Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

erotikus fantasy történeteim (18+)

InspiredByFantasy

Mert ezt most ki kell írnom magamból

2018. április 19. - JuS

Rendhagyó bejegyzés következik:

Szeretném közreadni, hogy egy kedves (nem, nem volt az) bétázóm szerint minden mondatom rosszul szerkesztett, illetve olvashatatlanul sok névelőt használok, és a legfontosabb: buta vagyok (mert indoklást kértem néhány általa kifogásolt dologhoz).

Az illető bemutatott nekem egy tipikus játszmázást. Mondott egy szubjektív kritikát, amit objektívnek próbált beállítani. Én, megmondom őszintén, nem vagyok biztos a dolgomban helyesírás és nyelvhelyesség terén, ezért megkértem, hogy adjon már valami forrást, amiből az általa említett dolgokról tájékozódhatok, és amik alapján azokat megtanulhatnám. (Ha már eddig esetleg rosszul tudtam.) Ő erre belém veszett, hogy én az igazamat bizonygatom. WTF? Mondanom sem kell, hogy semmit nem kaptam, csak a lebaszást, hogy buta vagyok. Azért sajnálom, hogy nem sikerült kizökkenteni a játszmázásból, hiszen akár még szolgálhatott volna hasznos észrevételekkel, ő viszont ebből láthatóan nem kért, csak bizonygatta nekem (üres szavak), hogy ő milyen fene nagy szakmai alázattal rendelkezik... de nem tudott egy nyamvadt megbízható forrást ajánlani a továbbiakhoz, meg úgy egyáltalán a saját szavaival előadott indoklás sem jött össze. Csak azt hajtogatta, hogy ez tény és kész. És a slusszpoén: megsértődve letiltott. Ő. Mert kérdéseim voltak felé. És még bizonygatta, hogy ő igenis segít. De úgy látszik, kizárólag akkor, ha a maga számára kényelmes kérdést kap. Ha nem, akkor sértődés a vége.

Rég volt ilyen emberrel dolgom. Mindegyik hasonszőrű egy érdekes, de egyben bosszantó tapasztalat is. Ez a bejegyzés pedig az én elégtételem, mert a játszma okozta feszültségtől meg kell szabadulnom. És így a legegyszerűbb.

Szóval a konklúzió:
Egy szörnyű vicc az, amit itt művelek, közröhej (bár ő ly-nal írta, de azért én maradok a helyes alaknál), hogy publikálni merem egyáltalán bárhol az írásaimat, szóval ne olvassatok tőlem semmit, mert úgy szar, ahogy van. :D

3 komment
Címkék: csak úgy

A bejegyzés trackback címe:

https://inspiredbyfantasy.blog.hu/api/trackback/id/tr913849450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Simon Norbert László 2018.04.23. 17:27:45

Jah hát igen, nehéz béta olvasót találni, mert vagy "nyal", vagy túlságosan is kritikus. Sokan pedig építő jellegű komplex kritikát is nehezen fogalmaznak meg. Eddigi írásaid elég érdekesek voltak. A mitológiákat mindig minimálisan bontod ki, mintha az olvasó számára magától értetődő kéne legyen minden. Közben pedig jól csepegteted az infót. Alapvetően sokkal inkább ez mint maga a tematika fogott meg műveidben. Nem mellesleg az, hogy néha én is firkáltam. Igazából, ahogy látom egyre hosszabb és komplexebb történeket írsz. Így előfordulhat, hogy klasszikus hibák jelenhetnek meg(inkonzisztencia a világ szabályaiban, karakterek változásának nem megfelelő indoklásai), viszont ezeket "igazi neves" írók is elkövetik. Szóval ezzel nem vagy és nem leszel egyedül! :) Szóval folytasd csak tovább! Igencsak kellemes olvasgatni amit írsz! :)

JuS 2018.04.23. 19:43:21

@Simon Norbert László: Haha, köszi! :) Eszemben sincs abbahagyni. :) A mitológiákat meg azért nem bontom ki jobban, mert én ezeket az írásokat egyelőre csupán gyakorlásnak szánom. Nem akarok aránytalanul sok időt ölni egyetlen történetbe, arra ráérek a valóban regénynek szánt daraboknál. (Ezért nem haladok azzal az eggyel sem, amit már ezer éve kezdtem el, mert mindig újabb és újabb hibákat fedezek fel benne, és azokat javítgatom, ahelyett, hogy írnám tovább.) Egyébként a túl kritikus bétákkal sincs különösebb bajom (kivéve, ha minősíthetetlen hangnemben adják elő a mondandójukat), csak azokkal, akik "mert csak" indoklással akarnak meggyőzni arról, hogy az általam valójában helyesen írt szó/kifejezés helytelen. Nem értem, ebben mi a jó, de biztosan jólesik nekik, különben nem lennének olyan elszántak. :D

Simon Norbert László 2018.05.02. 01:07:02

@JuS: Minden bizonnyal jól esik nekik. Amúgy a mitológia kibontás közel sem fontos. Mármint az olvasó számára kibontani, elég ha te ismered a konstans szabályokat amiket úgy kezelsz mintha az olvasó is ismerné őket. Több író is azt állítja így sokkal könnyedebb, de mégis konstans és érthető lesz az írás. :)