Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

erotikus fantasy történeteim (18+)

InspiredByFantasy

Randi (18+)

2018. október 28. - JuS

Figyelmeztetés: A történet szexuális erőszakot tartalmaz!

Ez a sztori csupán pihenésképp készült, rövid is, nincs is benne sok fantasy elem. Tipikusan az a téma, amit már ezerféleképpen megírtam. De olyan ez, mint amikor egy aprólékosan kidolgozott, nagy festmény helyett az ember apró kis vázlatokon gyakorol csak úgy, mert többre épp nincs energiája és/vagy ideje. Ez pedig most épp E/1-ben és jelen időben készült, mert ilyen már rég volt.


 

Kora este, hangulatos étterem, majdnem teltház. A pincérek rohangálnak az asztalok között, mint pók a falon. A mennyezeti lámpák visszafogott fénye zölden verődik vissza a szemüvegem lencséiről. Népszerű, ám általam kevésbé kedvelt zenék szólnak a diszkréten elhelyezett hangfalakból. Mi a fenét keresek én itt?! A srác velem szemben szóval tart, én meg csak hümmögök, miközben nyammogok az általam választott, szerény vacsorán, és roppant kellemetlenül érzem magam. Az idő könyörtelenül lassan telik, enni sem tudok már komótosabban, pedig nem akarok beszélgetni. Nem akarok mesélni magamról, nem akarok ismerkedni, megbántam, hogy eljöttem, megbántam, hogy hagytam rádumálni magam. Annyira idegen tőlem a srác stílusa, a beszéde, a viselkedése. A tányéromra pillantva kétségbeesetten nyugtázom, hogy az utolsó falatokat is kettévágtam már, széjjelrendeztem, és akármilyen lassan is tűzöm a villámra, majd rakom a számba őket, mindjárt eltűnnek előlem az utolsó szálig. Sürgősen kell valami helyettük! Bármi, ami mögé újból elbújhatok. Kávé! Na, de vacsora után? Simán! Csak nehogy félreértse a srác és azt higgye, készülök vele valamire még az este folyamán. Perceken belül aztán apránként kortyolgatva a forró hosszú kávét, mondhatni megkönnyebbülök egy időre. Riq. Így hívják az engem meghódítani vágyó, szőke hajú vacsorapartneremet, aki nem törődve a feszengésemmel, dumál nekem mindenféléről, kedvesen mosolyog rám és szerintem nyeregben érzi magát. De nekem annyira nem itt kéne lennem! Feljebb tolom az orromon a szemüvegem, és zavartan átnézek a szomszédos asztalhoz. Fiatal pár, láthatóan szerelmesek és már-már hányingerkeltően olvadoznak egymástól. Inkább elfordulok a másik irányba. Annál az asztalnál két hapsi ül, a megjelenésükből és a testtartásukból ítélve talán üzleti vacsorán lehetnek. Egyikük feltűnően sokszor sandít felém, a tekintetemet viszont kerüli. Még szerencse, hisz a franc akarna még szemezni egy másik pasival, miközben amúgy is kínos a szituáció, aminek a kellős közepén csücsülök. Nincs ötletem, hogyan szabadulhatnék belőle úgy, hogy ne legyen kellemetlen. A srác majdnem a szomszédom, egyben a csoporttársam is, és hónapok óta kerülgetett már. Bárcsak kerülgetett volna még, aztán botlott volna bele közben más lányba! Igyekszem feltűnésmentesen végigmustrálni a szomszédos asztalnál a sötéthajú hapsit. Nem tetszik az elegáns öltözéke, a rendezett haja. Laza cuccokban sokkal vonzóbb lehet, ám így nem jön be, túl karót nyelt, túl fegyelmezett. Érdeklődésemet is veszítem benne, és más után nézek, aki vagy ami elvonhatja a figyelmem. Riq persze kérdezget engem, én meg úgy adom a válaszokat, hogy végül megint ő beszéljen helyettem. Ah, basszus, hogy tud egy srác ennyit dumálni?! Próbálok minél többet ránézni, érdeklődést színlelve felé pislantani, de végül inkább a válla felett lesek át a mögötte lévő asztalhoz. Összeakad a tekintetem az ott ülő férfiéval. Biztosan vár valakit, hiszen folyton a telefonjára pillant. Elég régóta várhat már, mert nagyjából ő is akkor érkezett, mikor mi. Zavartan elnézek róla, nem akarom, hogy lássa, hogy ezt figyelem, pedig kifejezetten furdalja az oldalamat a kíváncsiság, hogy végül megérkezik-e a vacsorapartnere, vagy pofára ejti. Olyannyira leköt a várakozása, hogy nemsoká ijedten veszem észre, hogy elfogyott előlem a kávém. A koffein pedig már hat, méghozzá elég rendesen. A lábam egyre jobban jár az asztal alatt, közben egyre inkább érzem, hogy veszettül pisilnem kell. A férfi végül egymagában rendel valamit, majd beletemetkezik a telefonjába. Én meg a lábaimat összeszorítva hirtelen Riq szavába vágok.
– Figyi, nekem most... – de hirtelen megakadok.
Ne! Ne azt mondd, hogy pisilned kell! Mégsem a barátnőddel ülsz szemben!
– Ööö... izé... ki kell mennem... a mosdóba – bököm ki, miközben magam mögé, a helyiség hátulja felé mutogatok.
A srác valami desszertről beszél még nekem, mielőtt felpattanok, de végül válasz helyett sietősen megindulok a vécé felé. Basszus, nagyon kell pisilnem!

