Figyelmeztetés: A sorozat enyhébb horrorba hajlik az események előrehaladtával. Szexuális erőszak és gyilkosság is előfordul benne. Arachnofóbiában szenvedőknek nem ajánlom.

Szürke felhők borították aznap az eget, az idő kérlelhetetlenül esőbe hajlott. Rahn idegesen dobolt az ujjaival a kormányon, amíg a piros lámpánál várakozott. Nem került nagy erőfeszítésébe kideríteni, hogy Enna valóban a tanulmányi rendszerben nyilvántartott levelezési címén lakott. A férfi a reggel megtartott órája után rögvest autóba ült és elindult abba az egyetemhez közeli utcába. Remélte is meg nem is, hogy otthon találja a lányt. Vajon valóban vele laknak a pókok? Ha nem, akkor is bizonyára lesznek ott közülük elegen. Rahn újra és újra végigvette gondolatban, hogy minden szükséges dolog nála van-e. Lekanyarodott a főútról, és parkolóhelyet keresett. Biztos volt az elhatározásában, hogy el akarja pusztítani azokat a különös állatokat, vagy legalább minél többet közülük. Nekik pedig el kell hinniük, hogy a férfi csak azért megy oda, hogy Ennát megdugja és nekik nem akar ártani. Bárcsak tényleg összejönne a lánnyal a szex! Rahn nem tudta, mit kezdjen az eszeveszett vággyal, amit érzett. Próbálta tartani magát, próbált hűséges maradni, de kezdte felőrölni az idegeit a dolog. Éjszakánként számtalanszor továbbálmodta azt az első, késő délutáni alkalmat, amikor végül elküldte a lányt. Nappal pedig folyvást arra emlékeztette magát, hogy Enna szinte a lánya lehetne, annyival fiatalabb nála. Ám a szokatlan körülmények ellenállhatatlanná tették számára, noha nem ő volt az első a hallgatók közül, aki az évek során bepróbálkozott nála. Azonban ő volt az első, aki ha kimondatlanul is, de olyan segítséget várt tőle, amit nem hagyhatott figyelmen kívül. A férfi végül több utcával odébb parkolt le. A szürke, ötajtós autó könnyedén beleveszett a járda mellett sorakozó hasonló járművek sokaságába. Rahn felhúzta a kabátján a cipzárt, még utoljára megtapogatta a zsebeit saját maga megnyugtatásául, aztán bezárta az autót és nekiindult.

A férfi tekintete a lift kijelzőjén állapodott meg. A számok lassan peregtek felfelé, ő pedig magában számolta az emeleteket. Előtte a kaputelefonon nem Ennához csengetett fel, hanem véletlenszerűen kiválasztott egy nevet, majd egy újabbat és újabbat, amíg valaki végül válaszolt a csengetésre és be is engedte. Csak a szokásos, mindenkinek bevált szöveget vetette be, hogy reklámanyagokat szeretne a postaládákba szórni. A lift külső ajtaja nyikorogva nyílt, ahogy a férfi megtolta. Egészen sötét volt a folyosó, de Rahn nem kapcsolt világítást, inkább lassú léptekkel indult el a félhomályban. Eleinte még figyelte az ajtószámokat, ám hamarosan elkalandoztak a gondolatai. Mégis mit keresett ott? Miért nem felejti el az egészet és kerüli messzire a lányt? De hogyan is tehetné?! Hiszen ő is felelős a történtekért, és bármi változott meg Ennában, attól még veszettül vonzó maradt. A férfi tartása kezdett végérvényesen megtörni. Ezúttal kénytelen lesz valóban a lányhoz érni, hiába igyekezett távolságot tartani tőle. Hogyan ne ragadja magával az az őrült vonzalom? Rettegett, hogy a vágy kábulatából addigra tér majd csak magához, mikor már késő lesz. Hirtelen arra eszmélt, hogy rég elhagyta a keresett ajtószámot. Visszafordult hát, és ez alkalommal jobban figyelt.

