Máshol nem igazán tudom és/vagy akarom ezeket leírni, de muszáj valahova kiírnom magamból, különben csak mérgeznek a gondolatok. Ugye, valahogy így: nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.
Szóval fasza érzés tudni, hogy egy löttyedt testű, 56 éves tehénnel ment félre a kedves párom. És nem egyszer, de nem is kétszer. Fasza tudni azt is, hogy a hölgyemény szó nélkül szopta le a szájába tolt láthatóan HPV-s farkat. Fasza érzés az is, hogy orvosi kezelés helyett (hiába kértem rá) egy ilyen igényes hölgyet választott beszélg... á, helyesen: baszélgetésre. Fasza érzés tudni azt is, hogy egy ilyen igényes hölgy löttyedt, ki tudja milyen nyavalyákat hordozó pináját nyalogatta, hisz a franc tudja milyen hapsikkal kúrt ő előtte, ha ez esetben is szó nélkül szopta a szemölcsös farkat. Hjajj... És az igényes hölgy "készen áll egy kapcsolatra" két profillal is a badoon, a facsén meg szépen mosolyog a szőkére festett fejével a világra a képein, meg kedélyesen elcseverészik a barátosnéival a kommentekben. Kíváncsi vagyok tudják-e róla, hogy ilyen igényes a kedves Krisztácskájuk... De az még parább, hogy így kezd további férfiakkal, és gondolom nem reklámozza nekik, hogy előttük egy HPV-s hapsit szopkodott. Nagyon nagyot csalódtam az emberekben. Amúgy is sok rosszat néztem ki belőlük, de ez... Mostanában bárkire ránézek, végigpörög az agyamban, hogy vajon ugyanolyan igénytelen ember-e, mint ez az ingyenribi, vagy akár a párom. Nem tudok már őszintén rámosolyogni senkire, nincs kedvem beszélgetni, nincs kedvem kapcsolatot tartani. Eddig se rajongtam a kedves fajtársaimért, de most kifejezetten viszolygok sokuktól. A HPV-t is basszus hány éve szedhette össze a jóemberem! Mert csak ő lehetett, hiszen én tizenéve senki mással semmilyen intim viszonyba nem kerültem. Azt meg már inkább le se írom, hogy honnan szerezte. Annyira "boldoggá" tesz, hogy sok hasznosabb dolog helyett kibaszott sok pénz megy el ezeknek köszönhetően orvosi kezelésre. Az is boldoggá tesz, hogy hosszú hetekig várhatok, mire én is eljutok a foglalt időpontomra. És akkor még arról nem is beszélve, hogy vajon hány hét, hónap vagy év, mire akár tudatosan el lehet halványítani az undort, meg csökkenteni a bizalomvesztést ésatöbbi.
Régen azért szerettem annyira az animéket, mert a többségükben a gonosz karakternek mindig felvázolták a múltját, hogy mennyi rosszat kapott a környezetében élőktől, és attól lett olyan, amilyen. Valójában ugye nem is gonosz, csupán egy érzelmileg megkínzott, meggyötört karakter, aki próbálja enyhíteni a fájdalmát. Most én is a gonosz karakternek érzem magam, aki bizony szeretné elengedni a józan eszét, és bosszút állni mindenért mindenkin, amivel a 38 évem alatt bántottak. Nem szolgáltam rá. Nagyon nem. Régen sem, és most sem. Nincsenek szép gondolataim, és sokszor szünetel az empátiám mások irányába. Csupán megszokásból viselkedem úgy, ahogy szoktam. Nem jön olyan őszintén, mint évekkel ezelőtt.
Tényleg az autózás maradt meg az egyetlen igazi örömömnek. Kifogyhatatlan mennyiségű eurobeat zene, és jó kis kanyargós utak. Az adrenalin élvezetesebb, mint a szex. Ezerszer. Ebben nem basz át senki, nem fertőz meg senki semmivel, itt én döntök, az én felelősségem minden. És ugyanolyan elvarázsolt vigyor ül ki az arcomra, ha egy igazán jót mentem valahol, mint régen, amikor szerelmes voltam még fiatal koromban. A különbség csak annyi, hogy ez sokkal jobb érzés. És szarok én az adrenalinfüggésre, szarok mindenre!
Végezetül pedig, kapja be minden undorító, hazug, igénytelen ember! Utálom a fajtátokat, és felvállalom, hogy nagyon sok rosszat kívánok nektek! Rohadjatok meg, köcsögök! (Akinek nem inge, az meg, ugye, ne vegye magára.)
Ja, és amúgy a Randi című sztorimnak jön majd a folytatása valamikor. Mert készülget, készülget, de sokszor nehéz ráhangolódni. Pedig ez sem egy vidám, vagy épp kedves sztori. De már 10 ezer szó felett jár, és úgy fest, hogy hat részes lesz. Persze, ha nem lenne így szétbaszva az életem, már ez is rég kész lenne...