Hosszan ülök aztán a fülke magányában. Tompa zajok szűrődnek csak be a helyiségbe odakintről. A hólyagom végre nem feszít, és beszélgetnem sem kell senkivel. Olyan számomra a vécé, mint a nyugalom szigete. Épp jókor jöttem, nem vár senki a sorára, nem kell sietnem, hogy átadjam másnak a lehetőséget a megkönnyebbülésre. Komótosan elszöszölök hát a papírral. Hova siessek? A franc akar visszamenni oda... ki... abba a beszélgetéstől hangos, evőeszközök és tányérok zajával teli térbe. Tehetetlenül sóhajtok és háttal a falnak dőlök, miután lehúzom a vécét. Aztán összeszedem magam. Kijövök a fülkéből, megmosom a kezem és anélkül, hogy megtörölném, még mindig csak kétségbeesett fejjel bámulok a tükörbe. Épp azt kívánnám, hogy történjen valami, ami megment a rám váró kínos helyzettől, amikor hirtelen lekapcsolódik a villany.
– Baszki! – tör ki belőlem, hisz nem pont erre gondoltam. – Hé! Kapcsold fel, légyszi! – kiabálok ki, hátha meghallja, aki rám kapcsolta.
Ám marad a sötétség, meg a magamban szitkozódás. Megfordulok, hogy elbotorkáljak az ajtóig, de akkor besurran rajta valaki. Az addig kintről beszűrődő zaj hirtelen teljesen elhal. Mi a fene?! Gyorsan a nadrágomba törlöm a kezem és előkapom a zsebemből a mobilomat. Mire azonban fényt varázsolok a kijelzőre, az illető elkap engem és háttal fordít magának. Mielőtt megláthatnám a tükörből, ki az, ő lekapja a szemüvegem és a túlsó mosdóba hajítja. Francba! Előbb fogja be aztán a számat, minthogy kiabálni kezdhetnék, majd egyszerűen csak bámul engem a tükörből. Legalábbis azt hiszem, azt teszi azzal a világoskéken derengő szemével. Vajon csak visszatükröződik benne valami? Mitől olyan fényes? A telefonomat még mindig a kezemben szorongatom, de nem tudok rendesen mozdulni, szemüveg nélkül nem is látnám olyan távolról a kijelzőt, úgy meg tehetetlen vagyok. Kékes félhomály telepszik a helyiségre, ahogy lassanként felküzdöm a készüléket a mosdó mellé a márványutánzatból készült pultra. Hunyorítva próbálom kivenni a mögöttem magasodó alak körvonalait. A testem újra és újra megfeszül a szorításában, de ő nem mozdul, nem is ereszt. Beszélni próbálok, hátha azt legalább hagyja, de a kezét sem veszi el a szám elől, helyette hozzám hajol, és beleszimatol a hajamba. Libabőrös leszek, mikor a fülembe szuszog, orrát végighúzza a nyakamon, majd ajkai érintik a bőröm. A félig szabadon maradt jobb kezemmel megkísérelek a hívásindításhoz jutni a telefonomon. Mindegy kit hívok, csak sikerüljön, ám a vállam is túl feltűnően mozdul, a férfi pedig abban a pillanatban távolabb löki tőlem a készüléket. Nem mond semmit, nem szorít meg jobban, úgy tűnik nem dühítette fel a próbálkozásom. A vágya viszont félreérthetetlenül feléledt, érzem a fenekemnél, ahogy ijesztően keményen feszül a farka a nadrágjában. Ne! Nem ezt akartam! Ki a fene ez? És miért pont engem kapott el? Miért nem nyitnak már ránk? Miért van ilyen kibaszott csend? Kirángatnám magam a kezei közül, de hasztalan. Végtelen nyugalommal tart, amíg várja, hogy feladjam. Hamarosan így is teszek, majd megsemmisülten hagyom, hogy kigombolja a nadrágom, aztán a cipzárt lehúzva lejjebb tolja rólam. Felszisszennék, ha befogott szájjal tudnék. A bőröm ég, mintha karmok sértették volna fel. Ó, bassza meg! Lehet, hogy csupán egy őrült álom az egész?! Valami lázálom? Talán rosszul lettem és most hallucinálok?! Újból rángatni kezdem magam, hátha magamhoz térek, hátha felébredek, de nem történik semmi. A férfi – ha emberi férfi egyáltalán – lehúzza közben a bugyimat, ismét megkaristolva a bőrömet.
– Ne ficeregj már ennyit – suttogja a fülembe karcos, mély hangon. – Nem akarlak jobban megsebezni.
Akkor engedj el! – próbálnék megszólalni a tenyere mögül, de érthetetlen hümmögés és nyögés az egész. Őt azonban nem érdekli a mondanivalóm, inkább a lábaim közé nyúl.
– Ne küzdj – emeli hirtelen a szemem elé a kezét –, vagy még jobban megsérülsz.
Elhűlve bámulom közvetlen közelről a hegyes karmokat, amikkel az imént sértette fel a bőröm. A fejemet ingatom, hogy ne tegye ezt velem, de ő újra az ölemhez nyúl. Megfeszülök, nem mozdulok, nem akarom, hogy odalent is összekarmoljon. Óvatos mozdulatokkal simogatja csiklómat ujjbegyével, én viszont igyekszem nem törődni mindezzel. Ám a testem alattomosan elárul és a nedvem lassanként megindul a folyamatos izgatástól. Szuszogok, fújtatok, de kevésbé a valódi, mint a kikényszerített élvezettől. A hapsi ujja kitartóan jár mind más ütemben a keményre duzzadt csiklómon. Nyúlós nedvemet újabb és újabb adagokban keni rá, és ő is egyre jobban fújtat az izgalomtól, amint én kezdek beletörődni a sorsomba. Ez engem itt biztosan megdug, mégpedig perceken belül! Hogy jutottam idáig?! Riq meg odakint vár, ki tudja mióta! Mi lesz, ha idejön megnézni, mi van velem?! Ekkor a pasi nekinyom a pultnak, majd egy pillanatra eltávolodik tőlem, azt hiszem, kiszabadítja a farkát. Ne! Nem teheti ezt velem! De megteszi, és rögvest hüvelyembe tolja a méretes hímtagját. Felnyögök. Feszít széltében-hosszában, kellemetlen, ahogy ütemesen a méhszájamat böködi vele a pasas, mikor mozogni kezd. Szemöldökömet összevonva, szememet szorosan becsukva tűröm az erőszakot, amit épp elkövet rajtam. A testem azonban újból elárul, és hamarosan kezd jólesni a dugás. Ő is észreveszi, hogy a légzésem szaggatottabbá válik, hogy már nem a fájdalomtól nyögök. Miért velem történik ez? Ki ez a hapsi és miért pont engem kapott el? Miért ilyen erős? Ember egyáltalán? Mi az a derengés a szemében? Nem, ez az egész biztosan nem a valóság! Ilyen nem létezik! Ah, de ki a francot érdekel, amikor mindjárt elmegyek?! Ő ekkor hirtelen elveszi a tenyerét a számról. Segítségért kiálthatnék! – villan át rögtön elmémen, de csupán az élvezet hangjai törnek fel belőlem. Kezemmel veszett erővel kapaszkodom a pultba, fenekemet pedig hátrébb tolom. Bőrünk összecsattan, ahogy a pasas tövig löki belém a farkát. Bizsergek mindenhol, amint az orgazmus egyre közelít. Ah, feszíts még jobban szét! Megrándul a testem, de megakad az élvezetem.
– Ne hagyd még abba! – kérem lihegve, mikor lassul a tempó.
Ő viszont egyre csak zihál, a farka lüktet bennem. Úristen, mindjárt belém élvez! Ne! Nem akarom! Valójában ez adja meg az utolsó löketet, ami beletaszít abba a kurva orgazmusba. Ahogy befeszült izmokkal felnyögök, a férfi is felhördül és érzem, hogy teleélvez odabent. Elemi erővel tör ki belőle a testmeleg sperma, hogy elárasszon teljesen. Valamiért hihetetlenül kielégítő a tudat, hogy megtette. Soha senkivel nem élveztem még el egyszerre. Pillanatokig azt sem tudom, hol vagyok. Minden homályos, a szemüvegem nélkül a körvonalak szétesnek, a félhomály is sötétebbnek hat. A férfi elégedett zihálása a fülemnél nem enged magamhoz térni. Mit tett velem? Miért élveztem? Nem akarom, hogy kicsússzon belőlem! De megteszi, aztán maga felé fordít.