Rahn zavartan a hajába túrt, amikor ott állt Enna ajtaja előtt. Egy pillanatra úgy érezte, visszakozik és nem csenget be, aztán mégis megnyomta a csengőt. Legalább két percbe telt, mire matatást hallott odabentről, majd kinyílt az ajtó. A lány épp megszólalt volna, de amint felfogta, ki áll előtte, nem jött ki hang a torkán. Ahogy magához tért a pillanatnyi döbbenetből, dühösen nézett a férfi szemébe.
– Mit keres itt? Minek jött ide?
– Beenged?
– Nem! Menjen innen!
– Nem megyek – rázta meg a fejét Rahn. – Nem érdekel, mit tesz velem. Akarom magát – suttogta egészen közel hajolva a lányhoz.
– Ne!
– Enna, akarom magát – tette a kezét a kilincsre, majd beljebb tolta az ajtót. – Fejezzük be, amit hetekkel ezelőtt félbehagytunk.
– Ne, Rahn! Menjen el! Meg akar halni?
– Érted bármit! – azzal kitárta az ajtót, és a lány ajkaira tapadt.
Enna gyomra görcsbe rándult, mégis teljesen magával ragadta őt a vágy. Nem bírt tovább józan maradni, hatalmukba kerítették az ösztönök. Ugyan remegő lábakkal, de szenvedélyes csókok közepette húzta magával a férfit. Rahn ledobta valahova a kabátját, közben fél szemmel körbepillantott a lakásban. Megállapította, hogy a lány nem egyedül lakott benne, ahogyan azt is, hogy szerencséjére a lakótársa nem lehetett otthon, hiszen túl nagy volt a csend és a nyugalom.
– Egyedül vagyunk? – kérdezte aztán a szájába suttogva.
– Nisha estig nem jön haza, de... nem vagyunk egyedül.
– Azt tudom...
Rahn mégis egy röpke pillanatra lefagyott, amikor a lány szobájába érve megpillantotta a pókokat. Vagy kétszer akkorák voltak, mint mikor legutóbb látta őket. Hát, mekkorára nőnek még ezek a dögök?! De hamar kizökkent a döbbenetből, és kezei közé fogta Enna arcát, úgy csókolta. A lány azonban eltolta magától, és vágytól csillogó tekintete egészen megkomolyodott.
– Kérlek... menj el innen. Most. Amíg még elengedlek.
– Nem megyek – rázta meg a fejét a férfi.
– De oda foglak adni nekik – nézett Enna a pókok felé fájdalmasan.
– Akkor küldd ki őket. Legalább a szobából. Hátha úgy összejöhet még egy második menet. Vagy akár egy harmadik. Nem érdekel, mi lesz utána.
A lány lehunyta a szemét, majd vett egy mély lélegzetet.
– Kifelé! – szólalt meg majdnem kiabálva. – Mindannyian! Gyerünk már! – intett a pókoknak, amikor azok csak vonakodva kezdtek kivonulni. Lassanként azonban az utolsó bestia is távozott, és az ajtó becsukódott mögötte.
A férfi Enna szájához hajolt és kapkodva csókolta meg újból. Nyelvük összefonódott, majd szenvedélyes játékba kezdett. Rahn keze ruhán keresztül járta be a lány testét, hosszan elidőzve a szemérmén. Akármennyire is ideges volt a férfi, a hímtagja rettentően feszült már a nadrágjában. Bárcsak megdughatná a lányt! Őrülten kívánta, belé akart hatolni, érezni akarta a síkos hüvelyét. Olyan rég volt ilyen fiatal lánnyal! Olyan isteni a testük! Hogy bírta eddig türtőztetni magát annyi éven át? Hiszen mennyi hasonlóan kívánatos teremtés veszi körül nap mint nap. Lehúzta Ennáról a felsőjét, hogy megmarkolhassa a feszes mellét. Az sem zavarta volna, ha a lány nem tartja meg előtte az emberi külsejét, ő azonban ragaszkodott a régi kinézetéhez. A férfi hirtelen ledobta a saját pólóját és magához szorította Enna testét. Az apró, kihegyesedett mellbimbók a mellkasának nyomódtak. Rahn újból a lány szájába nyomult nyelvével és úgy falták egymás ajkát, mintha évek vágyakozását akarnák ezúttal beteljesíteni. Aztán fél kézzel Enna barna hajába túrt.
