősen távozott a romos házból, mielőtt még a fekete bestiáknak kedvük támadna megenni őt is.