Összeszalad a szemöldököm, mikor az arcába bámulok.
– Mi vagy te?!
A hapsi azonban válasz nélkül hagy. Helyette elkapja és felemeli a kezem. A pillanat töredéke alatt sebzi meg a bőrt a csuklómon. Az éles fájdalomtól kitépném magam a markából, ám ő nem ereszt. Kezemet a szájához húzva alaposan lenyalja a sebem. Feszül a bőröm alatt valami, de fogalmam sincs, mi lehet az.
– Eressz! Engedj már!
– Sss! – fogja be erre megint a számat. – Mindjárt begyógyul teljesen.
– Mi?! Mi ez? Miért csináltad? – hátrálok el tőle.
– Szedd rendbe magad! Vár az udvarlód – vigyorodik el gúnyosan.
Úristen, Riq! Mit fogok mondani neki?!
– Mióta bejöttem ide, odakint fél perc sem telt el – súgja a pasi a fülemhez hajolva, majd jóízűen nevet.
– De... de... de hát ez... ez...
Ő azonban, ahogy jött, úgy megy is, hiába dadogok magamban. A spermája viszont kibuggyan belőlem, én meg pánikszerűen igyekszem a vécébe, hogy előbb töröljem le a combomról, minthogy a nagyja a nadrágomba folyjon. Jó adag papírral itatom fel a hüvelyemből kitartóan csordogáló anyagot. A szívem hevesen kalapál közben, hiszen ekkor tudatosul csak igazán bennem, hogy talán pont a legrosszabbkor élvezett belém. Amíg összekapom magam, már egész testemben reszketek, pedig hideg fejjel cselekszem. A korábbi sokk, ha megkésve is, de könyörtelenül utolér, és remegő lábakkal lépek ki a mosdó ajtaján. Szedd már össze magad! Riq ne lássa, hogy bármi is történt! Hiszen mit mondanék neki? Hogy valami lény megerőszakolt, olyan rövid idő alatt, amennyi alatt ez nem is lehetséges? Úgysem hinné el. De nem is tartozik rá! Talán csak hallucináltam az egészet. Ekkor a csuklóm belső felére pillantok és megrázom a fejem. Az az átkozott háromszög alakú cucc a bőröm alatt... az is csak az agyam játéka. Riq nem fogja látni. Tuti, hogy nem!