– Enna... annyira sajnálom... – suttogta.
– Mit? – kérdezte erre ő, ám akkor megérezte a szúrást a bordái között.
– Azt, hogy nem tudlak megmenteni – súgta a fülébe a férfi és kihúzta a kést a szívéből, hogy azután újra és újra belemeríthesse.
Enna döbbenten meredt rá, majd könnyek szöktek a szemébe.
– Köszönöm, Rahn – suttogta, miközben elveszítette az emberi külsejét.
Nem mondott többet, nem próbált tenni semmit, egyszerűen csak addig csókolta a férfit, amíg ernyedten a földre nem csúszott fél kezének öleléséből. Rahn szíve olyan eszeveszettül kalapált, majd kiszakadt a mellkasából. Hát, csak megtette! Zsibbadtan állt, nem érezte a végtagjait, azt sem tudta, hol van, ám hirtelen magához térítette a nyíló ajtó halk nesze. A férfi érzékei egyetlen szempillantás alatt álltak helyre. Hiszen még csak most következik a lényeg! El kell pusztítania azokat a rohadt dögöket! Miattuk volt kénytelen megölni a lányt, ők tehetnek mindenről. Úgyhogy Rahn több mint készen állt a fogadásukra. Egészen az ablakig hátrált előlük, majd mikor az állatok többsége a szobába ért, elővette a nadrágja oldalzsebéből az elkészített csomagot. A fekete bestiák azonban túl gyorsan értek egyre közelebb hozzá. A férfi kapkodva gyújtotta meg a pakk közepébe ágyazott, tekintélyes méretű petárda zsinórját, kivárt néhány másodpercet és a plafon felé dobta az egészet. Rahn számára kétségbeejtően lelassult az idő. Mi van, ha mégsem fog robbanni? Mi van, ha mégse viszi szét a csomagolást? Hiába készült rá és hiába próbálta ki előtte, kudarc esetére mégsem volt B terve. Megváltásként várta a különleges petárda durranását. Nem egy hétköznapi fajtát szerzett be, hiszen az semmit sem ért volna. Ez a darab viszont igazán hangos lesz, talán az egész szomszédságot kicsődíti a folyosóra. De a férfi nem tudott jobb megoldást, amit Enna és a pókok elől könnyen elrejthetett volna. A robbanás aztán belehasított a társasház csendjébe. Megrepesztette a szoba ablakának üvegét, a csomagból a keverék pedig beterített mindent. Rahn igyekezett elfordulni és takarni az arcát. Közben a legrosszabbra is felkészült, amíg azt várta, hat-e a szer. Gyors hatású, széles hatásspektrumú irtószer olyan dózisban, amilyenben a használatát bármely más esetben nemcsak hogy helytelenítette, hanem kifejezetten ellenezte volna, azonban az extrém helyzet mégis megkívánta a kockázatot. A férfi nem tudta, ér-e bármit is ezekkel a furcsa szerzetekkel szemben. De hát kétségkívül ízeltlábúak voltak! Olyanok, akár az általa ismertek. Még akkor is, ha különösen nagyra nőttek és talán tényleg nem ebből a világból származtak. Egyszerűen hatnia kell rájuk a szernek! Rahn elejtette az azóta is a kezében szorongatott öngyújtóját és teljesen az ablak alatti forró radiátorhoz tapadt, mikor a pókok elérték a lábát. Szóval számára is eljött a vég. Talán jobb is így.