Visszaérvén hozzá valami süteményféleség vár az asztalon. Fenébe, ez tényleg rendelt még desszertet! A lábam azóta is remeg, és remélem, hogy csupán én érzem, és más nem látja. Szinte leroskadok a székre, és kényszeredetten vigyorgok Riqre. Kezembe veszem a villát, de csak piszkálom a tányéron a sütit, nem bírok enni belőle, úgy érzem, görcsben van a gyomrom. A srác megint belemelegszik a dumálásba. Talán engem akar visszazökkenteni az amúgy is hiányzó hangulatba? Leteszem a villát, aztán lopva a dudort bámulom a csuklómon. Ugye tényleg csak én látom? Csak én képzelem oda? De mi van, ha mégsem?!
– Implant? – fogja meg erre Riq a kezem és közelebb húzza magához. – Eddig észre sem vettem.
Majdnem kitépem a csuklóm a markából, de egy szempillantás alatt nyugalmat erőltetek magamra. Francba! Hát, mégiscsak ott van az a cucc!
– Vagány – vigyorog rám a srác. – Tetkód is van?
– Mi?! Nem...
– Valami izgalmas helyen? – vonja fel a szemöldökét egy pimasz mosoly kíséretében, én meg legszívesebben pofán vágnám.
Ezt most egyáltalán nem találom viccesnek. Nem akarok szexuális utalásokat, sem poénokat. Miért hiszi azt minden rohadt faszi, hogy kedvükre használhatnak?! Riq azonban kérdés nélkül végigsimítja a dudort a bőrömön. Kiráz tőle a hideg.
– Ne! – tör ki belőlem. – Ne piszkáld! Nem jó érzés – húzom el tőle a kezem.
A mögötte lévő asztaltól ekkor fizetés után feláll a hapsi. Rám néz, nekem pedig valahonnan ismerősnek hatnak a vonásai. Felém hunyorít és szemében kékes derengés éled egy röpke pillanatig. Erre belém hasítanak a friss emlékek, ő meg mintha inteni készülne nekem, felemeli a kezét, azután a csuklójára mutat, majd rám kacsint. Totálisan lefagyva bámulok rá, elmémben a döbbenet lüktet. Ő volt! – visszhangzik aztán egyre erősebben a fejemben, miközben a pasas egyszerűen csak otthagy. Riq ekkor hátrafordul, majd vissza hozzám.
– Mi az, szellemet láttál? – kérdezi nevetve, én meg képtelen vagyok bármit is kinyögni neki, csupán megrázom a fejem és újra úrrá lesz rajtam odabent a korábbi remegés.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://inspiredbyfantasy.blog.hu/api/trackback/id/tr9314328351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.