Az állatok lendülete azonban hirtelen megtört. Rahn dermedten bámult maga elé. Mégis hat rájuk az az átkozott piretroid! Sosem hitte volna, hogy valaha így fog örülni ennek, ám ezúttal az életét menti meg. Akkor is, ha már ő is köhög és könnyezik az extrém dózistól. A szerencsétlenül járt pókok próbáltak talpon maradni, de elveszítették a kontrollt a testük felett, majd egészen belassultak, végül hanyatt fordulva, lábaikat behúzva kilehelték a lelküket.

A férfi hosszú perceken át állt ott a megrepedt ablaknál. Ujjaival a radiátorba kapaszkodott, nem érezte, mennyire égeti a bőrét a meleg víztől átforrósodott fém. Aztán kirázta a hideg az elé táruló látványtól: az óriási pókok mind döglötten hevertek a szobában, Enna teste pedig alattuk volt, akárcsak a férfi kése és pólója. Lassanként erőt vett magán, és kirángatta egy termetes példány alól a szürke ruhadarabot. Alaposan kirázta, majd letörölte vele a radiátort ott, ahol az imént megfogta, végül magára vette. Kihalászta a fűtőtest alól az öngyújtót, aztán az elpusztult állatokat arrébb tolva igyekezett előkeríteni a kését is. Mégsem hagyhatta ott, hogy a rendőrök találják meg. Rahn rettenetesen érezte magát, hogy már egyedül csak ő volt életben a lakásban. Az adrenalin okozta rövid eufóriája helyét immár teljes egészében a felkavartság vette át. A férfi nem gondolt bele előre, milyen szörnyű lesz végignézni az általa véghezvitt pusztításon. Mit tett? Miért avatkozott bele? Miért ítélkezett? Volt joga hozzá? Csupán az a tudat enyhítette valamelyest a görcsöt a gyomrában, hogy Enna megköszönte neki. Remegő kézzel vette fel a padlóról a kését. Hát, megint használta... annyi év után újból. És még csak nem is önvédelemből. Fájdalmasan összevonta a szemöldökét, odébb tolt még néhány döglött pókot, azután a halott lány mellé térdelt. Óvatosan kisimította Enna barna haját a szürke arcából.
– Sajnálom, Enna... ha tudnád, mennyire! – suttogta fojtott hangon, aztán mint akit üldöznek, úgy menekült ki a szobából.
Megfordult a fejében, hogy értesíti a rendőrséget, ám nem akart már gondolkozni, és nem is akarta magát gyanúba keverni, így rögtön elvetette az ötletet. Lehet, hogy idővel úgyis kiderítik, hogy itt járt. Talán nem is a rendőrség hatásköre ez az egész bizarr csendélet. Jobbnak látta, ha a lány lakótársa intézkedik majd. Ő őszinte lehet a hatóságokkal, ő nem lesz gyanús. Ő talán nem is tudott semmiről.

Rahn a bejárati ajtónál hallgatózott, hogy jár-e bárki odakint. A petárda hangja után ez közel sem lett volna meglepő, ám ha ki is csődült néhány szomszéd, mostanra csend honolt a folyosón. A férfi kilesett a résnyire nyitott ajtón, majd mikor megbizonyosodott róla, hogy nincs mozgás, megtörölte a kabátja ujjával a kilincset és kiosont az ajtón. Halkan húzta be maga után, kívül is letörölte a kilincset, aztán az irtószertől köhögve és könnyezve visszaindult az autójához. Nem számított rá, hogy annyira nyomorultul érzi majd magát egy rakat ízeltlábú megölése után. Enna pedig már egyáltalán nem az a lány volt, akit eredetileg megismert. Rahn még a DNS-ét is megnézette, hogy biztosra tudja, nem embert fog ölni. És ha Enna ki nem is mondta, de a férfi látta rajta, hogy ami emberi még megmaradt belőle, az szenvedett a vele történtektől. Ő csak segített rajta. Hiszen a lány úgyis a halálára készült, mielőtt a pókok átváltoztatták. Az elmúlt néhány hétben azonban Rahn teljesen belebolondult Ennába, most pedig olyan fájó ürességet érzett, amilyet talán még soha életében. Ő megdugni akarta a lányt, nem megölni. Egyáltalán nem akarta megölni! De mit tehetett volna? Mégsem hagyhatta, hogy tovább szaporodjanak. Akadt már bőven elég inváziós faj a környezetükben, nem hiányzott még egy, ami ráadásul egészen bizarr és talán valóban nem e világi volt. Ki tudja van-e még belőlük máshol a környékben? Vagy ezen a világon?

Ahogy a férfi beült az autóba, megtörölte a szemét, de a könnyei csak nem akartak abbamaradni. Sejtette, hogy ezt már rég nem az irritáció tette. A szélvédőn halkan kopogott a lassan eleredő eső. Rahn csendben bámulta, amint a vízcseppek végigszaladnak az üvegen a motorháztető felé. Indulnia kellett volna, hogy otthonról még időben visszaérjen az egyetemre, ám inkább a kezébe temette az arcát. Össze kell szedje magát... hiszen délután órát tart.